Ez sajnos olyan mint a híres mondat: "Milliók állnak mögöttem" :) Ezt tudod ki mondta ? :) Mögötte is milliók, de inkább milliárdok állnak. "ha maga bukik bele a saját maga által teremtett helyzetbe" ezt nem tudom, hogyan lehet elérni.
Próbáljunk időben előre gondolkodni. Egy bukott rendszer már másképp működik, különösen ha a pártok beváltják amit közösen vállaltak. Csak egy pont a 13-ból: "5. A közös listát állító pártok vállalják, hogy kormányzásuk során megtisztítják Magyarország közéletét az azt hosszú ideje mérgező rendszerszintű korrupciótól, véget vetnek az oligarchák gátlástalan vagyonszerzésének, és megteremtik a feltételeit annak, hogy a NER korrupciós cselekményeinek elkövetői a független igazságszolgáltatás előtt feleljenek a tetteikért. Ennek érdekében a pártok vállalják, hogy visszaállítják az ügyészség és a bíróságok függetlenségét, csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, valamint egy széles körű átláthatósági csomag elfogadásával transzparenssé teszik a kormányzat közpénzfelhasználását és a pártfinanszírozási rendszert." Ez lenne a megmenekülés?
Nézd, én aztán igazán megvettem a csuti tolvajt és bandáját, de azért abban van valami, hogy a következő kormánynak szembesítenie kell a lakosságot ennek a 10 évnek a következményeivel. És ha azt feltételezzük hogy a választók hülyék, márpedig tudjuk róluk, hogy hülyék, akkor azt is tudnunk kell, hogy ha most valaki leváltja a Fideszt, az bele fog szakadni a következményekbe. A következő választáskor pedig a tolvajbanda megerősödve, fehér lovon térhet vissza, ez mint lehetséges következmény nagyon is reális. Ennek elkerülése érdekében lehet, hogy érdemes lenne még utoljára megetetni Orbánnal a saját szarát mielőtt végleg eltakarítjuk, márpedig az csak úgy megy ha maga bukik bele a saját maga által teremtett helyzetbe. Egy választási bukás most neki maga a megmenekülés.
Már vártam mikor jutsz el a "fidesznek kellene nyerni" rögeszmédig. Játéknak jó, de itt azért egy ország jövője és létminősége a tét, gyermekded ez a hozzáállás. Nem működik a kinnisvagyok-bennisvagyok, emberek sorsával nem illik hazárdírozni. Pont ez az "úri huncutság", azt hiszed, hogy megvalósítható? Engedjük nyerni a fideszt, vagy majd ő szándékosan veszít? Vagy beleállunk szügyig és vállaljuk a következményeket vagy más lehetőség nincs.
Akkor tizenXedszer is: Olyan szerencsés külső körülmények, mint 2013-2019 között, még soha nem álltak rendelkezésre. Folyamatos világgazdasági fellendülés, történelmileg alacsony kamatkörnyezet végig, brutális mértékű EU-s pénz beáramlás (kb 1500 milliárd Ft/év). És ehhez még igénybe vette a lakosság 3000 mrd Ft-os megtakarítását, illetve a folyamatos nyugdíjkorhatár-emelést (62->65). Ebből sikerült kihozni azt, hogy 2020-ra pont oda ugrik vissza az államadósság, ahol 2010-ben volt. A gazdasági mutatóink semmivel sem lógnak ki a régiós országokéból. Biztos lehet benne, hogy gyakorlatilag bármely más kormány esetén is hasonlóan alakultak volna a gazdasági mutatóink, csak pl a lakosságnak lenne most 7-8000 milliárd Ft nyugdíj-megtakarítása. Ezt most implicite az állam vállalata magára, csak majd a jövőben kell kifizetni, elnyújtva. Miért kellene ezt egy teljesen más világgazdasági környezetben működő kormányhoz hasonlítani? . Az IMF ún. "kirúgása" konkrétan azt jelentette, hogy a kedvező kamatozású IMF-hitelt lecseréltük egy drágább piacira. Az MNB egyébként tényleg dicsérhető abból a szempontból, hogy bátrabb és kreatívabb volt az eszközök kiválasztása terén, sikeresen terelte a magyar lakosságot, és a bankokat magyar állampapírokba. . Az idei és a jövő évi költségvetési hiány együtt kb 6000 mrd Ft. Most szólok, hogy 2022-től megszorítások jönnek, bárki is kerüljön kormányra. Nekem az is a véleményem, hogy a fidesznek kellene nyerni, de legyen kisebbségben a parlamentben, aztán hajrá, lehet valóban kormányozni! Mert eddig úri huncutság!
Itt egy érdekes írás. Hasznosabb mint Spussal sakkozni. Az orosz titkosszolgálatok és a nyomozó újságírás a Navalnij merénylet kapcsán. "Navalnij az első olyan ember a világon, aki politikai merénylet áldozata lett, és utána majd’ egy órát sikerült beszélnie az egyik merénylőjével." Szele Tamás: Novicsok a gatyában
"Egy kivéreztetett ország jelenleg emelt fővel vétózhat" Pontokba szedhetném, de most csak erre van türelmem, mert ez hirtelen kapásból átlépte az ingerküszöbömet. A többi gondolaton még vitatkozni is lehet, elfogadom, de ez... ? Mi ellen is kell vétózni ? Ezt végiggondolta ?Véletlenül rátapintott a lényegre. A többi mondandót azt lehet más nézőpontból szemlélni - egyikkel sem értek egyet - de ezt a vétókérdést nem.
Irását olvasva Ön eldöntötte, hogy a jelenlegi kormány gazdaság iés külpolitikája ellen ágálva jobbnak látja, hogy 22-ben kormányváltás legyen.Önnek szíve-joga ezt gondolni, nyílatkozni, de az gondolat világában hol van az ország az ország népének 2010 előttihez viszonyított jó léte, fokozatos emelkedése,az ország technikai-technológiai fejlődésének folyamatossága, a beruházások belföldi és külföldi emelkedő térnyerése, ez érdektelen ? Ön nem itt él, vagy eltudja vonatkoztatni, mint sokan mások, s olyan torténéseknek tudja be a 2010óta történteket ami mindenhez köthető, csak O.V-hoz nem.A pénzügyi és infrastruktruális változások igen is O:v és csapatához kapcsolodik és köszönhető. Már önmagában, hogy kimerte rugni az IMF-t és sajátos hitel politikát kezdett el, azt jól mutatja a 2019-s eredmények. Egy kivéreztetett ország jelenleg emelt fővel vétózhatot, mondván, hogy 2-3 évre való tartalékkal rendelkezve nem hunyázkodom meg, s azt az ország nevében mondhatta, a mögötte álló eredmények alapján. Ezt nem sokan mondhatják el európában. Csak egy példa : adó csökkentések eredménye, több adó bevétel, sorba állnak a külföldi befektetők. Mondjon a kedvenc ellenzékének tudós közgazdászaiból egyet is aki überelni tudná ezen események sorozatát, főleg a Surányi féle pénz politikának éves 200 mrd. veszteségének tükrében.Önök nem Örbán Viktort utálják, hanem az Ő vezetésével elért eredményeket, s ez Önök részéről überelhetetlen, nincs megfelelő massza hoozá. Leszebb példa 2002-t követő történések, hol az euró ? ja, nem értettek hozzá, s most sem értenek semmihez.
Robert William Seton-Watson kulcsszerepet játszott a trianoni gyalázat összegründolásában... https://hu.wikipedia.org/wiki/Robert_William_Seton-Watson és az előbb belinkelt könyvének a bevezetőjében egy pillanatig nem csinált titkot abból, hogy a K und K-t és így a történelmi magyar királyságot elsősorban a német Mitteleuropa terv miatt kellett szétverni az antant hatalmak persze a háború utáni rendezés során összegründolt kisantant államokat is csak eszközként használták és 1945-ben gond nélkül is fel is áldozták ezeket egy újabb geopolitikai játszma keretében... szóval summa summarum ez a "mindent mi csesztünk el" mondóka nagyon nem passzol a valósághoz...
a "körülkerítés" kapcsán nem olyan nehéz korabeli angol forrásokat találni:)
"From the first it seemed to me obvious that the Pangerman plan, summed up in the
two catchwords of " Mitteleuropa
" and " Berlin-Bagdad," could
never be defeated by a mere policy of negation, but was a challenge to the "Western democracies, alike on
grounds of abstract justice and political expediency, to ____produce a rival programme____ (!!!!). To my mind the
territorial issues, though merely the means to an end, not the end itself, took
precedence in order of time ; and these issues seemed to me to centre in the
___creation of a New Europe upon a
mainly racial basis___ (!!!!) — the
reduction of Germany to her national boundaries, the restoration of Polish and Bohemian independence, the completion of
Italian, Roumanian, Jugoslav, and Greek national unity, the ejection of the
Turks from Europe" EUROPE IN THE MELTING-POT
R. W. SETON-WATSON
EDITOR OF "the NEW EUROPE" https://archive.org/stream/europeinmeltingp00setouoft#page/n17/mode/1up
Semmit nem tanult a történelemből. 1. v.háború, trianoni "béke", Horthy (akit istenít, de vajon miért?), 2. vh., 56 ... De vajon kitől tanult legtöbbet. Tán csak nem Rákosi pajtástól!?
https://hvg.hu/itthon/20150508_Orban_Viktor Vagy erre a témájára emlékszel még, amikor felkapta ? Tudod miért ? Mert akkor éppen mélypontján volt a FIDESZ népszerűsége és próbált találni valamit aminek a támogatottsága elég nagy Magyarországon. Persze ez tévút volt, de utána kapóra jött a migráció, hogy menekültek próbáltak bejutni Európába. Ő nem elevek szerint cselekszik. Nincs semmi eszmeiség mögötte. Nem valamiért, vagy valakiért politizál.(illetve a saját hatalmáért). Ő nem "szolgálja" nemzetét. Mindig kielemzi, hogy mit kell mondani az embereknek, a híveknek, hogy népszerű maradjon.Próbál folyamatosan tematizálni. Magyarországon a kormányt számonkérni nem lehet, mert mindig "ők" vannak támadásban. Most kapott, kaptunk egy igazi ellenfelet amit kikerülni, megkerülni nem lehet és máris az ellenzéki összefogás áll nyerésre. Ennek még örülni sem tudok, mert emberek halnak meg. Nagyon nagy ár ez azért, hogy a magyarok felébredjenek.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!