" Trump például pár héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a levélszavaztoknál többezer szavazatot tud kinyomtatni egy külföldi állam, és ezzel tud csalni. Egyszerűen nem értem, miért mond ilyeneket. A levélszavazatok nem csak egyszerű papírlapok, hanem van rajta vonalkód, és alá is kell írnia a választónak, aminek meg kell egyeznie a rendszerben szereplővel. Szóval ez nem egy olyan sebezhető szavazásmód, mint ahogyan azt sokan gondolják. A legnagyobb probléma a levélszavazatokkal nem az, hogy sokszorosítják és meghamisítják őket, hanem hogy gyakran alulszámlálják őket. Ha nem egyezik meg a szavazó aláírása a rendszerben lévővel, akkor azt nem számítják bele, amiről a választó nem is kap értesítést. Bizonyára önnel is előfordult már, hogy a banknál kérték az aláírását és először visszautasították, mondván, ez nem pontosan úgy néz ki, ahogyan a rendszerben van. Amit szerintem Trump próbál elérni ezzel a kijelentéseivel, hogy legyen arra egy forgatókönyve, hogy miként reagál arra, ha a levélszavazatok a demokraták felé mozdítják el a választásokat. A koronavírus miatt sokan próbálják elkerülni, hogy személyesen kelljen szavazniuk, főleg a jobban lakta városokban, ahol több kisebbségi él és inkább demokrata beállítottságúak. Trump ezért előre próbál felépíteni egy narratívát, hogyha a levélszavazatok miatt végül kikapna, akkor el tudja mondani, hogy szerinte ez csalás miatt történt, az egész egy hoax. Szerintem ez okozhatja a legnagyobb problémát a novemberi választásokon. Igen, de a republikánusok közül is sokan szavaznak levélszavazattal. Miért gondolja, hogy a republikánus szavazók el fogják fogadni Trumpnak azt az elméletét, hogy a levélszavazatokkal csaltak a demokraták, ha ő maguk is így szavaztak? Biztos, hogy lesznek republikánus szavazók is, akik így szavaznak, de a levélszavazatokat inkább a sűrűbben lakta városi szavazók szokták használni, akik el akarják kerülni, hogy több órát álljanak sorban, ők pedig inkább a demokratákra szavaznak. A járvány miatt pedig biztos, hogy sokkal többen fognak ilyen módon szavazni, mint korábban. Ezért próbálják a republikánusok egyrészt limitálni a levélszavazás lehetőségét, ami egy erős választói elnyomás, másrészről pedig felépíteni azt a narratívát, hogy a levélszavazatok megbízhatatlanok."
Persze Bank be se fogad enélkül: Bizonyára önnel is előfordult már, hogy a banknál kérték az aláírását -na még tovább olv..hova jut ezzel, hova akar ez kilyukadni..
Ezt a mondatod most nem tudtam megfejteni, kevesebb betűt vegyél ki a mondatból.
Törölt felhasználó2020. 11. 06. 21:26
#1267
Putyin, Erdogan, Orbán, Kim Dzsong és már Trampot is ebbe a körbe lehet sorolni. Ezek a vezetők olyan eszközöket is bevetnek hatalmuk fenntartására amelyek nem egyeztethetők bele a demokratikus értékrendbe. Én is meglepődtem, de tényleg sok a közös bennük.
Hát értem.. nagyjából védekezési Reflex na azt is a Pénz irányít..ne gondolja senki habokra tüntetnek.. Érdek,hát ez az VAN EGY AZONNALI(IDE A LÓVÉT) NA MEG EGY TÁVLATI AZ MÁR EGY HŰSÉGESEBB TÜNTETÉS..BIZONY NEHÉZ EZT KIHÁMOZNI.. NA MEG MIT MOND A TÜNTETŐ(Ezt kell mondanod) én már azt is feltételezem mikor nem saját akaratukból vannak ott, Felhasználják Őket.. Velejéig fertőzött,nyugodtan kimondhatjuk..Szegény népet sajnálom KINEK HIGGYEN..
" Trump például pár héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a levélszavaztoknál többezer szavazatot tud kinyomtatni egy külföldi állam, és ezzel tud csalni. Egyszerűen nem értem, miért mond ilyeneket. A levélszavazatok nem csak egyszerű papírlapok, hanem van rajta vonalkód, és alá is kell írnia a választónak, aminek meg kell egyeznie a rendszerben szereplővel. Szóval ez nem egy olyan sebezhető szavazásmód, mint ahogyan azt sokan gondolják. A legnagyobb probléma a levélszavazatokkal nem az, hogy sokszorosítják és meghamisítják őket, hanem hogy gyakran alulszámlálják őket. Ha nem egyezik meg a szavazó aláírása a rendszerben lévővel, akkor azt nem számítják bele, amiről a választó nem is kap értesítést. Bizonyára önnel is előfordult már, hogy a banknál kérték az aláírását és először visszautasították, mondván, ez nem pontosan úgy néz ki, ahogyan a rendszerben van. Amit szerintem Trump próbál elérni ezzel a kijelentéseivel, hogy legyen arra egy forgatókönyve, hogy miként reagál arra, ha a levélszavazatok a demokraták felé mozdítják el a választásokat. A koronavírus miatt sokan próbálják elkerülni, hogy személyesen kelljen szavazniuk, főleg a jobban lakta városokban, ahol több kisebbségi él és inkább demokrata beállítottságúak. Trump ezért előre próbál felépíteni egy narratívát, hogyha a levélszavazatok miatt végül kikapna, akkor el tudja mondani, hogy szerinte ez csalás miatt történt, az egész egy hoax. Szerintem ez okozhatja a legnagyobb problémát a novemberi választásokon. Igen, de a republikánusok közül is sokan szavaznak levélszavazattal. Miért gondolja, hogy a republikánus szavazók el fogják fogadni Trumpnak azt az elméletét, hogy a levélszavazatokkal csaltak a demokraták, ha ő maguk is így szavaztak? Biztos, hogy lesznek republikánus szavazók is, akik így szavaznak, de a levélszavazatokat inkább a sűrűbben lakta városi szavazók szokták használni, akik el akarják kerülni, hogy több órát álljanak sorban, ők pedig inkább a demokratákra szavaznak. A járvány miatt pedig biztos, hogy sokkal többen fognak ilyen módon szavazni, mint korábban. Ezért próbálják a republikánusok egyrészt limitálni a levélszavazás lehetőségét, ami egy erős választói elnyomás, másrészről pedig felépíteni azt a narratívát, hogy a levélszavazatok megbízhatatlanok."
TRUMP VAGY BIDEN ?, SZAVAZZANAK.