Pl. Ferge Zsuzsa (meg úgy általában a teljes modern társadalomtudomány) nektek Nelzivel láthatóan kimaradt. Így persze könnyű visszabüfögni a populista (orbánista/putyinista) propagandát. Szomorú vagyok.
Gratulálok én is. Pl a közoktatáson látszik is, mennyire szívén viseli kormányunk a jövő magyar gyerekeibe történő befektetéseket. Boldog jól képzett elhivatott tanáraink hatalmas anyagi és erkölcsi megbecsüléssel, nemzetközileg is kiváló tárgyi és módszertani keretek között végzik a tudás alapú társadalmunk kialakítását. Ugye így van? Most épp szülők 100ezrei fognak otthon személyesen gyereket oktatni, mert a szétlopott 100 milliárdok hiányoznak ahhoz, hogy legyen tanár és fűtés. Remek.
KATA-t és a családtámogatást egy lapra helyezni, na ez a torz, na meg, hogy a spekulációs jövedelmeken kevesebb adóteher van, mint az élő munkán. Családtámogatást adni alanyi jogon élősködéshez, visszaéléshez vezet, ahogy az történt a szociális támogatások során, viszont a jelenlegi családtámogatási rendszer jó részt teljesítményhez (munkához) köti a támogatást, azaz tegyünk is érte valamit, és ez így helyes. Tulajdonképpen a nagy világformálók (Istenséget játszók), már jó ideje ideológiai síkon úgy manipulálják a társadalmat, hogy annak eredménye kevesebb itt születő gyerek legyen, persze majd hoznak helyettük "egyszerűbb" megoldást máshonnan (Soros 2015-ben ki is nyilatkoztatta: évi 1 millió menekült importálása az EU-ban). Ez nem más, mint haza/népárulás, de ez a hatás a szervezetein és vazallus politikai embereink, bürokratáin keresztül már európai méreteket ölt. A nagy szingli élethez (önállóan egy kecó, egy kocsi, utazgatás, stb.) nincsenek korlátlan erőforrások ennyi ember esetén, amely jelenleg már él a Földünkön, ez luxus kategória, de úgy állítják be, mint ha ez lenne a természetes. Az élet egyes (végződő) szakaszaiban lehet az, de sajnos az valahol kénytelen, törvényszerű. A fő probléma ezzel a szingliséggel, "erőltetett genderkedéssel", hogy szépen meglopják a társadalmat a nyugdíjrendszeren keresztül, ugyanis minden aktív ember a szüleinek fizeti a járulékot, nem magának, mert a jelenlegi aktívak biztosítják a lehetőséget az öregek élete végének könnyebbé tételéhez. Amennyiben valaki egyszerűen nem vállal gyermeket, nem alapít családot (főleg, ha ez tömeges), az hozzájárul a társadalom öngyilkosságához. Megjegyzem, maga a család eleve egy gazdasági érdekközösség is, mert nem állunk olyan jól erőforrások terén, de ahogy előbb írtam, nem is ez a legnagyobb baj, hanem a fenntartás. Szóval, sokaknak fájna, de ha nem a mostani módon lenne a családtámogatási rendszer, akkor be kellene vezetni a gyermektelenségi adót, ha tisztességes nyugdíjrendszert kívánna fenntartani a társadalom. Sajnos a nagy szabadságban olyan mohóvá és önzővé, gyarlóvá tesznek embereket, hogy azok már csak jogokért reklamálnak, de a kötelezettséget elég gyorsan elfelejtik. A piaci árak, folyamatok már rég megdőltek azzal, hogy országok felett átnyúló szervezetek, tőke csoportok már lassan látszat versenyt fognak csak fenntartani, de igazából addig mennek el, ameddig az adott rendszer tűrőképessége tart, lásd a mostani energiahordozók árát (szarrá keresi magukat nyugatról-keletig minden érintett nagy szereplő, pedig a valós költségeik nem növekedtek meg ilyen mértékben, csak a szerződéses feltételeken változtattak). Megnézném, hogy Lockheed Martin, a Shell, az Exxon vagy a Pfizer mennyi nyereséget mer majd bevallani (nem eltüntetni). Amúgy azt is láthatjuk, hogy mennyit hazudtak több száz millió embernek, a "zöld forradalom" jelenlegi technológiai lehetőségei kapcsán, nagy "becsületesek" és azt is tapasztaljuk, hogy mennyire nem fontos számukra valójában a környezet, ha érdekeltek egy elhúzódó és akár újabb háborúkban, konfliktusokban. A fegyverek legyártása, logisztikája, használta vagy az energiahordozók legpazarlóbb (cseppfolyósítás, szállítás) használati módja, a szén újra aktiválása az utolsó szögeket veri be a koporsóba. Képesek voltak a jelenlegi konfliktus előszobájában egy trójai falovat létrehozni, nem a nagyobb történelmi súlynak és főleg nem az adott területen többségben élő népeknek megfelelő országhatárok kialakításával (velünk is megtették egy évszázaddal korábban), de már villognak, manipulálnak Ázsiában (mit is keresnek ott?) is, hogy hozzák az új üzleteket és visszafogják a felnövőket. Szeretnének egy világkormányt, de ebből valószínűleg előbb még világégés lesz, ha így folytatják, de lehet, hogy ez szerepel a Istenséget játszók stratégiájában.
Ezen a közgyűlésen kellene többek között jóváhagyni a kgy-nek a vezérkar fizetését, egyéb juttatásait. Az eredeti elképzelés szerint a fix javadalmazási rendszert fell kellene váltani részvényalapú javadalmazással. Igen, igy lenne normális. Szerintem a világon nincs még egy tőzsdei cég, ahol egy darab cég részvény sincs a vezetőség egyetlen tagjának sem a birtokában. Adok egy ingyen tanácsot. Befektetői bizalom építés, árfolyam karbantartás miatt /SRV / erősen ajánlott !!! Az eredeti javasolt verziót már nem találtam meg. Amit a hivatkozásban javasolok megnézni az már a javított verzió. Ott már nagyon jól látható hogyan herélték, ill. maxolták ki az eredeti javaslatot: 7. Innen indul . A javított verziót nézzétek! 7./2. Magas szintü rögzített javadalmazás !!!!!!!!!!!! + adható részvény 7./2. aVÁLTOZÓ JAVADALMAZÁST TÚLZOTT RÖVIDTÁVÚ KOCKÁZAT VÁLLALÁS KIKÜSZÖBÖLÉSE MIATT NEM JAVASOLJÁK. Mivan????????????? Pont, hogy akkor dolgozna optimálisan ! DE NÉZZÜK A FOLYAMATOT: 2022. május 03. Új vezetőség megválasztása. Gratulálunk. 2022. május 22. Optesz Opus zrt. megalakulása / Opus Tigáz székhellyel azonos címen, nehogy már sokat kelljen utazni a tanácsokért / Teljesítés esetén a javaslom azonos pénzintézeti számlavezetést, úgy olcsóbb. Gratulálunk. 2022. július 26. Közgyűlési előterjesztése Részletesen megtalálod OPUS GLOBAL NYRT. KÖZGYÜLÉSI ELŐTERJESZTÉSEK 2022-07-26. Érdemes az összes mellékletet letölteni, ill . elolvasni.. cca. 30 perc. Méltó utódai a nagy elődöknek : Máthé, Matyók - Phylaxia Holding , Buda-Cash Phylaxia - Opimus
ugyan mire izmoznék itt? vagy ott? erre a pár cc 50 e db-ra. egyszerűen kíváncsi vagyok. amúgy, ha aznap nincs más fontosabb dolgom, akkor valszeg felmegyek és megnézek egy ilyen szeánszt. terveim szerint csendben leülök egy sarokba, és amikor a végé a bulinak, akkor begyűjtöm a maradék pogácsák egy részét egy használt tescos zacskóba.
A KATA-s csiki-csuki, a családi adókedvezmény, a rezsivédelem, azaz a torz "nemzeti" újraelosztás egyedül és kizárólag a NER leleménye. Ezek a "lopások" tehát, amiken sajnálkozol, törvényesek, a jogkövető állampolgári fegyelem eredményei.
NEW OPUS GLOBAL