A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Nyilván nem a patkányozást kerestem a #22291-ban, de ebben az időszakban komolyan csak röhögni tudok ezeken a majmokon, mert egyik sem őszinteségből tesz amit tesz, hanem kampányol és keménykedik, mint amikor a béka felszívja magát - és még csak az elején vagyunk! Később még nagyobb szardobálás lesz, főleg ősszel! Már nagyon várom :)) Őszinte részvétem a dolgozó, becsületes magyaroknak!
Hídvégi Balázs azt beszéli az RTL-es híradóban, hogy a Fidesz országjárásba kezd, hogy a magyarok megismerhessék a kormány bevándorlásellenes politikájának, Magyarország fennmaradásának fontosságában és erre felhívják az emberek figyelmét.10 éve elmúlt, hogy a kb. 450 éve idevándorolt sötétebb magyarok közbiztonságra gyakorolt hatását nemhogy nem oldották meg, de lassan övéké az ország.Szerintem kellenek ide a bevándorlók, ha másért nem , csak hogy nekik is legyen mitől félniük, mert már nagyon el vannak kanászosodva.
Ne a trágár szavakat keressétek! Azt mondta az mszp-re, hogy meg van véve, és fideszes megrendeléseket teljesít. . Ez volt Pető eredeti fb posztja , amire az mszp reagált: Pető Péter21 órája
a hívek, akik nem is sejtik, hogy kit támogatnak mert át lettek /vannak verve folyamatosan a propaganda hazugságaival ezután a 9 év után azért remélem nem kellene tisztelni senkit a fidesz vezérkarból
szerintem meg p.tkány: - O1G - O1G - O1G valamint a cs.cskái: - Bayer - Rogán - Kósa - Kövér - stb. nincs mit ezen szégyenkezni, ki lehet ezt nyíltan is mondani a választók csak választanak, a kártevök az aktuális kormánytagok / kormányközeliek
Itt tart a magyar politikai kultúra. Televágják az országot migránsgyülölö plakátokkal, minden kormánypárti médiából ez folyik, csak mert ennek a témának anno 88%-os támogatása volt. Majd ha az ellenzék beszól, akkor rendesen hadjáratot indítanak ellene, hogy "Jujj mit mondott" Hiába no, valakik nem néznek a dolgok mögé, csak a szavaknak adnak jelentöséget. Templomkertben a gyrekek kergetik a libákat: - Hess a p.csába, hess a p.csába Kijön a pap, és beszól - Gyerekek nem kell ezt ilyen csúnyán mondani. Elég ha azt mondjátok, hogy "Hess, hess". Úgy is elmennek azok a p.csába"
Képzeld, nem olvasok mindent. Amikor van időm, idejövök, és az első oldalon lévő hsz-eket elolvasom, és amelyikre úgy gondolom, reagálok. Lehet, hogy ez neked nem tetszik, de nem fogok változtatni rajta. A te összes fröcsögésedre sem reagáltam, de látom, az az egy bögyön talált. Így jártál.
vasárnap, 15:56előzmény: #22237 ________#22246Kicsit azért van különbség a két fasiszta között.Az egyik náci szemléletű olasz, a másik egy nácinak álcázott romaszaporító cigány . csakisazigazat de ezt persze te pont nem olvastad ennyit rólad
A Fidesz rendbeteszi az országot
link