Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Igen. És ez koronavírus. Korábbihoz: pitcairn tényleg okos ahogy írod, csak vannak hülye konteói. Én rengeteget basztatom de nagyságrenddel feljebb van agyi képességek terén mint az itteni átlag.
Olvasgatom, olvasgatom és nem akar összeállni, hogy ez csak egy kis megfázás lenne, sokkal inkább egy ismeretlen sok meglepetést okozó bigyóról van itt szó, ami a nagy népsűrűségnek köszönhetően eléggé kezelhetetlennek tűnik. Most én inkább résen lennék és nem bagatelizálnám el, tévedjek inkább ebbe az irányba.
Aztán még a végén úgyis az lesz a vége, amit az elején mondtunk. Kicsit még mutálódik, aztán betehetjük a mindenféle influenza mellé a polcra. Akkor is, ha milliónyi nagyszerű cikk született arról, hogy a kettőt nem lehet összehasonlítani.
a covid 1% még most ezt mondják.... de sok betegség amit most nem tulajdonítunk annak, fogja ezt a a számot akár 20-30% ra is emelni, vagy akár az ebola szintjére emelni. az influenzához hasonlítják még most a "hasonló" tünetek miatt, de majd később már nem fogják tudni mihez hasonlítani. mert ez a vírus olyan tulajdonságokkal rendelkezik "rugalmas" ami "hatékonnyá" teszi, olyan mint a pc n a vírusok mindig két lépéssel előrébb járnak. és ha majd a pc re a vírusokat az M.I fogja írni (már írja), akkor megkapod ezt biológiai formában amit covid 19 nek fognak hívni. https://www.youtube.com/watch?v=8WasKmwNmko
ez felettébb érdekes annak a tükrében, hogy általában 5-10 évig tart egy vakcina kifejlesztése nem is beszélve arról, hogy a többi koronavírus törzs esetében ez már 20-25 év óta permanens kudarc...
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live