2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
28. napja nem közli a társaság a részvényesekkel, hogy rendezte e (szándékozik, tudja) a cég tartozásait a BÉT felé, ezzel a cég megítélését és a részvények árfolyamát jelentősen befolyásoló információt (Bét szankció = elkülönítés ) tart vissza, alapjául szolgálva ezzel tiltott piacbefolyásolásnak és bennfentes kereskedésnek.
Nem tudják beszórni mert olyan nagy a forgalom. Sarki fűszeresnek, vagy kocsmának nagyobb forgalma van mint ennek a részvénynek. Valakiknél nagy pakkok vannak 22huf-nál látható volt több 100ezer db 2,3 ajánlat volt a bevitel akkor, December vége január első heteiben úgy mint megakránban 3 millió db 1 ajánlat 8.45 től 8.9-ig csak Putyin közbejött.
Nézd csak. Volt ilyen is. Befektetői közlemények A Matáv Rt. közleménye a Társaság által kibocsátott 10.000,- Ft névértékű részvények 100,- Ft névértékű részvényekre történő cseréjének lezárásáról BUDAPEST, 2004. május 21.A Matáv Rt. 1997. szeptember 29-i rendkívüli közgyűlése elhatározta a Társaság 10.000,- Ft névértékű, névre szóló törzsrészvényeinek 100,- Ft névértékű, névre szóló törzsrészvényekre történő cserélését és felhatalmazta az Igazgatóságot a névérték csökkentés érdekében történő részvénycsere lebonyolításához szükséges intézkedések megtételére. A részvénycsere kezdő napja 1997. október 22. volt, amely időponttól kezdődően a régi 10.000,- Ft névértékű részvények részvényesi jogok gyakorlását nem teszik lehetővé.A Matáv Rt. Igazgatósága, közgyűlési felhatalmazás alapján a részvénycserét 2004. szeptember 24-i hatállyal lezárja és jelen hirdetmény útján felhívja azon tisztelt részvényeseit, akik még régi, 10.000.- Ft névértékű részvényt birtokolnak, hogy a részvények 100,- Ft névértékű részvényekre történő cserélése céljából legkésőbb 2004. szeptember 24-ig keressék fel a KELER Rt. ügyfélszolgálatát (1075 Budapest, Asbóth u. 9-11).A KELER Rt. a 10.000,- Ft névértékű részvényeknek megfelelő mennyiségű 100,- Ft névértékű részvényeket értékpapír-számlára fogja transzferálni a részvénytulajdonosoknak. A nyomdai úton előállított 100,- Ft névértékű részvények kiadására nincs lehetőség. Ennek megfelelően a KELER Rt. felkeresése előtt a részvénytulajdonosoknak mindenképpen értékpapír-számlát kell nyitni egy a számla vezetésére jogosult befektetési szolgáltatónál vagy pénzintézetnél. A KELER Rt.-nél a részvénycserével kapcsolatos ügyintézés díjtalan.A részvénycsere elvégzése után a részvényesek intézkedhetnek az értékpapír-számlájukra transzferált részvények dematerializációra való benyújtásáról.A részvénycsere lezárásának napjáig cserére be nem nyújtott 10.000,- Ft névértékű részvényeknek megfelelő 100,- Ft névértékű részvényeket a Matáv Rt. befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén haladéktalanul értékesíteni fogja. Azon részvényesek, akik a részvénycsere lezárásának napját követően (azaz 2004. szeptember 24. után) jelentkeznek 10.000,- Ft névértékű részvényekkel 100,- Ft névértékű részvények jóváírására már nem lesznek jogosultak. Részükre az értékesített részvények ellenértéke kerül kifizetésre, az igényük érvényesítéséig felmerült költségekkel csökkentve. A pénzbeli ellenérték kifizetéséről a részvények értékesítését követően a Matáv Rt. hirdetményt tesz közzé a Társaság alapszabályában megjelölt közzétételi helyeken.A Matáv Rt. Igazgatósága
18. napja nem közli a társaság a részvényesekkel, hogy rendezte e (szándékozik, tudja) a cég tartozásait a BÉT felé, ezzel a cég megítélését és a részvények árfolyamát jelentősen befolyásoló információt (Bét szankció = elkülönítés ) tart vissza, alapjául szolgálva ezzel tiltott piacbefolyásolásnak és bennfentes kereskedésnek.
Attól, hogy a papír névértéke 2 Ft lesz, elvileg az árfolyam nem kellene változzon: a névérték csökkentése már rég lezajlott, és több érték azt megelőzően sem volt a cégben, mint most. Szóval csak azt tudom elképzelni, hogy pszichésen jelent változást a papírcsere, és akik nem gondolkodnak, azok beszórják esetleg. Vagy rosszul látom?
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15