Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2017. 08. 21. 16:59
Előzmény: #1979  sly36
#1980
fenn és lenn is puferok
sly36
sly36 2017. 08. 21. 16:57
Előzmény: #1977  almafa111
#1979
Ma nem. Hathornak már nincs. :D
kimpaa
kimpaa 2017. 08. 21. 16:57
Előzmény: #1970  Metwolf
#1978
Gondoltam hogy ő öntött vissza 1.5 millió db-t, elég rutinos hozzá hogy hogy kell kereskedni. Most új tulajok vannak akiknek a 11 még "nem jó"
almafa111 2017. 08. 21. 16:44
#1977
Remélem valaki nem fogja az utolsó pillanatban visszaönteni.
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 21. 16:28
Előzmény: #1974  HPeter76
#1976
Dehát esete válogatja..
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 21. 16:27
Előzmény: törölt hozzászólás
#1975
juj ott is kellett Bajnaiéknál vagy ÁTHÚZÓDOTT TŐKÉT EMELNI na nebántsuk már
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 21. 16:25
Előzmény: #1961  Törölt felhasználó
#1974
Franc Macikám Tőkeemelés mit mond (kilett belezbe)
Törölt felhasználó 2017. 08. 21. 16:21
Törölt hozzászólás
#1973
Törölt felhasználó 2017. 08. 21. 16:20
Törölt hozzászólás
#1972
Hathor
Hathor 2017. 08. 21. 16:17
#1971
479.000vevő 11en! Yo20at fel Mackó úr! Nutex is megy fel! Ma 80, de hamarosan 100lesz az is! Ne aggódjon, nem fog fájni! :))
Metwolf
Metwolf 2017. 08. 21. 16:13
Előzmény: #1967  hali
#1970
Mindenkit megvettek az eladók közül már, nem logikus leborítani, Hathornak sem volt az. Múlt héten bejött, mert még voltak eladók akiktől olcsóbban visszavehette, de már nincsenek. Menni fog fel, szépen eladogathattátok volna 10-20 között. Kár öntögetni.
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 21. 16:10
Előzmény: #1968  HPeter76
#1969
Tőkeemelés után darabolás...
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 21. 16:08
Előzmény: #1964  HPeter76
#1968
Ok. 10 az..
hali
hali 2017. 08. 21. 16:06
Előzmény: #1965  Metwolf
#1967
2400ezer vevő 9ft ig...:(( amikor pár hete 10ft-ig mehetett és felhúztam,akkor,meg rögtön 800k-s eladók lettek....és 8,5-ön zárt:((
Törölt felhasználó 2017. 08. 21. 16:04
Előzmény: #1962  HPeter76
#1966
oszt ilen is volt ám link
Metwolf
Metwolf 2017. 08. 21. 16:04
Előzmény: #1953  Törölt felhasználó
#1965
Ecsém te mindig a múltban élsz? Nem csoda, hogy nem megy a trade! Most 11Ft, pont. Ennyit kell érte fizetni, aki venni akar. De már nem kapnak.
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 21. 16:03
Előzmény: #1963  HPeter76
#1964
Lehet ítt még valamit csinálni csak veszik..::))
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 21. 16:01
Előzmény: #1959  hali
#1963
Te sejted azé..
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 21. 16:00
Előzmény: #1959  hali
#1962
na megtaláltam 2. Old. könnyű megnézni..::)) link Bakker nehogy valami más jöjjön ki..
Törölt felhasználó 2017. 08. 21. 16:00
Előzmény: #1958  HPeter76
#1961
2013ban onnan kezdődtek a nyilvános rv aukciók - 1500-ért ugyan ki aukciózott volna? senki

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek