Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
evazeller 2013. 05. 30. 22:59
Törölt hozzászólás
#140
evazeller 2013. 05. 30. 22:57
Törölt hozzászólás
#139
evazeller 2013. 05. 30. 22:12
Törölt hozzászólás
#138
evazeller 2013. 05. 30. 22:09
Törölt hozzászólás
#137
Törölt felhasználó 2013. 05. 28. 10:21
Előzmény: #135  lord_of_the_kings
#136
Jelentem sikerült eladni :)

Nem szabad telhetetlennek lenni: 17-ről 37-ig ment

lord_of_the_kings
lord_of_the_kings 2013. 05. 28. 09:16
Előzmény: #133  Törölt felhasználó
#135
mikor? legkésőbb most
tomi140
tomi140 2013. 05. 27. 18:18
Előzmény: #133  Törölt felhasználó
#134
hmm... holnap jó lesz ha résen leszel. talán más is ki akar lassan tárazni, mert elbizonytalanító volt a mai nap... és annyi kínálatra nem lesz elég kereslet...szerintem.
Törölt felhasználó 2013. 05. 27. 16:16
Előzmény: #132  tomi140
#133
Én még bent vagyok 1700-ról (most 17ft a beker.), de nem tudom mikor lenne érdemes kitárazni

A vételi oldal elég erősen megcsappant de az eladási oldalon még mindig csak kb. tizedannyi van a könyvben

tomi140
tomi140 2013. 05. 27. 15:49
Előzmény: #131  tomi140
#132
hűha. asszem végre egyszer sikerült jól időzítenem :D
tomi140
tomi140 2013. 05. 27. 15:38
Előzmény: #130  Törölt felhasználó
#131
nem, nem én voltam. de komoly öntögetés lesz...azok öntögetése akik még fent 1000 felett vettek, és most 100szor annyi van nekik... :( kérdés, hogy mikor. ha elmarad, max fogom a fejem, hogy sokszorozhattam volna, mint nemsokkal az előttem szóló lejjebb :)
Törölt felhasználó 2013. 05. 27. 15:15
Előzmény: #129  tomi140
#130
Azért gondolom nem te voltál aki leöntötte 2xx-ezer darabbal

tomi140
tomi140 2013. 05. 27. 14:59
Előzmény: #128  Tibi0002
#129
kezd inogni... 30% 3 nap alatt nekem elég :) dobtam, köszöntem... ha meggyőző lesz talán visszaszállok, de most ennyi elég.
Tibi0002 2013. 05. 27. 13:15
Előzmény: #127  Törölt felhasználó
#128
Ha kaszinózni akarsz, feltétlen.
Ha a cég értékét nézed, akkor nem.
Törölt felhasználó 2013. 05. 27. 11:35
#127
mi folyik itt (hozzáértő) urak,hölgyek?
érdemes beszállni? bár elég nehéznek tűnik :)
Bacherachi_rabbi 2013. 05. 27. 09:54
#126
Shalom, itt a Bacherachi Rabbi!

Tájékoztatunk mindenkit, akiket illet, hogy hitközségünk a mai napon 36 forintos árfolyamon értékesítette Nordtelekom részvényeit. További sikeres kereskeskedést kívánunk mindenkinek ezzel a gyöngyszemmel!

Shalom:

A Bacherach Rabbi
Tibi0002 2013. 05. 24. 15:43
Előzmény: #124  tomi140
#125
Gyanítom, hogy még sokkal jobban felhúzzák, én meg foghatom a fejem, hogy csak dupla áron adtam el, és nem tízszeres áron.
És ha eladják (ami közel sem biztos), akkor valószínű nem beöntik, hanem szépen lassan adagolják.
tomi140
tomi140 2013. 05. 24. 15:12
Előzmény: #123  Tibi0002
#124
résen kell lenni akkor az öntésnél, jól sejtem?
Tibi0002 2013. 05. 24. 14:57
Előzmény: #122  tomi140
#123
Valamelyik nagyobb tulaj el akarja adni szerintem.
tomi140
tomi140 2013. 05. 24. 14:55
Előzmény: #121  tomi140
#122
vajon mért szedik szét? :D
tomi140
tomi140 2013. 05. 22. 11:06
Előzmény: #119  Törölt felhasználó
#121
az mindjárt jobban hangzik.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek