Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
tomi140
tomi140 2014. 11. 19. 09:06
Előzmény: #639  exmnbs1
#640
Ez cumi :)
exmnbs1 2014. 11. 19. 09:03
Előzmény: #637  Törölt felhasználó
#639
mivel a nav végrehajtásin vannak feltételezem hogy nem lett jó
tomi140
tomi140 2014. 11. 19. 09:00
Előzmény: #637  Törölt felhasználó
#638
Btel buko miatt varok irt némi fellendulest. Amolyan "tulelok erosodnek" jelleggel ami jellemzo szokott lenni ilyenkor.
Törölt felhasználó 2014. 11. 18. 14:36
Előzmény: #636  Törölt felhasználó
#637
jelentés milyen lett?jó vagy rossz?
Törölt felhasználó 2014. 11. 18. 14:36
Előzmény: #631  Törölt felhasználó
#636
már nem nagyon akarnak adni 8huf-ra papírt most mi legyen?
Törölt felhasználó 2014. 11. 12. 16:39
Előzmény: #631  Törölt felhasználó
#635
ez egy igazán szép gondolat volt ezért + pontot adtam.:)
Törölt felhasználó 2014. 11. 12. 16:28
Előzmény: #633  Törölt felhasználó
#634
meg 28k állt vételen 9huf-on annyi maradt még pénz neki mert 10huf-ra adta az ajánlatot 1 büfi.
Törölt felhasználó 2014. 11. 12. 16:26
Előzmény: #631  Törölt felhasználó
#633
ez már csak 9huf tud veszíteni az értékéből jelenleg.tegnap volt egy átkötés 90k 8,2huf-on.
Törölt felhasználó 2014. 11. 12. 16:26
Előzmény: #630  Törölt felhasználó
#632
össze vissza beszél, mint mindig
drvigyor névvel a biomedet ötszörözte
lassan ötödöl
re beültető
Törölt felhasználó 2014. 11. 12. 16:24
Előzmény: #627  Törölt felhasználó
#631
összeomlás előtti rally még lesz itt is 20ftig
Törölt felhasználó 2014. 11. 12. 16:24
Előzmény: #629  Törölt felhasználó
#630
odáig fog menni?
Törölt felhasználó 2014. 11. 12. 16:23
Előzmény: #625  Törölt felhasználó
#629
bakter lui pár napja még 20 forintról hadovált

Törölt felhasználó 2014. 11. 12. 16:22
Előzmény: #626  Törölt felhasználó
#628
az a jó,hogy itt már nincs árfolyamkockázat sem max 9huf-ba tud fordulni jelenleg a kurzus.
Törölt felhasználó 2014. 11. 12. 16:21
Előzmény: #626  Törölt felhasználó
#627
tudtam,hogy figyelsz.:)
Törölt felhasználó 2014. 11. 12. 16:20
Előzmény: #625  Törölt felhasználó
#626
lehet már itt sem sokáig?
Törölt felhasználó 2014. 11. 12. 16:18
Előzmény: #624  Törölt felhasználó
#625
Itten még duruzsolnak a szerverek iga?
Törölt felhasználó 2014. 11. 10. 18:24
Előzmény: #623  Törölt felhasználó
#624
csak kosher részvényt kell venni
a rabbi üzeni

Törölt felhasználó 2014. 11. 10. 18:20
Előzmény: #622  Törölt felhasználó
#623
a medicálban már a könyvvizsgáló se hajlandó együttműködni.fusonál nem volt csalás ezzel a gyors 1 huf-ig majd 6huf futó rallyval?
Törölt felhasználó 2014. 11. 10. 18:12
Előzmény: #621  Törölt felhasználó
#622
igen a fusóban meg a medicalban a luigigi "lánynevén doktor" nyomja ötszörözésre 10 forinttól ))))
no meg itt is )))
Törölt felhasználó 2014. 11. 10. 18:06
Előzmény: #620  Törölt felhasználó
#621
:) így van néha meg kell gyónni bűneinket,azt nem tudom,de magának nem Macko volt a neve vége?A Fusoban is maga fektetett be akkor még a Doktor úrral együtt.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek