Na próbáljuk meg ezt a topikot BUXnak és határidejének. Eros 12-13topikja teljesen kihalt, elavult, Eros befejezte a tradet. Sokan nem is tudják mi az.
Igen, a banki verseny már idén is sokkal nagyobb mint volt 2008 előtt és a digitalizációval a kisebb bankok is képesek versenyképes termékkel elérni más bankoknál lévőket. Éppen ezért az egyedüli kiút, a bankot a teljes régióban versenyképes méretűvé tenni. Kellően nagy nyereségből lehet ugyanis csak a költséges digitális fejlesztéseket finanszirozni.
Van itt egy mellékes szál is, ami eléggé elsikkad, ha a kínai árukra plusz vámot vetnek ki, az elvileg jól jön a többi nagy exportőrnek, mivel a versenytárs kínai áruk drágulnak (mármint azoknak, akik hasonló termékekben utaznak, pl. Dél-Koreai, Japán elektronikai cégek, stb.).
Csak nem sok mindent kapnak az USA-tól, talán 10 vagy 20 milliárd árura tudnak még plusz vámot kivetni. (Technológia és stb lopás - egyszerűen késő, a német elhárítás 2010-es évek eleji tanácsa szerint csak olyan technológiát vigyenek a német cégek Kínába, amiről tudomásul veszik, hogy azonnal ellopják)
Orulok, hogy bemeverdtel hozzank. OTP valoban jo, es jo is lesz meg fundasan, en is igy gondolom. Nalam a hazai bankrendszernel az Orban bankjai fele konkurencia jelent veszelyt. MKB, Takarek, BB. Ez lehet egy veszely szerintem OTPre, ahogy Mtelre a DIGI
BUX index, BUX határidő, BÉT!
Ha valakit érdekel BUX Hajrá!