Azért nem fogom magam szembeköpni ne aggódj :) Amit én és mások kicsiben, azt a nagyok nagyban csinálják meg, pld. a kiadott vételi v. eladási minősítéseikkel. Eze knek viszont velem ellentétben még súlya is van mivel sokkal szélesebb körben terjed szét mint egy itteni fórumos beírás.
Természetesen teljesen hülyének tartanám magam akkor, ha Gin bejelentésére adtam volna el, egyszerűen nagyon üresnek tűnt a vételi oldal, ami 590-nél is előfordult, és ott is bezuhant 10%-kal... Ez független volt Gin-től, mint ahogy az is, hogy visszavettem (azóta esik, de hát ezt már megszoktam)... Minde nesetre biztos hogy nem én adtam el neki bagatell 747-ért abban biztos lehet, és valszeg aki eladta, az se azért adta el, mert elolvasta a beírást. Ha ezáltal Gin-nek jó érzése támadt, mert gondolta, hogy ezzel a beírásával "befolyásolni tudja a piacot", akkor jó neki (mindig a legjobb a legegyszerűbb lelkekek)! Remélem a fórumot továbbra is azok az emberek fogják nagy részben uralni, akik inkább egymást próbálják segíteni, nem azok, akik pitiáner beírásokkal próbálják egymást behúzni... Üdvözlöm magam ismét a PFLAXosok soraiban.
gin, nem kell megmagyarázni! többet érne, ha a jövőben inkább matgab által írtaknak megfelelően segíteni szeretnél a fórumos beírásokkal, mint részrehajlóan és nem túl szépen harácsolni! . Hidd el az egyenes út a jobb! . üdvözlettel,
Egyszerű. Egyben ajánlat, ami azt jelenti, hogy csak egyben lehet megvenni, darabonként nem. Akár 10 darabra is lehet adni ilyen mb-t. De remélem, aki engem kritizált az látja, hogy a nagyok miként művelik ugyanezt!!
láttam gini, de hidd el rajtad nem ez fog segíteni. egyszer el tudod játszani, de aztán mi lesz?! . mellesleg ez a nagy is eladná, ha lenne valaki aki egyben elvinné. megvehetted volna egyben! nem olyan sok pénz az...
Ha eladná akkor miért nem adja meg a lehetőséget, hogy akár apránként is meg lehessen venni??? Nem akar ez eladni, csak gyűjti maga alá a tételeket és aztán szépen megveszi őket.
Egyébként már 720 óta szórakozik,és fura mód a piac nem ellen hanem egyenes neki megy! Vagyis aki berakja ezt a tételt, az bennfentes, az egyik nagy tulaj lehet - ehhez egyébként tippem is van (FLM) - és szívják ki a papírokat folyamatosan.
annyira egyértelmű a dolog; ki az aki rendelkezik egy Pflax-ból 100000 darab részvénnyel? Valószí nűleg nem egy olyan emberke aki csak játszadozik vele... ha el akarná adni akkor egyértelmű, hogy nem egybe tenné be a piacra... akkor marad az, hogy csak pufferolja a könyvet (ráadásul azt se hagyja, hogy vegyenek tőle). mire jó az? Hogy a kicsik akik nem gondolják végig a dolgot és megijednek tőle, berakjanak alá, és ő szépen 1,2,3 k-s csomagokban gyűjtögessen. miért tenné ezt? Talán mert olyan informácciókkal rendelkezik, amiket a piac többi szereplője nem tud? :) Na most szerintem ez elég egyértelmű. innen nézve ki az aki azt mondja, hogy nincsen tere az emelkedésnek? ez az ember biztos tud valamit, és ha ilyen szorgosan gyűjtöget, akkor megéri kivárni a végét a dolognak. ráadásul, ha biztos kezekbe kerül a papír, akkor egyre kevesebb lesz az eladó, és egyre intenzívebbek lehetnek a meghúzások, főleg, ha a remegőkezűek is észreveszik a dolgot és megpróbálnak visszaszállni... Fogunk itt még szép emelkedéseket átélni evvel a részvénnyel! :DDD
Azért kiváncsi lennék az arcára, ha valaki kikapná a 100.000 darabot egyszer a kezéből, csak úgy viccből, mondjuk Daytrade-en... Utána meg mehetne az idegharc!!! Hjah , ha lenne egy kicsit több pénzem...
Korábban is irtam már, hogy egyszer már az idén egy céget a PSZÁF megbüntetett tiszteségtelen árfolyambefolyásolás miatt. Most is ez áll fenn ez nem vitás. Egyébként meg nem valószínű, hogy megijedne ha megvennétek a 100K-t mivel valószínűleg ahol ekkora tétel van ott van még rendesen raktáron, amennyit meg már bónuszban hozzágyűjtött a remegőkezű spekiktől,az is bőven fedezné ezt a mennyiséget.
Nem igazan olvastam a hozzaszolasokat, es hireket sem igazan hallottam, de osztalek fizetes varhato ? Mert az arfolyam emelkedes erdekessegekent - ami persze lehet meg egy teljesen mas indok is -, arra figyeltem fol, hogy a PFlax pldul tavaly november 17-en fizetett osztalekot. Udv; jp
...eléggé kifogytak az eladók. JPMorgan: akár extra osztalék is lehet , de első lépésben egy komoly pert kell megnyerni, aminek a tétje 11Mrd ft.(cég 850Ft-on 1,85Mrd-on van beárazva. Szóval jelentőd perről van szó)
Azt nem értem, hogy miért van bennt vevő 893-on 15 db-bal, mikor van eladó 894-en... Teszteli, hogy létezik-e rugalmas eladó, vagy nem akarja, hogy vki 1-2 részvénnyel leküldje az árfolyamot, ő meg beállt eladónak 894-re??
894-en mikor beléptem úgy éreztem, hogy nagy a kockázat... Kár, hogy reggel kiálltam az öntés alól.... Most, hogy ránéztem a monitorra, majdnem elélveztem a gyönyörtől (ha lehetek ilyen vulgáris)...És mindjárt gondoltam, is hogy még, igen még még!!! Szóval ez már olyan szép, mint a rulett...Nem véletlen piros fekete a céglogója? Remélem 1200-ig meg se állunk! (Bár 1 hete azt írtam, hogy 850 alatt nem gondolkodom a kiszállásról, de rájöttem, hogy még most sem jött el a pillanat...Sőt, most jönnek a nagy pillanatok... Bár mikor a Braut vettem 18.880-on ugyanilyen érzésem volt, remélem most nem golyóznak ki teljesen megint
...hát 1 ilyen nap után kellemes lesz a holnapi családi betonozás:)))....úgy érzem ebben a papírban még bőven van hely felfelé!!! ...és a perről még semmi sem szivárgott ki,legalábbis mi még nem tudjuk.Talán már nem sok a remegőkezű,...bár lehet,hogy ezen a szinten már kezdenek realizálni akik 450-600 között szálltak be(vagy ők már kiléptek?)...én még tartom:)))
szerintem addig szállt ki rengeteg remegö kezü, amig át nem vittük a 750-et, onnantól, már nagyon kevés részvényt adnak, pedig vevö az akad böven... rettentö optimista vagyok, mert úgy alakul ahogy a nagy könyvben meg van írva... :) Az, hogy egyre kevesebb remegökezünek van, az már ma meglátszott... Kíván csian várom a folytatást :DDDDD
Wedge, én nem dobtam ki 2K-t nap elején, de kifejezetten ideges vagyok, meg kell mondanom őszintén. Amit tegnap és ma elb*sztam, az nem mindennapi. Na jó, mondjuk az 500 alatti pflaxok visszaadása 30% ill 45%-on, sem tesz különösebben bologgá, amikor most kb 100%-on lennének. Aztán, a hülye matáv valamiért visszafordult 820-ról, már épp kezdtem élesíteni az eladásomat 830-ra, de 820-on is baba lett volna, erre visszajövünk 810-re... Továbbá, eladom a tvkt tegnap, mert előre belőtt stop 4850-en, és ugye átment. És nem veszem vissza... Ma egy kicsit jobban is el lehetett volna..., és üldöztem is a vételi oldalon 200 fton át 4760-tól, de nem adott senki.... Reggel bes hortolom a ricsit 23K és fölötte, aztán le is szúr a mélybe 22,5, de nem vagyok bent visszavételen. Utána alig nyereséggel zárom. Megpróbálom újraindítani, amikor kifulladt a nagy örömködés, de soha nem adtam rá, 300 fton keresztül üldöztem, de nem kötött volna belém senki. Az eredeti short is busásan hozott volna ha megtartom. Kihagyom a molt, mert hatalmas gappel nyit, azt nem szeretem... Most egy nagy adag 9600-as egisen csücsülök, remélem behozom vele, amit ma és tegnap elszalasztottam. Na jól kipanaszkodtam magam, jó hétvégét, én is kieresztem valahogy a fáradt gőzt... bocs az offért
Törölt felhasználó2004. 11. 08. 06:03
#358
Gratulálok minden flax-tulajnak. Én ebből sajnos kimaradtam, de az árfolyamnyereség a döntő, ha van ugye akkor az ember jól csinálta azt amit csinált. Ezt jól csináltátok. . minden
Az eddigi 100K-s rájött, hogy ezt már nem kajálja meg senki, ezért csökkentette 25K-ra a tételt a sok hülye meg kezd megint beállni alá! Ha lesz elég eladó akkor majd szépen kikapják!
Mindenesetre az eladási könyv több, mint biztató... Szerintem azért vette le 100 k-ról, mert azért mégsem esne neki jól, ha vki mégis kikapná a kezéből...
Lehet, hogy taktikát váltott, és most kisebb csomagokat rásóz a vevőkre?? Ki az aki ráborít félmilkóért részvényt 930-ra, mikor már 960-on is volt ma?? Pont olyan, mint amikor 811-ig borították 840-ről, aztán a nap végén 924 lett... Remélem ugyanez a sorsa ma is, és akkor már átlépjük az 1050-et is...Vagy legalább az 1.000-et, mert az talán keményebb dió lesz... matgab
megint kellemesen kell csalódjak a flaxiba, mert azt hittem ma, hogy egy pár napos bázist fog itt építeni 900-as alsó támasszal, erre tessék elég szépen alakul...
