A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Vagy csak arra gondolt a szerencsétlen, hogy tényleg elzárják az eu-s pézcsapokat, de úgy érzem, hogy az eu nincs rászorulva a magyar befizetésekre, de a birkákat etetni kell a hülyeséggel. :))
Mondjuk ezt nem tudnád Orbán és bandájára is kivetíteni?Nekik nem valami hasonló dologra épül minden vállalkozásuk?Legalább a nyugati államok saját állampolgáraikat hagyják megélni, de sajna a magyaroknak megint a saját népét meglopó kormány jutott.
webber eljátssza a szűzkurvát már bocsánat namost ilyen nem nagyon van egészen pontosan tudják, hogy orrbán lop vagy sem ha lop, akkor ezt az eu és leginkább a németek beleegyezésével teszi hallgatólagos? ki tudja most meg jönnek ezzel az idióta piros lappal ugyan a megoldás annyi lenne, hogy kötelezővé tennék az eu ügyészség működését és szépen elkezdenék kivizsgálni az összes gyanús (tehát mindent) eu közbeszerzést ennyi a megoldás
az eu-t mint olyat nem érdekli magyarország csak annyiból, hogy az egységet mutassa de ez nem tart a végtelenségig az eu gdp-ből a magyar annyira kevés, hogy szinte érdektelen lehet mondani h a német multik, na ja, én erre nem számítanék a német multinak törökország is teljesen jó, mint látjuk szerintem lassan vége a türelemnek, orrbán pedig vagy behajol mélyre, vagy eljátssza a csúnya brüsszelt, mert nem lesz már tétje van még egy komoly indok: az eu ügyészség, ami, ha egyszer idejut kénytelen lesz nyilvánosságra hozni a kormányszintű lopást ezért, ezt megelőzendő, simán benne van, hogy kiszavaztat, még akkor is, ha ez most scifinek tűnik hozzáteszem, hogy szerintem nem fog megtörténni
A bíróság elkaszálta, a kormány mégis kitart az államosított tankönyvpiac mellett Bár a kormány fellebbezett az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) korábbi döntése ellen, azt a bíróság kedden elutasította. Így érvényben marad az ítélet, amely elmarasztalta Magyaországot az állami monopólium miatt a tankönyvpiacon. Bár a bírósági ítéletet a kormánynak tiszteletben kellene tartania, a az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: a kormány továbbra is kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett, mivel a tankönyvek iskolákba, tanulókhoz való eljuttatása átláthatóbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és ellenőrzöttebb lett. L: vagyis maradnak törvényszegők, mint mindig
Ne vergődj! Két egyszerű kérdést kaptál: "Ki mondta ezt neked?...Ki számolta ezt ki neked?" Megjelölhetsz forrást (link), vagy ismertetheted a saját számításodat.
meg elképesztő adómentes profit vándorolt ki az országból, elképesztő monopoljövedelmek keletkeztek a nyugati tőkéseknek gondolod csak egy percig menne ez a rendszer, hogyha nem érné meg vastagon nekik "pénzt osztani"?
"az összes fidesz közelinek bélyegzett vállalkozó a pályázatok 1%-át, a büdzsé 5%-át kapta meg és abból még meg is kellett építeni valamit" . Most akaratod ellenére amellett sikerült érvelned, hogy elképesztő mennyiségű pénz jött az EU-tól...
az összes fidesz közelinek bélyegzett vállalkozó a pályázatok 1%-át, a büdzsé 5%-át kapta meg és abból még meg is kellett építeni valamit ;) mulattató, hogy a balos bulvár mennyire képes átverni a pénzügyileg erősen tájékozatlan balosokat
"Az eu nem ajándékot ad, amikor támogatást kapunk" . Ez világos, de a gazdagodási világrekorder Mészáros sztorija óta még számotokra is nyilvánvaló hazugságnak kellene lennie annak, hogy nem jártunk jól az EU pénzekkel...
A politikusok szeretik ki hagyni az alanyt valahogy beszuszakolni a magyar nyelvbe a szenvedő szerkezet. Mindig gyanús az a mondat, amelyikbe bekerül a "kerül" szó. Másik példa Szijjártótól. "2015-ben Magyarországot tömeges bevándorlási hullám sújtotta: négyszázezer ember lépett át a határon, akik megsértették a jogszabályokat, nem tartották magukat a rendelkezésekhez, és érkezésük félelmet keltett a magyarokban. Ezért kellett a kormánynak lépéseket tennie a déli határ megvédelmezésére." https://888.hu/article-szijjarto-peter-rarobbantotta-a-valosagot-a-cnn-re Aha. Tömeges bevándorlási hullám "sújtotta". Magyarán. A felelőtlen kormány semmit sem tett a migránsáradat ellen. Kezdetben azt hitték, hogy az illegális(!) migránsok követik a jogszabályokat és magyarok nem félnek tőlük. Amikor viszont bekövetkezett a baj, akkor kezdtek lépéseket tenni a a déli határ megvédelmezésére.
Vikinek eszébe sincs kilépni az UNIO-ból, sokkal jobb két vályúnál enni mint 1-nél, főleg ha az egyik mindig teli van, a másikba pedig néha öntenek valamit.Hónapokon belül elzavarnák, ha megszűnne az UNIO-ba való szabad munkaáramlás Magyarországról.Tele az ország olyanokkal , akik a külföldből élnek, de hajrá Fidesz.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link