Tisztelet! 700-nál eladtam 500 feletti vételemet( Hitel végtörlesztés miatt ;-) ). Így csak az alatt vagyok 300 alattiról. S én aztán nagyon kicsi büfi vagyok. S jelenleg EST-ben utazok inkább az itt szerzett nyerőből. Telcsim volt 4 évig amiből 2szer kaptam osztalékot plusz 30% nyerőm volt ez idő alatt. Így ezt sem terveztem rövidebb ideig tartani. Majd kiderül az elkövetkező hetek történéseiből, hogyan tovább. SZVSZ nem lepődnék meg ha apport szint közelébe kerülnénk.
SZVSZ nem lesz itt semmi. A hitelesség ha nincs akkor nehéz védeni. Ha van akkor meg nem kell. Itt felesleges bármilyen shortlovagtól félni. Az árfolyam olyan szinten van hogy 100 esés után is mindenki bőven nyerőben van - ha van esze nem ad el. Illetve egy hírmorzsa hallatán egy ország próbál újból belevenni - mindegy mi volt eddig. ÉN erre számítok.
Az akkori bejelentés elérte célját. Azóta persze sok minden történt de összességében szép emelkedést hozott ez az idő az Opusnak. Most hogy MSC is sikerült, a tulajok helyében én már ugye nem tennék bele ekkora fundákat mint amit az apportok jelentenének - főleg úgy hogy a piac beárazta és az az árfolyamra közömbös lenne. Helyette már régen egy új nagyobb ívű projekten dolgoznék - addig kis pénzzel tartva az árfolyamot - zuhé esetén hírmorzsákat belengetve az új irányról. Most vegetálunk és lassan esünk. Kritikus szintnél jöhet az új hírmorzsa. Az apportot pedig én nagyvonalúan angolosan elfeledném. EZ én vagyok. SZVSZ. Ti mit tennétek? :::::::::)
Egyetlen egy biztos dolog van. Az az, hogy a közlemény szerint ma valaminek történnie kell! Ebben megegyezhetünk. Piaczárás után jön egy Közlemény. Erre számítok minimum. Minden más extra. Ha nem lesz semmi akár a legapróbb tájékoztató, úgy romlik a hitelesség. S jönnek a short lovagok.... Ebben kiegyezhetünk.
Eddig azt írtad hogy ha megtörténik 0630ig az apport akkor kizársz innen.. Tehát állítottad hogy te szerinted meg fog történni. Nekem biztos a véleményem hogy NEM fog 0730ig sem. És jobb ha belátjátok hogy még apprtra sem lesz semmi extra. Már nem okoz senkiben vételi kényszert. Lépjünk már tovább. AZ apport lejárt lemez. És ezt a cégnél is tudják. Más utakon járunk már.
Semminek nem kell holnap zarulnia irom meg egyszer! Felesleges barkit is ezzel paraztatni.. Kozlemeny 7. pontja csak hogy tiszta vizet ontsunk a poharba! “ 7. A Társaság alaptőke-emeléséről - az Igazgatóság a fenti lépések megtörténtéhez szükséges előkészítő lépések megtörténtével összehangban – akár több lépésben, de előreláthatólag legkésőbb 2018. év 06. hó 30. napjáig dönt majd.” https://bet.hu/newkibdata/124807005/OPUS_Hird_20180215_HU.pdf
Sokkal nyudodtabb lennék ha pár nyugati alap beinvesztálna a cégbe. Az megnyugtató lenne ha már ök is pénzt látnának Opiban. És a cégnek nagyon jót tenne. Ezt várom és én is.És nyugodtabban aludnék.
Azért jó lenne, ha az ütemtervet tartanák, mint ahogyan az árfolyamot is "tartják", mert az apportokról valamit jelenteni kellene! Ma van a napja, de ha csúszik is akkor is kellene egy tájékoztatás!
Most volt ez külföldi puccparade. Apportok elméletben holnap zárulnak de pl a kall extra részesedés július végén . En azt tippelem odaig itt leszünk. Addig amelyik alap lát benne fantáziát beszallhat
Jó Reggelt Részvényesek ! Péntek van, 2018.06.29. Elősször is mivel kérdeztem a véleményeteket, szeretném megköszönni, hogy
Kaktuszdenem , bisoso7 és
roland75 -nek a hozzászólását. Biso7-nek üzenem, hogy elmegyek
nyaralni, ha rám gondolt :), roland75-nek üzenem, hogy az árfolyamon
látszik, hogy a kisbefektetők ( elnézést a csúnya szóért ) vannak akik
adnak-vesznek. Amint kell, nagyot fog szólni az árfolyam, és mivel
limitre is képes a papír, könnyen 700 Ft vagy felette is tud lenni. Igaz
türelem kell hozzá. MInden papír esett tegnap, főleg a MOL, OTP,
látszik a nyomás az MNB-re. Sokan várják az apportok bejelentését.
Nem lehetetlen hogy ma , vagy hétfőn lesz, de véleményem szerint ez nem
fogja megdobni az árfolyamot sem. Nemcsak hírekre van szükség, hanem
arra is, hogy végre árfolyam karbantartás miatt engedjék el az árat,
hogy a vevői bizalom visszatérjen, hisz nem azért veszek papírt 690
Ft.-ért hogy max 700 Ft-on tudjam eladni, de tudom, hogy ezt Mészáros úr
, Jászai úr is tudja. Én meg tudom, hogy ők irányítják a piaci mozgást
amit látok nap mint nap a részvénykönyvben. Jövőhéten már okosabb leszek
remélem. Kötél ideg :) u.i : Gyuripapa hiányzik ( durva, hisz
személyesen nem ismerem, de mégis )
Annyi biztos, hogy elég frusztráló ahogy lefelé csordogálnak a papírjaim árfolyamai... Biztosan van akinek ez jó, de most már felfordulhatnának! Akarom mondani fordulhatnának fel...
OPUS Global Nyrt.