Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
Így van.OTP-ém ott eladtam,itt meg bevásároltam.Azt hittem az OTP megvárja az MNB elnököt és csak utána indul.Még abban is bíztam,hogy lesz 1 gyorsulási szakasz.Nem gondoltam,hogy pont eladom és kicsit vissza majd begyorsul.
Ricsi meg pont ellenkezőleg.Vételem után szépen feljebb,majd gyors esés.
Jelentése sem lett szar.Van 1 nagy aki dobálja.Remélem valaki ráugrott és nagyban shortolja,mert az akár ellenkezőleg is repítheti majd.Egyébként magyar elemzők mind sokkal feljebb várják.Csak az USA elemzője húzta le.Persze már az alatt is vagyunk.Remélem rugó efektus lesz.Összenyomják és annál nagyobbat ugrik.
Aki most innét átugrik OTPbe vagy EGISbe az már felelőtlenség.IDE KELL UGRANI a véleményem szerint.
Ezt most idézem (MSCI-ből való kivétel idején íródott), mert annak idején meghökkentem rajta:
"A kockázatokról persze nem szabad megfeledkezni. Az előttünk álló napokban akár további, sokmilliárdos eladások jöhetnek a Richter piacán, újabb mélységekbe lökve az árfolyamot. Mindemellett semmi garancia nincs arra, hogy a vihar elmúltával az árfolyam gyorsan visszatér a 40 ezer forintos vagy afölötti szintekre, erre akár hosszú hónapokat is várhatunk, és az is lehet, hogy soha nem fordul elő, így készen kell állnunk a stratégiánk megváltoztatására is."
...visszatér a 40 ezer forintos vagy afölötti szintekre, erre akár hosszú hónapokat is várhatunk, és az is lehet, hogy soha nem fordul elő, így készen kell állnunk a stratégiánk megváltoztatására is.
Tegnap írtam, h sztem a héten lehet még 34500 körül vásárolni... Szal a múltkor max 1 gyors dt-ről maradtunk le...
Ja, és sztem kár aljat keresni... Majd 1x fordul
Az vigasztaljon, hogy ez nem piaci történés, hanem kavarás - ami felfelé ugyanúgy fog történni, már amennyiben megismétlődik a telkó sztori. Egyelőre nagyon hasonlít.
2011-09-26 29200.0
2012-05-30 35000.0
legutolsó lokális mélypont 35K május végén, távolabbi pedig 30K alatt volt ..legalábbis a felületes gyors áttekintésem alapján ...
Gyerekek én ezt már nem hiszem el az otp mindjárt 5000, hogy csessze meg ez a fos papír, évekig benne állok és egy nyanvadt emelkedést nem fogok ki, bezzeg a richterben egy szép esést annál inkább, hát ez már hihetetlen.
Komolytalan.
"Ha tovább esne, itt is 1000 Ft-os sávonként nagyobb portfóliókba mindenképpen vásárolnék belőle."
Meddig, milyen felosztással? Béci bá a sarki kricsmiben komolyabb elemzést csinál a Ricsiről egy pofa sörért.
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.