A Tőzsde vezérigazgatójának 413/2015. számú határozata a WABERER'S INTERNATIONAL Zártkörűen Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek 2015. október 6. napjával történő tőzsdei bevezetéséről
Szárnyal a Waberer's, két és fél éves csúcson az árfolyam 2017 óta nem látott profitról tudott a napokban beszámolni a Waberer's a második negyedéves gyorsjelentésében, a vállalat lényegében minden fontosabb soron növekedésről számolt be a tavalyi év azonos időszakához képest. Emellett a Concorde is elkészítette elemzését a vállalat kilátásait illetően, amely alapján közel 15 százalékos felértékelődési potenciált állapítottak meg a részvénynél - a mai komoly ralival az árfolyam már valamennyire meg is közelítette a Concorde 2170 forintos célárát. Komoly rali bontakozott ma ki a délutáni órákban a Waberer's részvényeinél, a kurzus 6,7 százalékot emelkedett, ennél nagyobb árfolyamemelkedés több, mint 1 éve fordult elő utoljára a Waberer's papírjaiban. A MAI RALIVAL 2,5 ÉVES CSÚCSRA UGROTT AZ ÁRFOLYAM. Ami pedig a kereskedési volument illeti, egészen a késő délutáni órákig az elmúlt 30 kereskedési nap átlagos forgalmi szintje alatt cseréltek gazdát a papírok, 15:30 után azonban komoly ugrást láthattunk a volumenben, így most már jócskán az átlagos érték felett alakul ez a mutató. Nemrég tette közzé egyébként második negyedéves gyorsjelentését a vállalat, mely alapján kiderült, hogy továbbra is javuló tendenciát mutatnak a cég pénzügyi eredményei, a második negyedévben a vállalat lényegében minden fontosabb soron növekedésről számolt be a tavalyi év azonos időszakához képest, bár ez részben a bázishatásnak betudható, hiszen a tavalyi második negyedévben már erősen éreztette a hatását a pandémia. Mindemellett viszont az idei első negyedévhez képest is tovább nőtt a cég, miközben a profit 2017 óta nem látott szintre ugrott, tehát láthatóan jól muzsikál az új üzleti modell. Ezt követően a Concorde közölte menetrendszerűen érkező elemzését a vállalattal kapcsolatban, ahol is nem változtattak a korábbi, 2170 dolláros céláron - a mai ralinak köszönhetően szinte kartávolságon belülre került ez a szint. Mindemellett ma a Waberer’s közzétette az augusztus 31-re összehívott rendkívüli közgyűlésének előterjesztéseit, mely tartalmaz az osztalékfizetéssel kapcsolatos változást is. https://www.portfolio.hu/befektetes/20210810/szarnyal-a-waberers-ket-es-fel-eves-csucson-az-arfolyam-496008
Ez szinte már el se hiszem, ilyen szép emelkedésben nagyon régen volt már részünk :) 10 napja még a toppik-ban se volt élet, most meg már mindenki boldog :) Hajrá Waberers!
Waberers
2015. okt. 05. 18:00 BÉT határozat - értékpapír bevezetése
A Tőzsde vezérigazgatójának 413/2015. számú határozata a WABERER'S INTERNATIONAL Zártkörűen Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek 2015. október 6. napjával történő tőzsdei bevezetéséről
link