Aki péntek éjfélig regisztrál a hiteltarsulas.hu [1] honlapon, azokat a jelentkezőket alapító tagnak tekinti a Hiteltársulás néven indított civil szerveződés, jelentette be Doubravszky György, a társulás alapító-vezetője a pénteken.
Megismételte azt a koncepciót, amelyet a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel hétfőn lezajlott találkozón ismertetett. Eszerint a Hiteltársulás egy olyan webbank létrehozását kívánja elindítani, amelyben a civil szerveződés mellett az állam is szerepet vállalna. A hétfői találkozóról az is nyilvánosságra került, hogy a Hiteltársulás már több mint 14 ezer hitelest tömörít, 171 milliárd forintnyi becsült hitelösszeggel.
Fapados bank
Az elképzelés szerint a "fapados bank, amelynek fiókjai nem lennének, csak egy virtuális központja", a szükséges dokumentumokat futárszolgálat segítségével szállítja a bank és az ügyfelek közötti. Példaként hozta fel az alapító az Amazon.com-ot, amely ugyancsak az interneten keresztül árusítja termékeit.
Először a jó hiteleseket fogadná be a bank, majd a kicsit problémás ügyfeleket, magyarázta koncepciót a Hiteltársulás vezetője. Ez utóbbi fázisban már keveredik a piaci szemlélet és az állami szerepvállalás - tette hozzá. "Harmadik lépésben tudunk a leginkább rászorultakon segíteni" - fogalmazott Doubravszky.
Még vannak akadályok
A Hiteltársulás nonprofit civil szerveződés, amely 2011. október 6-án indult, céljuk, hogy a beszerzési társulásokhoz hasonlóan összegyűjtsék a devizahitelesek igényeit - mondta az alapító. Doubravszky György - aki jelezte , hogy nem közgazdász és könyvkiadással foglalkozik - a potenciális ügyfelek előtt kifejtette: a civil kezdeményezést az felismerés hívta életre, hogy hiába van lehetőség fix árfolyamon lezárni a devizahitelt, ha ahhoz nem társul kedvező forinthitel.
Az előadás után az MTI kérdésére, miszerint a bankalapításhoz szükséges minimum 2 milliárd forintot honnan teremtené elő a "fapados bank", és hogyan képzeli el a problémás ügyfeleken való segítséget, Doubravszky György azt felelte, hogy ezt és a többi felmerülő problémát kell majd megoldani. Véleménye szerint a civil szerveződés rengeteg olyan ötletet képes életre hívni, ami segítheti a megoldást.
Beszállhat az állam is
Egy az adósokat segítő bank létrehozásának gondolata a kormánytól sem áll távol, legutóbb Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt mondta [2], egy alternatív finanszírozási rendszer kialakításán dolgoznak, amiben akár egy állami alapítású lakossági bank is szerepet kaphat, és sor kerülhet a még működő állami tulajdonú pénzintézeti kör feltőkésítésére is.
A kormányzati számítások szerint a devizahitelesek 10-15 százaléka él majd a végtörlesztés lehetőségével, ez várhatóan 500 és 750 milliárd forintnyi hitelkiváltást jelent, közölte [3] Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter képviselői írásbeli kérdésre adott válaszában.
Egy másik kérdésre adott válaszában a nemzetgazdasági miniszter megerősítette, hogy a kabinet folyamatosan figyeli a devizahitelesek helyzetét, a bevezetett új konstrukciókat, és ha kell, haladéktalanul beavatkozik. Egy harmadik válaszában a miniszter úgy fogalmazott: a kormány a végtörlesztés lehetőségével élők pontos számának ismerete után dönt, hogy szükség van-e további intézkedésekre a devizahitelesek megmentése érdekében.
jó hírek
Az USA-ban nőtt a tartós fogyasztási cikkek megrendelésének üteme, valamint az új építésű lakások eladása ebben a hónapban, a harmadik negyedéves GDP pedig 2,5%-kal haladta meg az előző év hasonló időszakának mutatóját. Utóbbi főként a fogyasztás növekedésének tudható be.
Javult a tengerentúli fogyasztói bizalmi index, valamint a kínai gyáripari megrendelések nagysága.
mondjuk marslakó jól mellé trafált ezzel is ÐÐÐ
rosszak
Az EU megegyezés ellenére továbbra is rengeteg a kérdőjel. A döntések semmilyen strukturális problémát nem oldottak meg, a bankoknak valószínűleg jóval nagyobb tőkére lesz szükségük, mint azt a 106 milliárd eurós alap biztosítani tudná, és a veszteségleírás önkéntessége kapcsán is problémák merültek fel.
A görög kérdésre adott válaszok után a többi, gondokkal küszködő tagállammal is foglalkozni kell. Az 5 éves olasz állampapírok hozamai 1997 óta nem látott csúcsra szöktek, ahogy a spanyol kötvények hozamai is meglódultak.
Spanyolországban a munkanélküliségi ráta 21,52%-ra emelkedett, amely 1996 óta nem volt ilyen magas.
Az elmúlt hetekben látott tőzsdei optimizmus kapcsán aggodalmát fejezte ki a Marketwatch publicistája, Mark Hulbert, aki elsősorban a hangulati tényezők alapján lát veszélyt a piacokon. A befektetői optimizmus ugyanis egyes indikátorok alapján olyan szintre emelkedett, ahol idén áprilisban, a részvénypiacok lefordulása előtt volt.
hirdetés
Cégednek pénzre van szüksége? Tudd meg, mit várnak tőled a bankok!
hirdetés
Trader
Nagyon valószínű, hogy októberhez képest a november hónap jóval gyengébb eredményeket hoz majd a tőzsdéken, amit Hulbert elsősorban hangulati tényezőkkel magyaráz. A szakértő kiemelte, az általa követett hírlevélírói ajánlások alapján a rövid távú javasolt részvénykitettség (HSNSI index) az elmúlt három hónap során több mint 50%-ot emelkedett.
Az ilyen rövid idő alatt látott, ekkora mértékű emelkedés pedig megkérdőjelezi a rali fenntarthatóságát. A Nasdaq-on kereskedő, piaci időzítésre játszó befektetők körében az elmúlt hetekben különösen jellemző volt a hirtelen hangulatváltás, ezt mutatja a HNNSI index, mely 94%-kal áll magasabban most, mint október elején.
Hulbert hozzátette, a HNNSI index valójában közel van azokhoz a magasságokhoz, amiket májusban láthattunk. Ezt követően pedig mint tudjuk a részvénypiacokon éles fordulat bontakozott ki, a 2008-as pénzügyi válságra jellemző pánikhangulat közepette. Vagyis nehezen lehet elképzelni, hogy a dolog ezúttal jól végződne.
Mark Hulbert
Mark Hulbert a Hulbert Financial Digest (HFD) szerkesztője, amely 1980 óta követi több száz befektetési tanácsadó portfólióinak teljesítményét. Miután a HFD a MarketWatch-hoz csatlakozott 2002-ben, Hulbert a pénzügyi portál szenior publicistája lett, emellett havonta közöl cikket a Barron’s.com-on és publikál befektetési stratégiákról is. A publicista gyakran mutatkozik televíziókban és rádiókban is, legújabban pedig kutatásait heti hírlevélben közli, Hulbert on Markets: Whats Working Now címmel. Hulbert nevéhez köthető a Hulbert Stock Newsletter Sentiment Index (HSNSI) is, amely rövid távú részvénypiaci kilátásokat igyekszik megjósolni.
Az aggodalomra okot adó optimizmus nemcsak a Hulbert által figyelemmel kísért befektetők körében figyelhető meg. Az AAII által készített felmérés, mely a szervezet oldalára regisztráltak bullish, bearish, vagy semleges véleményét tükrözi a Dow Jones következő hat havi mozgásával kapcsolatban, legutóbb szintén jelentős hangulatjavulást jelzett. A csütörtökön záruló hét során a bullish válaszadók aránya magasabb szintre emelkedett, mint ahol április végén, a bika piac idején tartózkodott.
Hulbert végszóként megjegyzi, a nagyfokú optimizmus még nem feltétlenül jelenti a rali végét, ettől még az emelkedés folytatódhat a tőzsdéken. Azonban ha a múltbeli tapasztalatokat nézzük, annak mindenképp eljött az ideje, hogy legalább azt megfontoljuk, hogy érdemes-e az eddig elért profitunk egy részét realizálni.
OTP részvényesek ide!