Értem. El is fogadom. Viszont felmerül a kérdés, hogy ezek szerint te nem akarsz a tőzsdén profitot elérni? Mármint, ha mindig longolod, akkor az hónapok óta tartós veszteséget okoz. Kivétel az a néhány nap, amikor lehetett vele keresni, de az már ritka, mint a fehér holló. Megalakult az az új fórum, de az OTP azóta is esik. Furcsa, hogy te is azt gondolod, hogy 1-2 fórumozó tudja irányítani az OTP árfolyamát. Ez vicc kategória lenne. Te sem gondolhatod komolyan. Nem óriási a likviditás, de azért ez a BÉT leglikvidebb papírja. Kisbefektetők nem tudják mozgatni. Egyébként jelzem, ma is esett, tehát Paja és én sem tévedtünk nagyot...
Igen, világos. Ez felhajtóerő elméletben az OTP-nek is. Gyakorlatban ez még nem látszik, de várható, hogy beépül az árazásba. Ebből profitálni inkább azok tudnak majd, akik nagyon az alján vesznek majd. Akik már bent ülnek föntről, nem sokat fognak belőle érezni, mert az infláció az el is viszi ezt a várható növekményt.
Csak magamról beszélnék, én inkább a hisztérikus shortosok miatt regisztráltam a discordra. Ha itt erre van igény, amit ti "ketten" Pajával ma is rendeztetek, akkor rossz helyen járok! Nem tudom, hogy egy moderátor hogyan tud ezen segíteni, de ha szükség van fórumozókra, akkor érdemes lenne kitalálni...Csak "oknyomozásod" miatt próbáltam megvilágítani a helyzetet.
És mindig - elég gyakran - sokszor igaza volt. Esünk azóta is mióta kizárták. Nyugodtan visszaengedhetik attól nem fog emelkedni. Se a topic színvonala se az OTP. ;-)
Gyakorlatilag üres ez a fórum. Az új helyen nem egymás személyével foglalkoznak az emberek. Megunták az ilyen bejegyzéseket, amiket csinálsz. Elmondtam a véleményem az OTP-ről. Esést vártam ma. Mit csinált? Esett. Hol a hiba? Kicsit mélyebbre is vártam volna, de már sokadszorra veszik itt meg 8400 környékén. Amúgy régiós bankok elég nagyot estek, nézz utána, ha érdekel. Az pedig, hogy ez fáj sok longosnak, sajnos igaz. Megjegyzem, nekem is voltak long próbálkozásaim és bukóim is, én sem maradtam teljesen ki. Sokan a megtakarításukat tették bele. Rengeteg beültető volt itt a fórumban. Arra nem emlékszem, hogy te köztük lettél volna. Szerintem nem. Nekem csak az a fura, hogy te és mások is, még a múltat is tagadják, ami megtörtént. Szerintem szomorú, hogy rengeteg magyar kisbfektető 12-14K-s OTP-vel van tele. Senki nem tudja mikor lesz ott újra az OTP. Ráadásul óriási infláció van. 2 év múlva mit fog érni az az pénz? Itt valószínűleg nem ördögtől való belevenni, de én még nem tettem meg. Pomperj és Balin még lefelé várja. Én egyelőre azt látom, hogy nincs eladó nyomás, de venni nem nagyon akarja senki. Erőtlen próbálkozások vannak csak, egyre alacsonyabb csúcsokkal. Ez nem bullos. Kell valami fundás hír is, ami beindítja. Ha rossz jön, akkor lefelé, ha jó, akkor fölfelé. A holnapi nap szerintem kifejezetten érdekes lesz.
Hát hogyne. A tkomról sincs fogalmad, pontosan azt vártam ami történt, ottani irásaim megmásíthatatlanul tanúim erre, előre(!), nem utólag beírva. Otival kapcsolatos tevékenységemet is ismeri aki rendszeresen itt járt. Ha eddig hallgattál itt, elég megmagyarázhatatlan amit ma műveltél, aztán végül 180 fokkal megpróbáltad kompenzálni, de ennyire senki nem lehet amnéziás.
Én közel 2 éve regisztráltam a fórumra. Eddig csöndes hallgató voltam. Ha jól láttam LPitty 1 hónapja lett kitiltva. A többiek akik új fórumot csináltak, azok az ilyen emberek miatt mentek el, mint te. Megunták, hogy állandóan támadják őket. Rólad is lehetne beszélni. Ahogy látom a telekom részvényekkel is buksz, nem csak az OTP-vel. Mindent elmond rólad, hogy egy illikvid papírral kereskedsz. Szerintem nem érdemes egymás életével foglalkozni. Kipróbálnád te is, hogy az OTP részvénnyel foglalkozol?
Gondolom mások is tudnak olvasni. Kár, hogy volt ma időm erre, nem voltál ismerős, de István meg Lily után sajnos utána(d)néztem. Akinek tetszik szintén megteheti. Kezdem érteni a hallgatókat, ahogy valaki kiesik innen, jön az alteregója.
Összeomlás, szakad, pánik, pénzégetés, tömés, "A pánik eladások majd csak akkor kezdődnek, amikor te is bedobod a törölközőt" ezeket nem te írtad ma további 20, párpercenkénti azonos tartalmú kommenttel együtt vagy ketten kezelitek a jelszavadat? Jézusmária..
Ha foglalkoznál az OTP részvénnyel, akkor lehetne még talán belőled sikeres kereskedő. Megdöbbentő milyen frusztrált vagy. Egészen elképesztő, hogy vannak itt olyan emberek, akik csak más fórumozókkal foglalkoznak. Egy írásod sincs, ami az OTP-vel foglalkozna az OTP fórumban. A longosok ugranak ki az ablakból szöveg dniel-től van. Ő mondta 1-2 hónapja, hogy olyan esés lesz, hogy a brokik ugrálnak majd ki az ablakon, mint a 29-es tőzsdeválság során.
Hároméves "pályafutásod" összes hozzászólásainak 3/4-e ma keletkezett e topicban, ezek 90%-a ugyanarról szól mint amit pittinek köszöngetsz, pedig egyben is leírhattad volna, a "longosok ugrálnak ki az ablakon" szöveg pedig tagadhatatlanul megfelel az alteregódnak. Azzal, hogy szándékos szövegértelmezési tévedésed után és véleményed szimpátiakeltő igazolására ismét a két nem vele(d) azonos kávéházba tartozó urat kevered bele az alibidbe, majd paradoxon likevadász megjegyzéssel zárod a hozzászólásodat beültethetsz néhány embert, de ha csak a mai szemetelésedet visszaolvassák rájönnek ki vagy, ahogy én is tettem.
Én is ezt gondolom egyébként. Ez most már nagyon a pince környéke lehet. Azt nem állítanám, hogy minden be van árazva, de már nagy diszkonttal forog. 8K alá is csak valami újabb nagyon negatív hír viheti le szerintem. Itt 8400 körül már nincs túl sok eladó egyelőre. Bármilyen masszívabb jó hírre rakétaként lőhet ki, akkor kell gyorsnak lenni és longba lépni nagy pakkal.
Kivéreztetés már megtörtént. 19K--> 8K Be lett árazva minden negatívum, azért topogunk itt. Lehet, hogy esik még valamennyit, de sokkal valószínűbb egy nagy felkör. Nem mondom, hogy a jövő héten, de hamarosan. Nagyon sokan várnak, hogy poziba kerüljenek... várnak egy jó beszállóra. Ha pedig attól lesz hangos a pf és minden más hírforrás is, hogy oti rakétaként lőtt ki, még inkább senki nem akar kimaradni a jóból.
OTP részvényesek ide!