A Nemzeti Sport után Mészárosé lett FourFourTwo is
Orbán Viktor kedvenc napilapja mellett a júliusi
számtól már a Mediaworks adja ki a "futball szellemi csúcstermékét" is.
Egymáshoz közel gereblyézik a miniszterelnöknek
kedves sportlapokat: átvette a FourFourTwo című focimagazin kiadását
Mészáros Lőrinc Mediaworkse, így az már egy fedél alatt lehet
a Nemzeti Sporttal. Az átsorolást a napilap jelentette be.
Mint írják, megállapodtak a kiadói jogokról a
Haymarket Media Group brit vállalattal, a következő, június 30-án,
pénteken megjelenő FFT már Mediaworks-termék lesz.
A magyar nyelvű FFT 2010 óta van jelen a lappiacon,
korábban a felcsúti Puskás Akadémia címére volt bejegyezve,
főszerkesztője pedig az Orbánhoz a végsőkig hű Szöllősi György
volt, míg át nem vezényelték a Nemzeti Sport élére,
miután a Mediaworks a Mészároshoz köthető Opimus Presshez került.
A közleményből kiderül, hogy a magazint és a
honlapot továbbra is ugyanaz a stáb készíti, valamint, hogy a
FourFourTwo.hu épp megújulás előtt áll. "Új lendületet vesz" a kiadvány,
írják, bár az egyelőre nem világos, hogy ez pontosan
mit is jelent.
Ne mutasd tudatlanságod: pl. szárazság vagy akár kórokozó tűrő kukorica, gabonafajták keresztezése és meghonosítása az szerinted mi a lópikula? Ehhez még csak nem is kell agráriumban dolgoznod....
OPIMUS
Kizárólag Opimus részvénnyel rendelkező vagy annak vételén gondolkodó kultúrált személyeskedéstől mentes kisbefektetők részére.
Sok sikert kívánok az Opimus részvényeseinek.