Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
evazeller
evazeller 2016. 11. 30. 20:45
Előzmény: #899  Seismic
#900
tőzsdén biztosat mondani sosem lehet
ha úgy gondolod, hogy az 5.5-nek van most esélye, akkor várd:)
nem azt mondom, hogy drukkolok a várakozásodnak, de jogod van hozzá:)
Seismic
Seismic 2016. 11. 30. 20:40
Előzmény: #897  evazeller
#899
akkor legyen 5.5, annak nagyobb az esélye :)
evazeller
evazeller 2016. 11. 30. 20:30
Előzmény: #897  evazeller
#898
most lenne egy elég jó lehetőség 10-ig elvinni a papírt, néhány "tökös" ember kéne hozzá:)
"egyedül nem megy"--jelige
evazeller
evazeller 2016. 11. 30. 20:28
Előzmény: #894  Seismic
#897
"5 nél veszek én is "
na most ezt kár volt beírnod, mert nem veszel
3 napja 5.3-on is kaptam
ha 5 lenne az árfolyam, akkor beírnád, hogy 3 forinton veszel, tehát teljesen felesleges ilyeneket beirogatni

evazeller
evazeller 2016. 11. 30. 19:36
Előzmény: #895  tozsdekrach
#896
látok különbséget a múltkori futam és a mai közt:
1. a múltkor 7.5-ig bírta, ma 7.9-ig is elment, azaz magasabbra szúrt
2. a múltkor a 7.5-ös napon már bőven adtak 6.4-en is, ma nem
a 7 megtartotta nap végére
szerencsés esetben innen mehet tovább fel

mivel tozsdekrach olyan kedvesen és szelíden figyelmeztetett, hogy ne írjak részleteket, csak annyit írok, ma taroltam és fent adtam, lent vettem
természetesen ez a "lent" holnapra "fent is lehet, mivel 6.8 és 7-en vettem vissza egy jó adagot...
hát...
tozsdekrach
tozsdekrach 2016. 11. 30. 19:14
Előzmény: #889  wilan23
#895
klasszikus tömís volt ma...
Seismic
Seismic 2016. 11. 30. 18:42
Előzmény: #892  aszti
#894
5 nél veszek én is :)
wilan23
wilan23 2016. 11. 30. 14:32
Előzmény: #892  aszti
#893
csipegetik szépen!
aszti
aszti 2016. 11. 30. 12:27
Előzmény: #891  aszti
#892
visszateszt, résbetöltés megvolt, mehetünk fel...
aszti
aszti 2016. 11. 30. 09:24
Előzmény: #890  wilan23
#891
ámen
wilan23
wilan23 2016. 11. 30. 09:23
Előzmény: #889  wilan23
#890
7.5
wilan23
wilan23 2016. 11. 30. 09:20
Előzmény: #888  wilan23
#889
Nem sokára kiakad!
wilan23
wilan23 2016. 11. 30. 09:05
Előzmény: #886  evazeller
#888
7.1!
tozsdekrach
tozsdekrach 2016. 11. 30. 08:54
Előzmény: #886  evazeller
#887
azt nem nagyon értem mi értelme van így utólag beírni, hogy mit mikor "vettél", elég megnézi a napi kötéslistát, és nem is olyan nehéz kitalálni hozzá mesét habbal, úgy se tudja senki igazolni hogy "te" vagy...

(zárás után már vártam ezeket a "sorokat")
evazeller
evazeller 2016. 11. 29. 20:00
Előzmény: #885  wilan23
#886
"6 alatt már eléggé "akciós" a termék
a közelmúltat nézve
csak szólok... "
múlt hét szerdán írtam ezt, egy hete

na, az elmúlt napok vásárlásai 5.3-tól 5.7-ig ma meghozták gyümölcsüket, 30K azaz 30000 darab ki is ment tőlem ma ---kezdetben 6.2-és 6.4 közt, /igen, a nap eleji 2705 darabot is tőlem vették 6.4-en --- aztán délután beálltam 6.2-re is adni, de kivettem --- és jól tettem, nap végén adtam 6.8-on
még maradt 30K-m, azaz 30000 darabom, holnap meglátjuk, hol tudom eladni
a 10-es elérését én is hirdetem már régóta,ez a megérzésem, hogy elmegy 10-ig, csak a mikor a kérdés
múltkor a 7.5 állította meg, most talán ellendülhet 8 fölé ....meglátjuk holnap
wilan23
wilan23 2016. 11. 29. 16:57
Előzmény: #884  rrrobi
#885
Mondom én,hogy lesz ez 10!!
rrrobi
rrrobi 2016. 11. 29. 16:40
Előzmény: #883  wilan23
#884
Hoppá!
wilan23
wilan23 2016. 11. 29. 16:34
Előzmény: #863  tozsdekrach
#883
Reccs!?hát na ez kiakadt!
tozsdekrach
tozsdekrach 2016. 11. 25. 12:59
Előzmény: #880  R00
#882
Re: tíz lesz a héten (mármint múlt 7 pénteking)...
tozsdekrach
tozsdekrach 2016. 11. 23. 18:41
Előzmény: #880  R00
#881
ómlott a vígín...

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek