Az alkotmányból kiirtani a magántulajdon védelméhez még a saját szabályaikat is meghágja a Fidesz frakció:
"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"
"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link
Miért is vág vissza a gyermekek jövőjének?
Nyugdíjjárulékot a jövőben is fizetni kell!
S gyakorlatilag mindegy, hogy a 75%-ot vagy a 100%-ot fizetjük az állami rendszerbe! Vagy gondolod, hogy a 25% elég lesz a nyugdíjra, ha a 75%-ot nem fizetik majd 45 év múlva?
Egyébkét hosszabb távon a felosztó-kirovó rendszer sokkal biztosabb egy fejlődő országban, hiszen egyedül ez a rendszer képes kivédeni az inflációt és a krachokat!!!
A bruttó béred 8%-a semmire sem elég, még akkor sem, ha garantált lenne az 1%-os reálhozam...
Vagy te úgy véled, hogy a mindenkori átlagbér 8%-a elég lesz a nyugdíjas évekre az átlegember számára???
"Aki 1 Ft-ból ki tud jönni egy hónapban, az biztosan lop, csal és hazudik!!!"
Ez jó nagy kamuduma. Ugyanis pontosan tudod te is, hogy az írt két embernek nem kizárólag a min. elnöki fizetése a jövedelme. Tudod. De ha tudod, akkor meg minek hazudsz? Nagyon gyengén nyomod, előbb-utóbb ki fognak tenni a pártirodából nem csak kényszerszabira küldenek, mint az elmúlt 2 hétben.
Aki 1 Ft-ból ki tud jönni egy hónapban, az biztosan lop, csal és hazudik!!!
De ha ki lehet jönni 1 Ft-ból, akkor az egykulcsos adó miért nem 98% lett???!!!
OTTER, látszik, hogy fel se fogod a dolgok tétjét:
"Bárki visszavághat majd a kormánynak! Csak vissza kell lépni az állami rendszerbe és jár a 100%!!! ;-)"
Ezzel nem kormánynak vágsz vissza. Hanem az államnak. Azaz a magyar adófizetőknek. A te jövődnek, ill. a gyerekeid jövőjének vágsz vissza.
A fenti bugyuta hozzászólásodon látszik, hogy te csak a jelen pártpolitikai bulvárszintű adok-kapokjaként értékeled a politikai és így a gazdaságpolitikai eseményeket. Pedig a legtöbb messze nem ilyen. A nyugdíj nagyon nem ez a kategória.
A helyesírási hibáért elnézést kérek, bár ha erről a szennylapról kell írnom, akkor nagyon meg kell magamat erőszakolni.
Azt pedig amit belinkeltél, arról meg pláne eltér a véleményünk.
Nem hinném, hogy most ez volna a legnagyobb gondunk, hogy a mai köztársaságnak milyen kontinuitása van a Károlyi-féle köztársasághoz.
Ami a csőcselék parlamentbe való beáramlását illeti inkább a 2006-os események rémlenek fel, azzal a különbséggel, hogy akkor éppen egy vesztes világháború végén álltunk.
A kuruc info látogatottsága is önmagáért beszél. Én ezt nem tartom erénynek. 1930-as években a hitleri náci pártnak is igen nagy volt a támogatottsága, és valljuk be nem biztos, hogy a jó oldalon álltak. Bár manapság már ezt is sokan kétlik.
Akkor nézzük úgy a világot hogy mindig zsarnokság van. Rendben. És akkor legyünk anarchisták?
Én inkább leszek remete. Mint az ismert anarchista főáramlatok zászlóvivője.
Mert hát az anarchia is romboló tud lenni.Még az tud csak igazán! Aztán olyan kifordult zsarnokságoknak teremt az tenyészetet és játékteret ami nagyon csúfos és gusztustalan.
Parancsnok a kuruc (nem kurucz:) Magyarország egyik leglátogatottabb hírportála lett. Van ott sok olyasmi is amivel én sem értek egyet, de vannak érdekes cikke, elemzések, hírek, melyeket csak kis látogatottságú portálokon érnél el, ha tudnál egyáltalán róluk.
A nép nevében a tömegek ellen kormányozni az bizony ... izé... szóval az az.
Ja ha ezzel most megváltanák az ország jövőjét.Akkor enné fene. De nekem ez egy rögtönzött és összetákolt utolsó esély hadműveletnek tűnik -amit a Fidesz tesz most az országgal.
Az esély annyi is mint ilyen esetben lenni szokott.
De azért ugye nem mondod komolyan, hogy ezeket az eszményeket a kurucz info tükrén keresztül kell értelmezni. Mert ha igen, akkor aztán tényleg nagy a baj.
szerintem nem elvont sose volt eszményeket (demokrácia) véd most a Jobbik
Törölt felhasználó2010. 11. 16. 20:52
#102
"Horthy Miklós korántsem véletlenül választotta budapesti bevonulása napjául 1919. november 16-át. Ekkor volt egyéves évfordulója annak, hogy Károlyi Mihály és a mögötte álló zavaros szervezeti hátterű és politikai ideológiájú szociáldemokraták, polgári radikálisok és galileisták kikiáltották az ún. első köztársaságot, pontosabban népköztársaságot. 1918. november 13-án IV. Károly (1916-1918) király lemondott Magyarországra vonatkozóan az államfői jogok gyakorlásáról, így a politikai dilettáns "vörös gróf" előtt megnyílt az első számú közjogi méltóság, a köztársasági elnöki cím megszerzéséhez vezető út."
Nyíltan Tolvaj Bűnöző a Fidesz frakció
"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"
"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link