Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Kosto769
Kosto769 2023. 06. 08. 09:22
Előzmény: #25499  Bpali
#25500
👍
Bpali 2023. 06. 07. 12:33
#25499
szegényke nagyon gágyi lett...
Lafotex 2023. 06. 07. 10:40
#25498
10.6-on 536.680db eladó!Tegnap belökték 10 alá!
Kosto769
Kosto769 2023. 05. 30. 09:05
Előzmény: #25486  Bpali
#25497
Elsősorban nem is az árfolyamlecsorgás miatt kell lépniük előbb utóbb!!!
Kosto769
Kosto769 2023. 05. 27. 09:07
Előzmény: #25495  Qwertzuio
#25496
Attól függ mennyi zséd van rá.
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 05. 27. 09:02
Előzmény: #25494  Kosto769
#25495
Kispapír sztorikban mekkora darabszám max?
Kosto769
Kosto769 2023. 05. 27. 08:53
Előzmény: #25493  Qwertzuio
#25494
Blúk jók.OTP, Mol.Kicsiknél több évnyi vergődés után jöhet fordulat.
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 05. 27. 08:45
Előzmény: #25491  Kosto769
#25493
Kevés Opus, pár db nord, kevés fut, kevés nut, gyakran MOL, OTP, néha külföldi papírok.
Ha konkrétan lenne valami sztori végre, belevennék bármibe, de csak kis pénzzel,mert a külföldi papírok általában jobbak sajnos 
Kosto769
Kosto769 2023. 05. 27. 08:11
Előzmény: #25489  Qwertzuio
#25492
😉
Kosto769
Kosto769 2023. 05. 23. 08:17
Előzmény: #25489  Qwertzuio
#25491
Neked milyenek vannak?
Kosto769
Kosto769 2023. 05. 23. 08:16
Előzmény: #25489  Qwertzuio
#25490
Nemcsak!
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 05. 22. 17:46
Előzmény: #25488  Kosto769
#25489
Csak üres cégeket veszel? Milyen papírjaid vannak?
Kosto769
Kosto769 2023. 05. 22. 17:21
Előzmény: #25487  raus
#25488
Igen az valóban nagyon gáz.Bpalival értek egyet, vmit kezdeniük kell a céggel előbb-utóbb.Vagy reorganizálják és okésan működtetik v reorg után (tanulva másoktól!😊)," eladják".
raus 2023. 05. 22. 15:54
Előzmény: #25486  Bpali
#25487
Igazi penztemető mint egy csomó kis cég itthon. Siralmas pl akik vették az 50-60 sávban  vagy 13 éve 2000-3000 közt 😞
Bpali 2023. 05. 20. 20:15
#25486
volt belőle nekem is..de láttam hoigy inkább halad az árfolyam lefele mint fel és eladtam..aztán láttam hogy töketlenkednek a 3-4 éves könyvelési anyagokkal. na mondom én erre nem vagyok kiváncsi..simlis banda...de mivel itt vannak az árfolyam meg csorog le...előbb utóbb lépniük kell...
Kosto769
Kosto769 2023. 05. 20. 09:20
Előzmény: #25484  Qwertzuio
#25485
Várok
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 05. 20. 08:00
Előzmény: #25478  Kosto769
#25484
Vársz itt apportot vagy vmi konkrétat? Üres cég 
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 05. 20. 07:58
Előzmény: #25482  Kosto769
#25483
Itt mire számítasz?
Kosto769
Kosto769 2023. 05. 19. 19:31
Előzmény: #25481  Törölt felhasználó
#25482
Dehogy lesz örökké!Nézd meg az utolsó évi változásokat a cégben!!😉
Törölt felhasználó 2023. 05. 14. 22:52
Előzmény: #25480  Bpali
#25481
szerintem sem,ez már örökké sar lesz

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek