Mikor fletó hatalmon volt, azért már lezajlott Magyarország első nagy kirablása a privatizációval és az emberekben akkor érett meg, hogy hülyére vették őket a nagy rendszerváltásukkal.
Most úgy látni, hogy a fideszhez képest kismiskák voltak a lopásban, de......az öszödi beszéd feltette a i re a pontot. A romokban heverő gazdaság, megszorítások, az életszínvonal csökkenése sajnos a demokráciában ezzel jár, hogy a NÉP elégedetlen és elzavarja a vezetőjét.
Ahhoz sem voltunk hozzászokva, hogy a sok politikai ígérgetés csak kampányszöveg, nem szerződésbe foglalt kötelesség.
Akkor a sok ígérgetés meghozta gyümölcsét.
A szociban nevelkedve nagyon kis réteg tudta, mi az a kapitalizmus, ahol az embernek magának kell megoldania gondjait, nem áll egy egész államapparátus védőhálóként az egyén mögött.
Kinyíltak a határok és láttuk a nagy gazdagságot, a jólétet, de nem láttuk, milyen munka van mögötte.
Akkor döbbentünk rá, hogy mennyire szegények vagyunk, mikor egyesek kezdtek kiemelkedni a tömegből, legtöbbször kihasználva a törvényben tátongó kiskapukat.
Én még mindig azt mondom, nem orbán nyerte 2/3-dal a választásokat, hanem az ellenék vesztette el. Nem lehet egy bukott vezetőt, aki a diktafonba mondja, hogy loptunk, csaltuk, hazudtunk és közben jól meg is gazdagodtunk újra a színpadra állítani. Nem lesz már soha hiteles.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!