Ez viszont így lesz, mert jogilag azzal a céggel pályáznak, amelyikkel akarnak, de azért érezzék, hogy van felelősségük a kisbüfik felé. Az viszont biztos, hogy nyomást nehezen tudnak rájuk rakni.
Vitatkoznék Gyuri, ennek több értelme van, mikor a kisbefektetők érdekében történnek lépések, mint felhívni a céget és azt hallgatni, hogy nem értjük az árfolyamot, nincs ráhatásunk, nem vásárolhatunk saját rv-t, és egyéb hazugságok...
Lázadás a Bountyn :)) Kisbefektetők szerint jogsértő módon dönthetnek a cégvezető Mészáros lányok arról, mikor indítják az Opus építőipari érdekeltségeit a közbeszerzéseken, és mikor nem.Írásban kérnek magyarázatot a tőzsdei kisbefektetők, mi történik a Mészáros családhoz köthető cégekkel, és jogi lépéseket is tesznek, ha kell. Az Opus Global tőzsdei értéke egy év alatt 30 százalékkal esett, miközben a Fejér-B.Á.L. vagy épp a Talentis Group sorra nyerik el a közbeszerzéseket – csakhogy ezeknek nincs közük a tőzsdei céghez, így a kisbefektetők nem nyernek semmit a sikereiken.Dióslaki Gábor, a kisbefektetők érdekvédelmi szervezetének elnöke azt vetette fel az e heti HVG-ben:vajon Mészáros Lőrinc és a felesége mint a legnagyobb tulajdonosok, és a két cégvezető leány este a vacsoraasztalnál leosztják, hogy melyik közbeszerzésen indítják az Opus valamelyik érdekeltségét, és melyiken a tőle független cégeket? Ha az Opus vezetése nem indítja a leánycégeket az érdekeltségi körébe tartozó, sokszor részben ugyanazon családtagok által vezetett társaságokkal együtt a közbeszerzéseken, azzal szándékosan veszteséget okoz a többi befektetőnek.A HVG megkeresett egy cégjogászt, szerinte is jogos lehet a kisbefektetők panasza.A Mészáros-birodalom egyes tagjainak tevékenysége eltérő – válaszolt erre Dakó Gábor, az Opus vezérigazgató-helyettese. Azt, hogy egy vállalat elindul-e egy tenderen, főleg a specializációja, a kapacitása és telephelyeinek földrajzi elhelyezkedése befolyásolja. A döntéseket pedig a társaságok működését közvetlenül irányító menedzsmentek hozzák meg, amelyekben nem minden esetben kaptak helyet a családtagok.
Ebben nem vagyok biztos. Szerintem az elmúlt 1 hónapban is látták már a félévest.. Vettek is sokat szerintem. De a közkézre is figyelni kell. Nem egy egyszerű dolog. Eladói nyomás sincs, ha szar lenne adnák lassan de folyamatosan, és ahhoz a napi 100-200 millió kevés lenne... Akkor Mrd-os szinten menne az eladás. Ha pedig azt nézed az utóbbi időben inkább nagyobb vételek voltak záróban. És ha hozzáveszed, hogy a 3. legforgalmasabb részvény sem csinált ma 400M forintot akkor az egész BÉT forgalma jelentéktelen...
NEW OPUS GLOBAL