Slave! Üzend meg ezt az ereszcsatornának! Meg azt is hogy Feketet Gy.nek nagyobb a vagyona mint a felcsúti dagadtnak! Szánalmas az egész tolvajcsapat! :-DD
O1G annyira egy rühellt politikai figura lett 2021-re, hogy az angyal az ördöggel is képes lesz összefogni, csak, hogy eltakarítsa a porondról Jó is van ez így
álljon meg, megállhat nyugodtan, mert természetesen úgy van, ahogy leírtam! ez még a momentum indulása utáni pár hónapban feketén fehéren kiderült. utána lehet nézni, persze nem az ellenzéki médiában - de a tények attól még tények! és akkor még nem beszéltünk arról ami szintén visszakereshető és bármely oldal médiájában: a momentum kezdetben azzal a mesével indult amivel az lmp is (se nem jobb, se nem bal hanem majd harmadik erő lesz), majd ezek a szólamok szépen eltűntek, és ma már lényegében megkülönböztethetetlen a dk tól - pedig Feketegyőr (szintén adatolható!!) mondott olyanokat és nem is egyszer, még évekkel ezelőtt - hogy "gyurcsánnyal nem szeretnének együttműködni" csak ezt nektek kínos lenne beismerni ám hidd el, a ,magyar választó ismeri már ezt a trükköt régóta az újnak álcázott szervezetek fedőpártok hogy a választó azt higyje, van esély a változásra, miközben csak strómanokról van szó
"a momentum a másik legerősebb párt, róluk is mindenki tudja, hogy balliberálisok (a korábbi Donáth László-Lendvai Ildikó-Kuncze Gábor stb. féle, mára már kiöregedett előző balliberális elitcsoport gyerekei, rokonai adják a vezetőinek jelentős részét" . Értem, hogy te ezt hiszed, csak nincs így. És még nálam van vak hit. Eszem-faszom megáll....
tehát egy kész átverés show keretében próbáljátok egy átfestett címkével eladni a választóknak azt, ami 2002-10 ig már jól leszerepelt mert névlegesen ugyan "új erőként" lehetne aposztrofálni a momentumot pl., ám ha mögéjük néz vki és megkaparja a felszínt, akkor a belső lényegük ugynanaz, mint amit a dk-tól láttunk és hallhattunk valaha is tehát egy legerősebb dk + 2. legerősebb momentum vezette kormány esetében ne próbáld már meg bemesélni itt bárkinek, hogy érdemben más történne, mint amit a gyurcsány házaspár szeretne!!!!! ennyire nem kéne hülyének nézni a fórum olvasóit!! és hiába lesz ott dísznek a többi 1-3 % os pártocska, ők nem fognak tudni beleszólni az érdemi döntésekbe, csak kapnak majd 1-2 súlytalan kisebb pozíciót meg államtitkári posztot, hogy utána tarthassák a szájukat
Ahogy csökkent is mindenkinek a GDP arányos kiadás. Természetesen nem véletlen a 2013-as bázisév, és a százalékpontos változás kimutatása sem. 2013-ben ugyanis magasabb volt a mutató, mint 2010-ben. És például Németország 1,7-ről 0,7-re csökkentette, azaz 59%-kal. Neki ugye meglehetősen nehéz lett volna 2,2%-ponttal csökkennie 1,7-ről.
nem teljesen más ezt csak az nem veszi észre aki nem akarja, de persze vakhit vezérelte orbánfóbiban szenvedő szsvazók erre nem alkalmasak a momentum a másik legerősebb párt, róluk is mindenki tudja, hogy balliberálisok (a korábbi Donáth László-Lendvai Ildikó-Kuncze Gábor stb. féle, mára már kiöregedett előző balliberális elitcsoport gyerekei, rokonai adják a vezetőinek jelentős részét, ezt a szerepet korábban az "szdsz új generáció" nevű csoport töltötte be még 2010 előtt) azért is hamis az érvelésed mert az utánuk következő Jobbik (a koalíció megtűrt és csicskaszerepre kényzserített tagja) hozzájuk képest majdnem súlytalan a maga kb. 5-6 % ával, az mszp-vel ugyanez a helyzet (ők kb. 3% on állhatnak) , a többi pártocska pedig (liberálisok, karigeriék) pedig szó szerint csak kegyelemkenyéren, kőcsicskaként vannak felvéve a koalíció közös listájára, hogy a fent említett 2 vezető párt hátán, a majdani bólagtó jános szerepre kárhoztatva egyáltalán bekerülhessenek a parlamentbe
2021. 01. 29. Joób Márton (Összefogás
Szegedért) még mindig a szegedi közgyűlés tagja, pedig illett volna már
lemondania - a megalapozott gyanú szerint Botka László, szegedi polgármester
bizalmasa egy olyan bűnszervezetet működtetett, amely négy éven keresztül
ingyenes hirdetési újság kiadásával, terjesztésével és reklámszervezéssel
foglalkozó cégeken keresztül több száz millió forint adót csalt el. A
bűnszervezet tetején álló szegedi székhelyű cég – amelynek tulajdonosa Joób
Márton – valós gazdasági esemény nélküli számlákat fogadott be fiktív számlák
kiállítására létrejött cégektől. A volt országgyűlési képviselőjelöltet még
július végén vették őrizetbe, ugyanis hét társával együtt bűnszervezetben
elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják. A Kecskeméti Törvényszék hétfőn
meghosszabbította szegedi szocialista önkormányzati képviselő letartóztatását
november 30-ig szökés és elrejtőzés veszélyének fennállása miatt – írta a
Délmagyar.hu. Tavaly nyáron, amikor a
képviselőt letartoztatták, a helyi politikusok azt hangoztatták, a Joóbot
megilleti az ártatlanság vélelme. Azonban ma már tény, hogy a képviselő
beismerte tettét. A bűncselekményt úgy próbálták leplezni, hogy a fiktív
számlákat kiegyenlítették, de a számlakibocsátásért járó jutalékok levonása
után a fennmaradó összeget visszajuttatták a szegedi cég vezetőjéhez. Egyes
cégek adót sem fizettek, valamint adóbevallást sem készítettek. A gyanú szerint
a bűnszervezetben közreműködő gazdasági társaságok a költségvetésnek mintegy
255 millió forint vagyoni hátrányt okoztak. A fő kérdés az, hogy Botka László
(Összefogás Szegedért) polgármester tudott-e a képviselő tetteiről, és van-e
valamilyen teendője. A szegedi ellenzék szerint Joób Márton nem maradhat a
közgyűlés tagja, mert ezzel a polgármester elismerné, hogy védi, támogatja a
törvénytelen gazdálkodással gyanúsított képviselőt. Bejelentették: a legelső nyilvános közgyűlésen kezdeményezni
fogják, hogy Joób Márton mondjon le.
Továbbá elfogadhatatlannak tartják, hogy a képviselők csupán
két napot kaptak arra, hogy megismerjék az önkormányzat idei költségvetésének
tervezetét. A polgármester folyamatosan azt a kritikát fogalmazza meg, hogy
kormányzati elvonások miatt van a város nehéz helyzetben. Az ellenzék véleménye
szerint viszont ez nem igaz, ugyanis ha jó és felelős polgármesterként Botka
László számítana a kormányzat támogatására -ám Botkából hiányzik az együttműködési
szándék a kormánnyal. Joób Márton tavaly októberben már lemondott család-,
szociális és sportért felelős tanácsnoki tisztségéről és a Szegedi Sport és
Fürdők Kft.-ben betöltött felügyelőbizottsági tagságáról.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!