Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2015. 06. 25. 13:51
Előzmény: #699  R00
#700
vevők jöttek gyorsan beöntés 7huf-ig 65.000.db lehet önteni
R00 2015. 06. 23. 16:03
Előzmény: #696  Törölt felhasználó
#699
Gyur#csi adj eggz konvzvet$
R00 2015. 06. 11. 12:15
Előzmény: #696  Törölt felhasználó
#698
Marsika! És mi van a fosóddal?
Láton vetél sókat 10 fellet :-)
Törölt felhasználó 2015. 06. 11. 12:14
Előzmény: #696  Törölt felhasználó
#697
honnan veszed?
Törölt felhasználó 2015. 06. 11. 12:10
Előzmény: #693  Törölt felhasználó
#696
trex kuka, megy új atlre, 3ft alá.
R00 2015. 06. 11. 12:09
Előzmény: #692  Törölt felhasználó
#695
Vegyél Marsika só
kat :-)
Törölt felhasználó 2015. 06. 11. 12:05
Előzmény: #692  Törölt felhasználó
#694
Ebből én nem veszek.
Törölt felhasználó 2015. 06. 11. 12:05
Előzmény: #692  Törölt felhasználó
#693
Én a Tirexre gondoltam nem erre.
Törölt felhasználó 2015. 06. 11. 12:03
Előzmény: #691  Törölt felhasználó
#692
most kell venni hamarosan 20fölé lövik. Fosoból átjövök ide, 10-/- foso maradt. 20ezer északtelekom vételem lesz a napokban
Törölt felhasználó 2015. 06. 11. 11:30
Előzmény: #686  R00
#691
Valami készülődik tényleg.
Törölt felhasználó 2015. 06. 11. 11:27
Előzmény: #689  R00
#690
Ez egy igazán nagy befektető volt!
R00 2015. 05. 05. 17:10
Előzmény: #681  Törölt felhasználó
#689
Bét hír8?
:-)
R00 2015. 05. 04. 18:16
Előzmény: #680  Törölt felhasználó
#688
Jöhet az őt fórint!
:-)
R00 2015. 04. 30. 16:22
Előzmény: #686  R00
#687
Indul a bulltelekom!
:-)
R00 2015. 04. 28. 18:19
Előzmény: #685  Törölt felhasználó
#686
Nyóc a záró! Trex tépés a bejelentésre!
:-)
Törölt felhasználó 2015. 04. 24. 11:27
Előzmény: #683  R00
#685
trexet megette a kiscica. leégett a ferrarid nem bírja a camnmogást :)
Törölt felhasználó 2015. 04. 22. 17:01
Előzmény: #683  R00
#684
felesleges úgy csinálni, mintha más lennél. tudjuk ugyanaz a gyerek vagy. Trex, meg fel, meg kilövés, meg vau..
R00 2015. 04. 22. 16:40
Előzmény: #680  Törölt felhasználó
#683
Indul a Trex! Én szóltam!
:-)
Törölt felhasználó 2015. 04. 22. 16:37
Előzmény: #681  Törölt felhasználó
#682
gyerekeket nem értem minek hagynak fórumozni
Törölt felhasználó 2015. 04. 22. 16:27
Előzmény: #680  Törölt felhasználó
#681
vuuuuuuummmmmmmmmmm vuuuuuuuummmmmmmmmmmmm

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek