Topiknyitó: Törölt felhasználó 2012. 01. 05. 16:31

Selmeczi: újra megtámadták az országot  





"Mi arra készülünk, hogy az IMF-fel való tárgyalások eredményre vezetnek, egy védőhálóban szeretnénk megegyezni a IMF-fel, és akkor nem lesz szükség a B forgatókönyvre" - mondta Selmeczi Gabriella csütörtökön. A Fidesz szóvivője szerint az utóbbi napokban pénzügyi támadást élt át az ország.



A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott, aki egyben a Fidesz szóvivője, az IMF-tárgyalásokra vonatkozó egyik kérdésre azt mondta: természetesen mindegyik helyzetre van forgatókönyvük.



"Az a lényeg, hogy (...) Magyarország stabil gazdasági alapokon áll, ki tudjuk védeni ezt a napokban tapasztalható pénzügyi támadást is" - mondta Selmeczi Gabriella. Hozzátette: "Látszik az is, hogy január 2-án még béke és nyugalom volt a piacokon és a tőzsdén, majd amikor visszajöttek a szilveszteri buliból a brókerek, akkor újra támadásba lendültek. Január 3-án már látszott a forinton, hogy újra támadás éri az országot.".



"Magyarországnak erős kormánya van, több mint kétharmados többséggel kormányozza a koalíció, több forgatókönyvünk van, megvédjük az országot ezektől a támadásoktól. És bármilyen döntés születik, akár IMF-fel vagy IMF nélkül, minden a magyar családok érdekét fogja szolgálni" - jelentette ki.

(index.hu)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
-bubu-
-bubu- 2012. 01. 07. 16:27
#59
Újra brillírozott :o)) a mi Gabink

link
Törölt felhasználó 2012. 01. 07. 10:10
#58
William Odom amerikai tábornok és kémfőnök:

„A szocialistáknak bűntudatuk van, és gazsulálnak nekünk. Ez olyan előny, amit csak a bolond hagy kihasználatlanul. A volt magyar kommunisták úgy adják be a derekukat, mint ahogy annak idején ezt tették a szovjet gazdának. És meglepi őket, hogy velünk mégiscsak könnyebb tárgyalni.”
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2012. 01. 07. 00:31
Előzmény: #55  Törölt felhasználó
#57
"A franciák komoly hányada követendő példaként tekint a brüsszeli dörgedelmek elől meg nem hátráló Orbán-kormányra."

ezzel harangozzák be a cikket :)

szóval a "kevés kivétel"-ből, amit egy független orgánum hangoztatna "komoly hányad" lesz :)

%-os értéket felesleges írni, hiszen akinek tetszik a cikk, az ilyen krix-kraxokat úgysem ért meg, akinek meg nem tetszik, az konkrét számok nélkül is megérti a lényeget :) azaz hogy a 60 milliós Csigazabálóországban :) találtak pár olyat, akiknek ez tetszik (biztos néhány autógyújtogató, akiktől a töktelen francik nem vették el a vízumot a párizsi gyújtogatásokért... nem is értem amúgy, hogy ennyire toleránsok bűnöző elemekkel, hogy akarnak egyáltalán rendet... de legalább tudjuk, hogy a végtelenül türelmes francik még a bűncselekményeket is képesek tolerálni - ebben a kontextusban vityát is lehet tolerálni, nemde? ő is ember, vagy nem? :) annak néz ki...)
Törölt felhasználó 2012. 01. 06. 23:07
Előzmény: #36  ________
#56
állítólag az egész úgy indult, hogy orbán szólt matolcsynak, hogy hívja a milfeket. csak az a faszkalap félreértette és az IMF-et hívta
Törölt felhasználó 2012. 01. 06. 23:05
Előzmény: #54  upgrayeddAKS
#55
link

ez már a legalja?
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2012. 01. 06. 21:49
Előzmény: törölt hozzászólás
#54
ezek az állatos vicceid nagyon "jók"... csak nem a mórickából vannak? :)

