Előbb Gyurcsány kormányzásának utolsó éveit írtad. Most Bajnait. Azzal egyetértek, hogy Bajnai-kormányzása jó volt. Ahogy azzal is, hogy 2006-tól kezdve megszűnt a pénzszórás. Ami tavaly nem kis mértékben ujjáéledt.
Az azonnali megszorításokat csak az Orbánkormány számlájára lehet írni... Kihasználta azt, hogy lehet visszafelé mutogatni... Az IMF-hitel majdnem fele nem is lett elköltve...+ ott volt a mnyp. megtakarítása. A Bajnai-kormány kiemelkedően sikeres volt, ezt még a fidesz is elismerte.. Akkor már végképp nem értem, hogy miért kell visszamutogatni Gyurcsányra, akinek kormányzása alatt növekedett jelentősen a mnyp. vagyon, sőt a devizatartalék is növekedett.. Erre húzott rá Orbán a több mint 30 új adó bevezetésével és emelésével.. Szerintem nem volt olyan katasztrófális 4,5-év kormányzás Gyurcsánytól, ráadásul az alig több mint 4 év kormányzás alapján sem lehet érdemi következtetéseket levonni.
Szerintem nem voltak sikeresek a Gyurcsány-kormány utolsó évei. Inkább pont azt csinálta, mint most Orbán, próbálta kihúzni a választásig. Utána tudjuk, mi következett. Azonnali megszorítások, és ezzel együtt Orbán 2/3-be emelése.
"És én a 2002-2006-os kormányzásról is azt állítom, hogy pocsék volt." Ebben egyetértünk, de tegyük hozzá, hogy ebben a 100-napos program is jelentős szerepet játszott. Tehát eljutottunk oda, hogy Gyurcsány kormányzásának utolsó évei sikeresek voltak... így már nem is értem, hogy mi ez a Gyurcsány-fóbia a választóknál.
Vagy hozhatom jó összehasonlításnak 2009-et és 2020-at. Mindkét évben 6% körüli visszaesés, igaz eltérő okokból. Költségvetési hiány 2009-ben 950 mrd Ft (4,5%/GDP), 2020 5550 mrd Ft (kb 13%/GDP).
Ha következetes akarsz lenni a lenti érveléseddel, akkor ugyanazokat az érzéseket kellene orbán iránt táplálnod. Anno megszavaztam a Megyót, majd 2004-ben már elfordultam tőlük és 2010-ben orbánnak adtam bizalmat, de ezt 2015-re elbukta, mert megpróbálok következetes lenni. Nagypófájú arogáns banda beülhetnek az MSZP, MSZMP mellé a vádlottak padjára.
Nekem Gyurcsány annyira nem kedvencem, hogy meglátásom szerint 2006-ban vissza kellett volna vonulnia a politikától. Hogy neked ez beragadt az agyadba, az a te egyéni deficited, aminek az okát én nem tudhatom.
Újra azt tudom ajánlani, ami leírtam. És én a 2002-2006-os kormányzásról is azt állítom, hogy pocsék volt. Ellenben költségvetési teljesítményben 2007-2010 meglátásom szerint nagyobb teljesítmény volt, mint amit utána a fidesz-kormányok csináltak. Gyakorlatilag bármilyen kormány alatt hasonló költségvetési folyamatokat láttunk volna 2013 óta. Erre hoztam példának kb. az összes EU-s tagállamot, mint referencia.
Idézzek a kedvecetektől? "Csak a világgazdaság pénzbősége engedte, hogy ezt (a szoci kormányzást) túléljük." Gyurcsány Ferenc Ennyit a kedvező környezetről. A fideszre hagyott államadósság devizában, és lakosságra rátukmált svájci frank adósság? Kedvező környezet a frankválság?
2010-ben és 2011-ben is nőtt. És akkor megint, századszor is muszáj leírnom: soha ilyen kedvező környezet nem állt rendelkezésre, mint az elmúlt évtized. Általános világgazdasági növekedés, történelmileg alacsony, 0 körüli kamatszint, brutális mértékű EU-s transzfer, tartósan alacsony infláció. Ezt nem nézheted önmagában. Az EU összes országában óriásit javult az államháztartás ebben az időszakban, tekintet nélkül az adott kormány színére. Nem az határozta meg ezt a kedvező folyamatot. Egy sor ország nálunk sokkal jobban ki is használta ezt a kedvező helyzetet, és többletes költségvetést csinált. Még a régióban is pl. Szlovénia, Horvátország, Bulgária, de pl. Görögország (!!!) is. Nekünk ebben a helyzetben sikerül azzal dicsekedni, hogy 3% körül tudtuk tartani a hiányunkat. Ha meg szigorúan ragaszkodsz a szocikkal való összevetéshez, akkor illene kikorrigálni az MNYP pénzekkel, ami egy egyszeri 9,2%-os, GDP arányos, valamint évi 1-1,5%, GDP-arányos előny a fidesz-kormány javára. És akkor arról még nem is ejtettünk szót, hogy a korrekt az a nettó államadósság vizsgálata lenne (bruttó államadósság mínusz likvid eszközök). Összességében tehát óriási teljesítményt nem tudok a fidesz-kormányok javára írni, sőt nemzetközi összevetésben inkább gyengének mondanám.
Ez elég brutális! A kb. 15%-os MNYP pénzeket hozzáadva ez már 95%!!! Világrekord az ÁFA-ban, korrupcióban és az államadósságban! 3 fontos terület, amibe a Yacht párt belebukott!
Ott tartunk, hogy a baloldali kormány ideje alatt minden évben nőtt az államadósság/gdp, míg a fidesz alatt minden évben csökkent, kivéve 2020-at. Ott tartunk, hogy a baloldali kormány ideje alatt hagyta le a magyar adósság az eu átlagot.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!