Hm azért ez érdekes: Amíg mi itt a piacon küzdünk azért, hogy pár ezer db pflaxot adjunk v. vegyünk normális áron, addig a nagytulajok és bennfentesek OTC-n 10000-s, vagy éppen 100000-s tételekben vásárolják a pakkokat, az aktuális piaci érték felett....már ha van éppen eladó tétel. Hogy honnan tudom nem érdekes....a lényeg, hogy a múlt héten volt eladó tétel mert vettek!
Azért láttam már olyat, hogy percekig kellett várni mire egyáltalán eladó is be mert állni a könyvbe :) Egyébként meg tök normális, ilyen idióta emelkédés után visszakorrigálni!
" Re: felfüggesztés Elözmény válasz erre 10.15 Üdvözlök mindenkit újra! Akinek nincs pflax-a az még ma vehet! A jövő héten az árát 1400 felett fogjátok látni.Még a vártnál is jobb döntés született a tárgyaláson!
hedi26 " Azért már több mint 1 hét eltelt,...és még nem 1400 (sajna). ...milyen döntés is született???...azt hiszem egyenlöre még semmi,....
A tárgyalás már közel egy hónapja volt. Mikorra kell ítéletnek lennie? 1-2 hónap, félév? Egyáltalán lehetséges-e közös megegyezés? A mai árfolyam milyen győzelemhez lehet beárazva? Szerintem kb félmilliárd-1 Mrd. Csak e feletti nyerés tudná megmozgatni még az árfolyamot. Hedi26! várom a válaszod.
elárulok valamit...az árfolyam még messze nincs beárazva... A megegyezés pedig megszületett már... Ami összeget emlitettél az töredéke annak amiben megállapodtak..
A tárgyalás elsö napja augusztus 23.-án volt(..további napokról nem tudok),...a további árfolyam emelkedésben mi(én) is bízom, ezért is mem léptem ki a 480-as papírból, de abban megegyezhetünk ugye, hogy még ítélet nem született,...arról már biztos értesültünk volna.
Kedves Hedi! Nagyon örvendenénk ennek, de sajnos te már elvesztetted itt a hitelességedet... (l egalább usernevet cseréltél volna vagy valami) amúgy az általad említett árfolyam benne van a papírban, csak te túlzott magabiztossággal állítasz minden részvényről +100-200%-os növekedéseket... Nemtom, hogy ezt ki hiszi el. Na mindegy. . A lényeg: Lehet, hogy butaságot kérdezek, de nem értem, hogy miért nem vásárolja fel valaki a céget, mondjuk egy 1300-1500-as áron, ha ilyen nagy bevételt fog hozni ez a per?
Kedves Wedge1! A cég már majdnem teljesen egyetlen kézben van.! A hitelemet tudom hogy sikerült megcsorbitanom de azért abban megegyezhetünk,hogy a z árfolyam azóta nem esett mióta irtam róla!igaz? És nem fogok username-t cserélni pont emiatt.
Onnan hogy ott olvastam ehhez hasonlókat! Ezt egyébként bárki megteheti, aki ezen az oldalon kiívül ismer más oldalakat is!
Törölt felhasználó2004. 11. 09. 13:47
#398
szerintem heidi26 1 kamugép és 100 db flaxa sincs, mint ahogy más részvénye sem nagyon, de az észt azt osztja rendesen (több heidi26-ot ismerek a környezetemben is)
Wedge! Szvsz túl sok értelme nincs a pflaxra felvásárolási ajánlatot tenni a jelenlegi tulajoknak, mivel már most is több mint 95% körül van a tulajdoni részesedésük, viszont nem egy érdekeltségi körbe tartoznak, egymást meg talán csak nem fogják átvágni a palánkon.Őszintén szólva nem is nagyon tudnák mivel mindenki tudja, hogy mi a dörgés. Ígyhát nincs mit tenni mint szépen megvárni a befolyó lét és szétosztani egymás között! Ha van eszük akkor idén is lesz osztalék (1000 FT) és jövőre is kiszednek ennyit. A többit meg szépen apránként. Egyszerre a névérték feletti adóteher (20%---> 35%) miatt nem fog szerintem sor kerülni. Egyébként én is úgy tudom, hogy közös megegyezés lesz még a bírósági döntés előtt, de azért erre ne vegyétek, mert még ez is változhat!
Nem értem, miért foglalkoztok hedi26-tal. Hedi26-okkal tele a net, és egyetlen dolog miatt csinálják, amit csinálnak: mert foglalkoznak velük. Ne tegyétek, ennyi, mondják a magukét. Kár, hogy még nem találták ki a különböző fórumokon, hogy a színek, meg a kinézet mellett azt is testreszabhassam, hogy kinek a beírásait ne is lássam...
Pannonflax