Orbán Viktor volt kormányfő volt az Inforádió Aréna című műsorának tegnapi vendége. Orbán Viktor és a Fidesz privatizációval kapcsolatos véleménye az elmúlt időszakban igen nagy figyelmet kapott. A Fidesz elnöke korábban Kőszegen olyan kijelentést tett, miszerint ha kormányra kerülnek, akkor felülvizsgálják a törvénytelen privatizációs ügyleteket. Orbán szerint korrupció gyanús és korrupcióval terhelt privatizációs ügyletek léteznek, ezekről mindenki tud. Ide sorolta Orbán a Nemzeti Tankönyvkiadó eladását, a Mol részvények értékesítését, de a volt miniszterelnök elmondása szerint még számtalan példával tudott volna szolgálni. Orbán kapuzárási pánikot lát a kormány mostani privatizációs gyakorlatában.
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=58383
Nem akarlak kiakasztani, nem kifejezetten neked inkább mindenkinek írom szinte mindenki rosszul használja (a sajtóban is).
A média (görög eredetű szó) szót nem lehet többes számba rakni, mert már így is többes számban van. Az egyes száma a médium. Tehát a médiák kifelyezés tök helytelen, mert a média szó már magában is az összes sajtóra (újság tévé stb) utal.
kedves nyuszi, csak a kezdő tőzsdések gondolkodnak úgy hogy ülnek a részvényeken. short is van a világon :-)))
ez az amerikai meg izraeli dolog megérne egy újabb topikot, ne menjünk bele
kedves TTT, a kerényi műsor rég volt már és megvallom őszintén nem szerettem, nem csüngök a hír tv-n ma sem
nyitott szemmel kell járni a világban ez a lényeg, nem?
én sem a számvevőszékre gondoltam, az médium? mert azt hiszem itt a médiákról volt szó.
nem hiszem, hogy nem gondolkodnék el de ehhez ahhogy a fidesz éra alatt sem kellett ehhez a királyi tv és most sem kell sem az sem a hírtv.
a szavahihetősége mind a ferkónak mind a vikinek közismert erről sem kell meggyőződnöm, sőt teljesen tisztában vagyok a viki és más múltjával is. a környezetemről semmi infód tehát ezt nyugodtan törölhetjük és prejudikálnod is felesleges. Nem vagyok szemellenzős fidesz aktivista és elvakult szoci sem nem érdekel egyik oldal sem.
Ne aggógjatok már annyit azon, hogy ha vikiék váltanak, akkor 4 évig ülnötök kell a részvényeiteken. Már többször megmondták neki, egyszer amerikában (amikor díszdoktori címet is kapott valamelyik egyetemen), legutóbb pedig amikor izraelben járt, hogy mit csinálhat, ha hatalomra kerülhet. mást úgysem tehet. Ja mondani azt bármit mondhat!
ha így van akkor csak egyszerűen élvezed a rendszer előnyeit, miért is gondolkodnál el azon hogy a mi országunkat milyen emberek vezetik, milyen múltuk van, mennyire szavahihetők, ha a saját személyes környezeted meghatározza a gondolkodásod...
egyébként pont azért írtam a számvevőszéket példaként, mert talán az nem ömlengés, vagy lózung ha erre hivatkozom
ja és a kérdésedre válaszoljak akkor is az volt...mármint hányingerem.
Mert a hírtájékoztatásuk lehet kisebb nagyobb mértékben elfogult a betéthakniműsoraik nélkül sokkal hitelesebbek lennének.
Bár úgy látom neked a kerényi stb féle "tárgyilagos" nyalások szimpatikusak, csak éppen kerényi nem hiteles, mivel az elmúlt rendszerben regnálóknak hasonlóan benyalt és élenjáró pártszimpatizáns volt.
kedves zotyesz,
kicsit-nagyon vakvágányon vagy. nincs szükségem hogy bárminemű hiányról is hírtv-ből népszavából tájékozódjam, sokkal kompetensebb helyről is megteszem, tehetem. Úgy próbálód ezt megmondani, mintha csak ők és kizárólag ők tudták ezt. Aki kicsit is tud számolni és nagyjából tisztában van néhány dologgal nem hiszem, hogy politikai lózungokat hajtogató írott és íratlan mediák ömlengéseit kéne mértékadónak tekinteni.
Hajrá magyarország, hajrá magyarok, éljen a hírtv és a kisdobosok!
Törölt felhasználó2005. 09. 13. 10:47
#147
Meggyőztél. Azért én jobban örülnék, ha továbbra is ellenzékben maradnának. De ha bejön a papírforma, és a szocik mennek kapálni, no akkor várunk néhány évet, aztán találkozunk a tőzsdén!
Nem akarok hülyeséget írni, már nem emlékszem a pontos nevére a tanulmányt készítő szervezetnek, csak a közlemény lényege mardt meg, meg annyi, hogy lehet adni a tanulmányra és a készítője pártsemleges volt az biztos.
Egyébként a hírek szerintem teljesen korrektek.
minden rosszban van valami jó, gondold csak el jövő ilyenkor megint vehetünk 10 ezer alatt MOL-t :-)))
Törölt felhasználó2005. 09. 13. 10:25
#142
Szerintem, ha bármelyik politikus erre az oldalra táved, dörzsölheti a kezét, mert a kisujját sem kellett megmozdítania, mégis napok óta folyik a propaganda mindkét oldalon.
De talán ez azért van, mert olyan mértékben határozza meg életünket ez a sok naplopó, hogy muszáj velük foglalkoznunk.
Pedig milyen száp lenne, ha nem kellene az egész életünket politikai ciklusokhoz igazítanunk. Nem vesztenék el barátokat politikai nézetkülönbség miatt. És nem kellene külön rizikófaktorként bekalkulálnom OV-t a befektetési döntéseimbe. Ó, istenem, bilibe lóg a kezem.
Akkor is hányingered volt amikor az elemzőműsorokban százszor elmondták hogy a költségvetési hiány duplája lesz mint amit mondjuk a népszavából megtudtál? Most a számvevőszéktől megtudhattad hogy mi az igazság.
Orbán: "megálljatok elvtársak és milliárdosok"
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=58383