Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Accord 2022. 01. 02. 13:04
Előzmény: #25039  kupec
#25040
A nord közgyűlésén mikor voltál, 2019-ben?
Az AW először 260-ig menetelt, aztán pedig visszazuhant, hasonló történt a Konzummal, Opussal, Appeninnel is, amelyek csúcsra mentek aztán folyamatosan estek, valószínűleg soha többé nem lesznek azokon a magas szinteken, az OTT1 is tanulságos példa erre.
kupec 2022. 01. 02. 12:46
Előzmény: #25038  Accord
#25039
Majd meglátjuk mi lesz, nem törődöm vele, és főként nem idegeskedek miatta. Ellenpéldaként említeném a Autowallist, amely viszont belebújt az Alterába, vagy a Deltát, ami az Est-be. Szóval pro és kontra is lehet egy tőzsdei váz hasznosságára tekinteni. 
.
Nem mellékesen javaslom, hogy vegyél részt a következő  kgy-n, és ott megfelelő személyek felé irányíthatod a kérdéseidet. Én már megtettem. :-)
Accord 2022. 01. 01. 18:29
Előzmény: #25034  kupec
#25038
És mért jönne, 45%-nyi kisrészvényessel mit fognak csinálni, elkezdik visszavenni a papírokat miután idehoztak egy üzletet. 
Lőrepap is ezeket mondta mint te h itt hatalmas dolgok készülődnek, mégsem történt semmi. A Beltáv nem biztos h odaadná fillérekért, pedig valójában filléreket ér, mert semmi bevételt nem tud termelni. 
A tőzsdei jelenlét akinek fontos az új részvényeket bocsát ki, de itt mi legyen higítás, hiteles lenne a story?
Accord 2022. 01. 01. 18:26
Előzmény: #25034  kupec
#25037
Attól szart sem ér h tőzsdei váz, aki be akar lépni az megy az XTend piacra ahogy több cég tette már ezt!
Oszkó nyilván megtehette volna h megveszi ezt a szarkupacot de mégse jött, megtehette volna Tarány is, megtehette volna a NAP is és számos cég még, az Akko Invest is megtehette volna, de mivel szart sem ér ezért tesznek rá!
raus 2022. 01. 01. 18:10
Előzmény: #25035  Heinczi
#25036
Így könnyeb be dönteni nem kell senkit kártalanítani mert nincs mibű!!!
Heinczi
Heinczi 2022. 01. 01. 15:20
Előzmény: #25034  kupec
#25035
Egyetértek. 
Most már tényleg ki van pucolva. Jöhet a tartalom!
kupec 2022. 01. 01. 14:16
Előzmény: #25033  Accord
#25034
Rosszul látod: a cég értéke pont abban áll, hogy tőzsdei váz. Ha a menedzsment úgy dönt, hogy végleg lehúzza a rolót, gondolom gazdagon szeretné ezt megtenni, így legalább próbát fog tenni az üres váz megtöltésére. 
Accord 2022. 01. 01. 09:25
Előzmény: #25031  zöldfülescsésze
#25033
Ha igazán akartak volna csinálni vmit már megtették volna, de szarnak az egészre, Tarány már közel 10 éve tulaj a Beltávban mégsem hozta ide sem az acélipari sem a repülős cégét a Magnus Aircraftot. Ez egy tőzsdei váz, semmi érték nincs benne, a kérdés h tőkét emelnek-e.
Heinczi
Heinczi 2021. 12. 31. 20:51
Előzmény: #25031  zöldfülescsésze
#25032
Így van.
Buék mindenkinek 
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2021. 12. 31. 19:09
Előzmény: #25030  Accord
#25031
Ilyeneket írogattak itt vígasztalásképpen 2015 szilveszterén  a 4-5 Ft-on forgó Opimuszról is.
Accord 2021. 12. 31. 11:07
#25030
Ez csődbe fog menni, a mérlegfőösszeg 1/4-re csökkent, saját tőke 8m, hosszú lejáratú kötelezettségek 110m, ennek vége ha nem emel tőkét a Beltáv ami a főrészvényes! Még így is 999m a kapizalizáció, 1Ft ér a részvény, vége a dalnak úgy néz ki!
Accord 2021. 12. 31. 11:07
#25029
Ez csődbe fog menni, a mérlegfőösszeg 1/4-re csökkent, saját tőke 8m, hosszú lejáratú kötelezettségek 110m, ennek vége ha nem emel tőkét a Beltáv ami a főrészvényes! Még így is 999m a kapizalizáció, 1Ft ér a részvény, vége a dalnak úgy néz ki!
raus 2021. 12. 31. 10:02
Előzmény: #25025  Heinczi
#25028
Dehogyis így simán ki lehet vetetni Csepel után, mert nincs benne semmi és nem lesz senki kártalanítva!!!
Én már eladtam 33 nal ezer napja 
Qwertzuio
Qwertzuio 2021. 12. 30. 20:14
Előzmény: #25025  Heinczi
#25027
Mindenki minden kispapírban több éve csodát vár. Eddig tévedtek. Reménykedni gagyi
kupec 2021. 12. 30. 19:23
Előzmény: #25025  Heinczi
#25026
És még valami: a két eladott cég árából talán egy időre rendezhető a cég napi működtetése, vagyis ehhez nem kell újabb részvényeket kibocsátani, illetve a az alaptőkét leszállítani. Vagyis ez a mai történés teljesen pozitív, most már csk meg kell tölteni a céget valakivel...
Heinczi
Heinczi 2021. 12. 30. 18:59
Előzmény: #25022  Qwertzuio
#25025
Pontosan ez volt a cél.
Saját tőke rendbe rakva, vadhajtások levágva.
Mostmár könnyen feltölthető tartalommal.
Mai nap volt az év híre. Kár, hogy 20 Ft alatt kellett ennek megtörténnie.
Qwertzuio
Qwertzuio 2021. 12. 30. 16:45
Előzmény: #25021  raus
#25024
Meglepetés lenne, ha leelőzné a nutex 😃😃😃😃😃
kupec 2021. 12. 30. 16:36
Előzmény: #25021  raus
#25023
Ja, a forgalmazott mai rv-mennyiség pont ezt mutatja...
Qwertzuio
Qwertzuio 2021. 12. 30. 16:07
Előzmény: #25021  raus
#25022
Mi az új terv?
Eddig Angliában volt terv, majd brexit, most meg üres cég...
Ez a terv?
Illene már konkrétan beszelni
raus 2021. 12. 30. 15:22
#25021
Ahogy írtam reggel vki kiszalloha volt bye bye nordt mész a kukába!!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek