A féléves jelentésében volt ugye a konzum pakkon a veszteség, amit realizáltak, illetve egy biztosítási ügyleten is nagyot buktak Olaszországban, ha jól emlékszem. Már előtte jóval elkezdték lefelé nyomni az árát.
hát igen.... volt egy emberke, akinek mondták, hogy hagyja a gázt másra és tegye fel a nevét a táblára!! Szépen végezte is a munkáját, ahogy megkövetelték. Felállította a sereget a sakktáblán előírás szerint, de azon nem ö játszik, legfeljebb rosál. Most minden bábú a helyére kerül, aki feláldozható azt kiütik.
Azért ez nem semmi. Tavaly csináltak egy 5 éves növekedési prezentációt, amit ugye a konzum írányítása alatt tettek le az asztalra. Csak idénre ígértek 82 000 nm új kiadható iroda mennyiséget egy rahedli új retailt 5 évre pedig egy jelentős méretű céget. Minden alkalommal ha nyilatkoztak kihangsúlyozták, hogy a konzum és opus által nyújtott előnyöket kihasználva kívánnak terjeszkedni. Konzum-opus fúzió után Trixi egyből bejelentette, hogy liquidként tekintenek rá. Már el is adják. Nem akarom mondani, de aki itt a növekedési tervek alapján tervezett valamit, mindenki át lett verve, mégpedig alaposan.
(UP)PENINN