"Miért tálalt ki Lattmann?
Lattmann azt mondta, hogy azért is lépett a héten színre, mert Botka hétfői ajánlata (hat pártot bevisz a parlamentbe, az MSZP csak a listás helyek 51 százalékát kéri összesen) után, pontosabban annak visszautasítása után cselekedni kellett, jelezni kellett, hogy ez a most zajló folyamat a közös bukáshoz vezet.Lattmann amúgy a Hír TV-ben szerda este azt is elárulta: jelezte a szocialistáknak, hogy borítani fog, és erre felhatalmazást kapott.
EZUTÁN KIBÖKTE, HOGY MOLNÁR ZSOLTTAL EGYEZTETETT.Azzal a Molnár Zsolttal, akit ugye Botka a nyáron árulónak nevezett.
Tarjányi meg is említette a beszélgetésen, hogy előre hallja az összeesküvés-elméleteket, hogy egy belső csata zajlik Botka leszedésére. De szerinte nincs szó semmi összeesküvésről, puccsról. Lattmann hozzátette, hogy ha párton kívülről le tudnak szedni egy miniszterelnök-jelöltet, régen rossz.De hogyan tovább? A mozgalmárok azt mondták, nem akarnak „királycsinálók” lenni, nincs a fejükben név, hogy ki legyen a tuti miniszterelnök-jelölt. Ebben a pártoknak kell megállapodni. A céljuk: felgyorsítani a folyamatot, hogy a pártok dűlőre jussanak."
lattmann is egy fékezett habzású fidesz ügynök.
aranyos ahogy tagadja, hogy botka leszedés volt a cél, de botka leszedése sikeresen megtörtént a fidesz nagy örömére.

ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!