2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
1200nál sikerült csak. Hamarabb akartam, de azutáni nap, mikor leesett még másban volt a a pénzem. Azt eladtam, hogy ide tudjam betenni, de mire ideértem már elindult fel nagyon. Gondoltam nem baj, mert korábban sem volt jellemző a lassú emelkedés, esés a részvényre :D
kösz. :D OTP megvolt az elején, még 4870nél vettem és eladtam 5250nél. Akkor azt hittem jól tettem, mert utána napokig stagnál, nem is várták az elemzők sem felfelé nagyon, de most megint elindult. Már mind1, a tőkém most másban van. Ebben a nordtelekomban elenyésző része.
Én szeretem ezt csinálni izgalmas nagyon ,mikor elkezdtem félénk voltam igaz most se tul bátor de én érzem nekem csak a otp fekszik .Meg kell ezt érezni még kb 2 évig lesz válság kb ,szerintem de addig sokal lényegesen többet kereshetsz mint a válság után .ilyenkor nagyob is visszont a riziko .Igazat megvalva ez fáraszto és idöigényes dolog de szép dolognak tartom .Probáld ki a otp ez hoza meg a sikert most száguld örületesen itt kicsiben is érdemes beszállni .De elötte mennyen fel 3600-ra a nordtelekom és legyen sok összeged magyarán pénzed ,de én nem szeretem igy nevezni hogy pénz inkább összeg vagy forint.Volt olyan tavaszal 1 hét alatt ugrot 801 rol 3460 -ra csak nem volt forgalom.De most van igy biztatoak a jelek.Utána jöhet ba otp ez meghoza a szerencsédet kell egy papir ez a szerencse papir Vigyáz nagyon magadra és összegedre mert nem mindegy mikor szállsz be egy üzletbe ,mielöt elkezded figyeld meg a elemzöket miket irogatnak ,Remélem sikeres leszel és nem bizod el magad mert én neha könnyelmü voltam és árat szabdtak rám .Ezért kell az hogy érezd hogy mi jo neked hol érzed hogy igen itt és most ez jo lesz .Egy jo dolog pltykára vegyél céges hire eladásal válaszolj ,és nöekszika önbizalmad és a befektetet összeged .Szebb jövöt kivánok neked Noda10.
Megnéztem, és az utóbbi négy napban annyit vettek a rv-ből, mint még eddig sosem..Nem tudom jelent e ez vmit, mert még én is kezdő vagyok,de szerintem rossz nem lehet..
kösz a tippet.
Egyébként ja kezdő vagyok, bár a Nordtelekommal kapcsolatos kijelentéseimet inkább a múltra alapozva tettem, mert korábban is ezt csinálta a pap1r, hogy esett-kelt 1-2 nap allatt és az adott szinten beragadt kábé forgalom nélküli napokkal sok időre. Remélem most nem ez lesz.
Egyébként pont ma telik le az első hónapom, kereskedtem sokmindennel, és most a 7% pluszban vagyok. Sztem az kezdésnek nem rossz. :) bár lesz ez még rosszabb is sokkal
A irásodból érezni hogy kezdö, vagy én is az vagyok .Egy jo ötletel csak otp vegyél nekem mindig bejött .Ez a egyetlen életképes papir a magyar piacon a többivel nem foglalkoznák mert börömön tapasztalom kicsit is becsülni kell de ,a pénzed értéket képvisel és munkádat jövödet .Ezt jól nézd át lényeges link sok szerencsét kivánok neked legyél sikeres és bátor .
Én nagyon remélem, hogy nem!! Nekem is van belőle egy kevéske.Csak megindul előbb mint utóbb.Eddig még mindíg vissza ment 3000 környékéra, remélem most sem lesz kivétel.De jó is lenne...:)))
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15