Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 05. 08. 15:40
Előzmény: #12735  X9Z5
#12740
Es ennyi pont eleg is. Amennyiben itt egy NEV megjelenne, tudod mi tortenne?
Robbanas az egig. 
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 08. 15:40
Előzmény: #12732  Underwood
#12739
4ig mi van ott ? vagy mi lesz?
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 08. 15:39
Előzmény: #12735  X9Z5
#12738
miért a mol mutyi avval mi van oda miért nem irta be miért is nincs osztalék? nap még meg?
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 08. 15:37
Előzmény: törölt hozzászólás
#12737
ezt irtam
Törölt felhasználó 2019. 05. 08. 15:36
Előzmény: #12733  oxylant
#12736
Udvozlok mindenkit!
Jok vagyunk!
Mast nem tudok mondani. 
X9Z5 2019. 05. 08. 15:33
Előzmény: #12725  AIDA64
#12735
És ok nélkül, beleképzelnek, belehisznek valótlan dolgokat, pedig tény h egy évek óta veszteséges cég, semmi piacképes szolgáltatása nincs, annyi a story h vki talán megveszi majd átalakítja, mert a reenger a kutyának nem kell, hisz ott a viber és sok más hasonló. 
PTRN 2019. 05. 08. 15:32
Előzmény: törölt hozzászólás
#12734
hádde jó reggelt, nem most kell kitalálni, hogy lent akar venni
oxylant
oxylant 2019. 05. 08. 15:25
Előzmény: #12731  Lantixx
#12733
Látom várod már nagyon!!
Underwood 2019. 05. 08. 15:24
Előzmény: #12730  Xenia
#12732
Két napja is indult volna már
Jöhet a 4IG :)
Lantixx 2019. 05. 08. 15:22
#12731
Pár hét múlva rájönnek majd, hogy 50 alatt ajándék!
Xenia
Xenia 2019. 05. 08. 15:21
#12730
Egyre nehezebben tudják visszatartani már...
rtkb_20190411 2019. 05. 08. 15:20
Törölt hozzászólás
#12729
Viszkis
Viszkis 2019. 05. 08. 15:20
Előzmény: #12725  AIDA64
#12728
Ezt mutatja az üveggömb. 
jofej 2019. 05. 08. 15:19
Előzmény: #12726  Underwood
#12727
A dugókat, mert 4 is van.
Underwood 2019. 05. 08. 15:18
#12726
Valaki kikaphatná a dugót, lenne nagy kapkodás utána :)
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 08. 15:18
#12725
UGY nézem nemsokára kitörés 50 fölé
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 08. 15:16
#12724
8 000 db 46,10 HUF 47,40 HUF 2 000 db
1 500 db 46,05 HUF 47,50 HUF 25 376 db
12 474 db 46,00 HUF 47,80 HUF 18 500 db
1 000 db 45,30 HUF 47,90 HUF 37 200 db
21 200 db 45,20 HUF 47,95 HUF 70 472 db
2 000 db 45,10 HUF 48,00 HUF 266 941 db
1 000 db 45,00 HUF 48,30 HUF 1 000 db
600 db 44,50 HUF 48,40 HUF 1 000 db
8 000 db 44,10 HUF 48,50 HUF 2 500 db
110 000 db 44,00 HUF 48,80 HUF 33 000 db
3 500 db 43,50 HUF 48,95 HUF 1 700 db
4 000 db 43,20 HUF 49,00 HUF 139 270 db
31 222 db 43,00 HUF 49,50 HUF 3 089 db
6 000 db 42,55 HUF 49,80 HUF 17 877 db
500 db 42,50 HUF 49,90 HUF 20 000 db
3 000 db 42,30 HUF 49,95 HUF 2 000 db
14 344 db 42,20 HUF 50,00 HUF 146 590 db
8 240 db 42,10 HUF 50,20 HUF 3 221 db
112 912 db 42,00 HUF 50,50 HUF 1 000 db
4 000 db 41,50 HUF 50,60 HUF 40 000 db
MARYENN
MARYENN 2019. 05. 08. 15:15
Előzmény: #12721  Estevan
#12723

1 500 db 46,10 HUF 47,50 HUF 25 376 db
13 230 db 46,00 HUF 47,80 HUF 20 756 db
1 000 db 45,30 HUF 47,90 HUF 14 000 db
21 200 db 45,20 HUF 47,95 HUF 70 472 db
2 000 db 45,10 HUF 48,00 HUF 266 941 db
1 000 db 45,00 HUF 48,30 HUF 1 000 db
600 db 44,50 HUF 48,40 HUF 1 000 db
8 000 db 44,10 HUF 48,50 HUF 2 500 db
110 000 db 44,00 HUF 48,80 HUF 33 000 db
3 500 db 43,50 HUF 48,95 HUF 1 700 db
4 000 db 43,20 HUF 49,00 HUF 139 270 db
31 222 db 43,00 HUF 49,50 HUF 3 089 db
6 000 db 42,55 HUF 49,80 HUF 17 877 db
500 db 42,50 HUF 49,90 HUF 20 000 db
1 600 db 42,40 HUF 49,95 HUF 2 000 db
3 000 db 42,30 HUF 50,00 HUF 146 590 db
14 344 db 42,20 HUF 50,20 HUF 3 221 db
8 240 db 42,10 HUF 50,50 HUF 1 000 db
112 912 db 42,00 HUF 50,60 HUF 40 000 db
4 000 db 41,50 HUF 51,00 HUF 24 000
Estevan
Estevan 2019. 05. 08. 15:03
#12721
könyvet betud valaki rakni, előre is köszi

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek