Lehet valami ilyesmi az erőmű története mögött, de én nem azt vártam, hogy az Opuson csak "átfuttatnak" dolgokat, hanem azt reméltem, hogy ami mondjuk a fúzió lezárásakor benne volt, az már benne is marad, és legfeljebb bővülni fogunk. Ehhez képest a mátrai most megy, éppúgy, mint majdnem pont egy éve ilyenkor a média. A szándéknyilatkozat közzététele pedig kommunikációs szempontból örvendetes, de ha már ezek szerint hivatalos, hogy szabadulni akarnak tőle, akkor kommunikálhatnák a 180 fokos fordulat okát is, pl. bevethetnék újra Beát egy interjúra, vagy élesíthetnék a Baji-utódot. A II. félév eredményeit érintően pedig óvatosan a várakozásokkal. Az I. félévben több volt a költség, mint a bevétel. Igen, a II. félév talán erősebb minden téren. De az építőipari szegmensben van egy cirka 100 milliárdos értékcsökkenés, amiből 92 még hátravan. A Hunguest, Kall, Viresol lehet, hogy jó lesz, de ha a Viresolnak bejön egy tetemes rendkívüli kiadása a visontai szennyezés miatt, az rosszul eshet. És az erőmű hatása most vált teljesen kiszámíthatatlanná. Nagyon úgy tűnik, nem véletlen, hogy a negyedéves jelentésre történő áttérést ennyire nem siettetik.
Szólok majd, okés. Remélem egyszer összejön. De előtte meg kell fejteni ezt a tébolyt. Örökre persze nem maradhat itt az árfolyam. Az is érdekes lenne. Csak bevillant gondolat Simicska. Állítólagos rossz viszony, kivonulás az országból... csak nekem fura?
Figyelj! Több,mint 20 millió bukóban ülök a Setben. Én nem köpködök a vezetőségre,én vállaltam be a kockázatot,ha bukom magamnak köszönhetem.De nem fogok!Nőjjetek fel egy kicsit a tőzsdéhez és legyen kemény f.szotok. Ha meg csak hisztizni tudtok mint az ovisok akkormenjetek kaparós sorsjegyet venni,mert az való nektek.
Akkor mielőtt tőzsdére lépsz szólj :-) Abba ott 2017 végén nem lehetett beleavatkozni. Reggel 9:05-kor már limit volt, záróban volt több millió db vevő... Ott hiába vagy nagyokos... De azzal nincs is baj. Most a cég értéke alatt forog jelentősen. Van aki szerint ez mindennek a vége. Szerintem meg a kezdete. És helyére kerül minden.
De különben itt a részvény befektetéssel az a gond,hogy a holdingot feltöltötték úgy hogy részvénnyel fizettek mindenért az árut megkapták a birtokukban van el venni tőlük nem tudod, a részvény árfolyam innentől kezdve érdektelen a számukra.
Véleményt írtam azt nem tilos mivel számomra vannak erre utaló jelek +a lapitás ezerrel. De tudom 710 felett is rémhíreket terjepsztettem mikor megírtam hogy hová várom 300 alá.
Amúgy, ha nekem lenne egy rohadt nagyra növő cégem, van terv (elvileg), akkor az egy folyamat lenne. Én nem szeretném, ha pár nap alatt 20-ról 800-ra emelkedne az árfolyam pár nap alatt. Nem tettek ekkor sem semmit. Pedig valami nagyokoksnak átvillanhatott volna az agyán, hogy ebből baj lesz. Most ugyan az, csak lefelé. Vicc.
Fején találtad a szeget! Engem is az zavar, hogy egy Nyrt.-ben full homály, hogy mi mennyibe került. Például az APP pakk mennyiért ment el Tiborcznak? Mert így a "majd meghívsz egy sörre" is bőven benne van a pakliban... Innentől meg simán lehet, hogy majd a HG, Kall, Viresol stb. egy zacskó üveg gyönygyért megy majd a királyi család tagjainak vagy másnak. Az építő cégek pedig továbbadják a melót (és pénzt) a privát cégeknek itt meg a párszáz millió papíron kívül lóf*sz se marad. Ez esetben az árfolyam tényleg csak a mi problémánk, mert az értékek és pénz(ünk) a NERnél marad, szóval ők jól jönnek ki a buliból. Ha mégse ez a cél, akkor nem tudom, hogy miért kell ennyire sunyítani. Egyetértek Csokival, hogy ennek a verziónak a startkor én is csak minimális esélyt adtam, de most már nálam is 50% körül billeg a mutató. A fúzióra viszont még ettől is kisebb esélyt láttam... Ez a bizalomvesztés EGYMAGÁBAN elég az árfolyam magyarázatára, mert nagy befektető ebbe így nem fog belevenni, a kicsiknek meg vagy kinyílt már a csipája vagy ki vannak tömve rendesen magasabbról. A spekák a sok beragadt és nagy rv. szám miatt kerülik a papírt, inkább a kispapírokat futtatják. Az szépen látszik, hogy már nem a shortosok, hanem a vételi erő hiánya miatt esik. De még mindig nem fér a fejembe, hogy ezek tényleg ennyire hülyék, hogy bevállalnak egy Quaestor 2.0-t, csak azért, hogy pár milliárdot kicsaljanak a kisbefektetőktől? Viktornak k.. va gyorsan kellene kapcsolnia legalább most az önkormányzati választások után, hogy ez a fajta pofátlan, következményekkel nem törődő harácsolás fogja a vesztét okozni. Azt még elnézné mindenki, ha csendben belevizel a medencébe, de ez a trambulinról vízbe fosás már a jobbosoknál is kicsapja a biztosítékot...
a no limitet azért vezették be, hogy a megállítsák a többi kispapíros felpumpálást. ha van limit akkor kiszámítható, hogy mekkora összeg kell az árfolyam szintentartásához. Ehhez a legjobban a zsírcápa ért, aki most 4 szeres értéken tartja a 4IG-t. itt pedig lassan saját tőke felén forog a papír.
Írtam ma nekik emailt,legalàbb lássák hogy nekünk befektetőknek ez az ár amin tartjàk,több mint felháborító.Kérlek titeket,ti is írjatok,hátha bármi törtènik
NEW OPUS GLOBAL