mondok jobbat: felborul egy kamion, tele négercsókkal (tudod, az édesség)
arra teker 2 cigó, meglátják, egyből beborítják a bringát az árokba, és nekilátnak falatozni a szanaszét levő négercsókokból... jóllaknak, elterülnek az aszfalton, amikor megjön egy kocsi, tele hülye kopaszokkal. egyikük kiszáll, elkezdi széttaposni a négercsókokat.
1x csak odafordul a többihez, és rájuk ordít:
-segítsetek már ti, is! kettő már így is kikelt! :)
Törölt felhasználó 2012. 01. 06. 21:33
Törölt hozzászólás
#53
Törölt felhasználó 2012. 01. 06. 21:17
Törölt hozzászólás
#52
Törölt felhasználó 2012. 01. 06. 21:14
Törölt hozzászólás
#51
Törölt felhasználó 2012. 01. 06. 20:56
Törölt hozzászólás
#50
Törölt felhasználó 2012. 01. 06. 20:54
Törölt hozzászólás
#49
Törölt felhasználó 2012. 01. 06. 20:50
Törölt hozzászólás
#48
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2012. 01. 06. 20:48
Előzmény: #18  rockmaster
#47
korruptak, hülyék és hazudnak... halálos kombináció egy olyan országban, ahol elmaradt a forradalom :)
ha 2014-ben is ilyen elb...ott bagázs kerül uralomra, akkor azok nem sokáig fognak örülni a győzelemnek...
Törölt felhasználó 2012. 01. 06. 20:46
Törölt hozzászólás
#46
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2012. 01. 06. 20:45
Előzmény: #28  -bubu-
#45
bitch vs. fitch :)
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2012. 01. 06. 20:44
Előzmény: törölt hozzászólás
#44
a shop stop vagy mi a rák jutott erről eszembe, egy Kevin Smith film... nagyon állat... olyan hülyeségeket csak amcsik találhatnak ki
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2012. 01. 06. 20:43
Előzmény: törölt hozzászólás
#43
ja, hogy neked ló kell? fúúúúúúújjjjjjj, ez durva... nem gondoltam volna, hogy ennyire beteg vagy :)
Törölt felhasználó 2012. 01. 06. 20:32
Törölt hozzászólás
#42
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2012. 01. 06. 20:22
Előzmény: törölt hozzászólás
#41
ha hiányzik a rózsaszín puni, keress rá a neten a hüvelylízingelő cégekre :)
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2012. 01. 06. 20:21
Előzmény: #34  Törölt felhasználó
#40
határozottan szexi kisugárzása van, de igazán jó macának nem mondanám... nem csak a fogai miatt, hanem úgy en bloc

persze pár patront megér a matróna...
Törölt felhasználó 2012. 01. 06. 20:20
Törölt hozzászólás
#39
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2012. 01. 06. 20:18
Előzmény: #28  -bubu-
#38
:)

ja, és leharapná a makkját mindenkinek, aki bántja a forintot :)
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2012. 01. 06. 20:16
#37
hadüzenet is volt, cica? :)
________
________ 2012. 01. 06. 18:50
Előzmény: törölt hozzászólás
#36
egy igazi szőke

azért is kapja mindig a leghülyébb feladatokat

szart lapátolni miniszterelnökök nem szoktak
-bubu-
-bubu- 2012. 01. 06. 17:22
Előzmény: #34  Törölt felhasználó
#35
azért ahogy időnként az írásaidba beleolvasok úgy gondolom , néhány pohárka wisky közben engednék hogy lecumkázzon :o))

fogak ide vagy oda :DD

amenyiben tévedek én kérek elnézést :DDD
Törölt felhasználó 2012. 01. 06. 17:12
Előzmény: #28  -bubu-
#34
nem egészen ... pont fordítva

a spekik azok akik csünggenek az ajakán

helyes csajszi lenne ha nem lenne lóarca és a fogaira több gondot fordított volna hajdan , mert most már olyan mint a nyúlé ../ nem is eus szabványok a rágói

ilyen fogakkal nem is lehet rendesen izélni ...

és ez már pedig egy komoly válóok
-bubu-
-bubu- 2012. 01. 06. 16:15
Előzmény: #32  csendben
#33
link

3:50 nél van a mi gabink :DDD

csendben 2012. 01. 06. 15:48
Előzmény: #31  bigyula
#32
Kornél szaktudására még szükség lehet Pesten:
link
bigyula 2012. 01. 06. 15:41
Előzmény: #30  -bubu-
#31
Ez se rossz:

link
-bubu-
-bubu- 2012. 01. 06. 15:29
Előzmény: #29  csendben
#30
link

:DDDD
csendben 2012. 01. 06. 14:32
#29
Ne törődj semmivel,csak nevess!
(ez a második legjobb,amit a száddal tehetsz!)
-bubu-
-bubu- 2012. 01. 06. 14:26
Előzmény: törölt hozzászólás
#28
a fitch megtámadta az országot, :o))

hol vagy gabikám édesem :DDD

kinevezünk nemzeti spekulásokellenivédelmi biztosnak :D
-bubu-
-bubu- 2012. 01. 06. 14:23
Előzmény: törölt hozzászólás
#27
link

:)
Bekre_Pal 2012. 01. 05. 21:52
Törölt hozzászólás
#26
Törölt felhasználó 2012. 01. 05. 21:48
Előzmény: #20  Törölt felhasználó
#25
Lehet igazad van, bár az elgondolkodtató, hogy Olaszországot is megsegíthették volna ugyanilyen alapon, de mégis kikényszerítették Berlusconi távozását.
Ez az egész megtámadtak minket szöveg ugyanolyan vicces, mint a következő anekdota.
1941 decemberének egy ködös hajnalán álmából rázta fel Roosevelt elnököt a külügyminiszter.

- Elnézést, uram, de sürgős az ügy. A Magyar Királyság éppen most üzent hadat az Egyesült Államoknak.

Roosevelt rossz alvó volt, és ha rosszkor ébresztették, lassan tért öntudatára.

- Magyar Királyság? Hm. A fenébe. Ki is most ott a király?

- Király, az nincsen uram. Az országot egy bizonyos Horthy admirális vezeti, mint kormányzó.

- Admirális? A fenébe. Megint egy újabb flotta, ami ellen harcolnunk kell. Mekkora a flottájuk?

- Flottájuk, az nincsen, uram. Tulajdonképpen, tengerpartjuk sincs.

- Egy királyság, király nélkül, amit egy flotta nélküli admirális vezet. Értem. És mi a céljuk az Egyesült Államokkal szembeni hadüzenetükkel?

- Tulajdonképpen, semmilyen követelésük nincsen az Egyesült Államokkal szemben, uram.

- Akkor miért léptek be a háborúba?

- Az Első Világháborúban elvesztett területeiket akarják visszaszerezni, főleg Romániától.

- Akkor hadat üzentek Romániának is?

- Nem, uram. Románia a szövetségesük.

gazmber 2012. 01. 05. 20:55
Előzmény: #22  bigyula
#24
link - 'varanusz'
Törölt felhasználó 2012. 01. 05. 20:28
Előzmény: #21  Törölt felhasználó
#23
ez egy 2009-es levél
bigyula 2012. 01. 05. 20:23
Előzmény: #19  plumoza
#22
"Semmi féle támadás nem érte az országot"

Ez így nem igaz. A FIDESZ nevű cég másfél éve több hullámban folyamatosan támadja az országot, az állampolgárokat, és a forintot...
Törölt felhasználó 2012. 01. 05. 19:45
Előzmény: #8  Törölt felhasználó
#21
akkor inkább olyan kormányt amelyik "sehova nem vezet" mint olyan aki a sötétbe le és majdnem végérvényesen ...

ezek az aláírók , nagy hülyeségeket írtak alá , mert a végén azt kérik pusztán hogy most erre a hoppárénak az erejéig módosítsa ugyanez a kormány akik szerintük is kókler bármihez nyúl ..

mindamellett ,
ugyan úgy tudják mint a most szeptemberben kezdő alsós ovis csoportból a legcsököttebbje , hogy ez a kormány semmi olyant nem fog csinálni mint amit kérnek , amihez az aláírásukat adták ...magyarán: ugyanolyan hülyék mint amit és akitől kérik a cuccot

no meg aztán ... ezek közül az emberek közül nem egy nem kettő a "hány válságot" adó kormányok alatt tisztviselők voltak , és aktív részesei is annak amit kifogásolnak most ... egyikőjük sem azzal állt fel, hogy lázadozzon az éppen kormányokon levők gazd.és pénzügy politikája miatt és ellen , hanem a legtöbbjét ki kellett onnan rúgni , vagy bukott mint a ló ..

bod péter..arnold , auth , járai , szász .. stb,stb

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek