Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 04. 10. 13:35
Előzmény: #11567  AIDA64
#11580
:))
Törölt felhasználó 2019. 04. 10. 13:35
Előzmény: törölt hozzászólás
#11579
Ok. 
Törölt felhasználó 2019. 04. 10. 13:34
Előzmény: #11572  AIDA64
#11578
Toleletes vaz a vaza. Mikor toltik meg es mivel? Nekem van idom. 
Kornel0531 2019. 04. 10. 13:33
Törölt hozzászólás
#11577
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 04. 10. 13:33
Előzmény: #11571  Törölt felhasználó
#11576
nagyon hálás vagyok a biztatásért, nagyon várom hogy kimenjen az orromból a fékferodol szaga, és sikerem legyen. :)
Törölt felhasználó 2019. 04. 10. 13:32
Előzmény: #11572  AIDA64
#11575
En nem spekara spekazom. Meglatjuk. Csak hasonloan gondolkodom, mint a gore, de nem en vagyok o. 
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 10. 13:32
Előzmény: törölt hozzászólás
#11574
én 4ft on akartam,de nem tudtam megnyomni még a gombot,és ezért csak 15ft on vettem.
Törölt felhasználó 2019. 04. 10. 13:30
Előzmény: törölt hozzászólás
#11573
En mostanaban mostanaban ritkabban olvasom oket. Roka ramszol, ha van tali, a legkozekebbire elmegyek, gyere te is!  :)
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 10. 13:30
Előzmény: #11568  Törölt felhasználó
#11572
ide nem azért csodálkoztam,ezért nem lesz itt semmi.csak spekarali,jobban örülnék ha nem speka lenne és tényleg történne valami neres,vagy digis
Törölt felhasználó 2019. 04. 10. 13:27
Előzmény: #11565  deszcsakafi
#11571
Nyilvan van mas is. Kereskednek a papirral. Ennek orulni kell. Tudod, kell a likvidhez. Orulok, h kezded erteni. Egyszer neked is lesz sikered, meglatod!
Kornel0531 2019. 04. 10. 13:25
Törölt hozzászólás
#11570
Kornel0531 2019. 04. 10. 13:24
Törölt hozzászólás
#11569
Törölt felhasználó 2019. 04. 10. 13:24
Előzmény: #11562  AIDA64
#11568
Haha :))
Estrol. Ide is igaz lenne szerinted? :)
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 10. 13:22
Előzmény: #11565  deszcsakafi
#11567
igy van tele a könyv eladoval beltáv adja
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 10. 13:21
Előzmény: #11563  Törölt felhasználó
#11566
ha vajna élne most is ott lennénk és már 200felett hasitanánk,
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 04. 10. 13:21
Előzmény: #11542  Törölt felhasználó
#11565
van eladó bőven. miért nem veszik? hogy nehogy fékezni kelljen? szerintem kezdem érteni. :)
6 000 db 41,80 HUF 42,80 HUF 15 000 db
3 000 db 41,60 HUF 43,00 HUF 27 000 db
22 000 db 41,50 HUF 43,10 HUF 5 000 db
2 000 db 41,30 HUF 43,20 HUF 4 005 db
9 000 db 41,00 HUF 43,30 HUF 5 689 db
2 222 db 40,80 HUF 43,90 HUF 1 800 db
3 000 db 40,70 HUF 44,00 HUF 11 000 db
3 000 db 40,40 HUF 44,30 HUF 18 000 db
4 000 db 40,30 HUF 44,40 HUF 13 652 db
10 000 db 40,20 HUF 44,50 HUF 1 500 db
20 000 db 40,10 HUF 44,60 HUF 5 000 db
47 800 db 40,00 HUF 44,70 HUF 5 000 db
27 016 db 39,50 HUF 44,80 HUF 500 db
20 000 db 39,30 HUF 45,00 HUF 48 607 db
36 800 db 39,20 HUF 45,80 HUF 6 650 db
5 300 db 39,10 HUF 45,85 HUF 6 000 db
59 000 db 39,00 HUF 45,90 HUF 5 000 db
4 000 db 38,50 HUF 46,00 HUF 52 356 db
2 000 db 38,10 HUF 46,40 HUF 1 800 db
29 200 db 38,00 HUF 46,50 HUF 15 000 db

AIDA64
AIDA64 2019. 04. 10. 13:20
Előzmény: #11561  AIDA64
#11564
lehet itt is lez durranás de nekem ez nem áll össze,csak speka,
Törölt felhasználó 2019. 04. 10. 13:20
Előzmény: törölt hozzászólás
#11563
Koszi, nagyon kellemes emlek nekem az eletembol ezen idoszak. Szerettem ott lenni, tulsagosan is. :)
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 10. 13:19
Előzmény: #11560  Törölt felhasználó
#11562
nord vagy eströl irta?
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 10. 13:19
Előzmény: törölt hozzászólás
#11561
láttam ,kár hogy nem elöbb vette estet,nordot nem ajánlanám vételre

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek