Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2021. 12. 15. 11:25
#24980
Siet a nutex után Đ
16.40
Heinczi
Heinczi 2021. 11. 14. 20:50
Előzmény: #24977  Investor8
#24979
Ezt hogy érti?
Investor8 2021. 11. 14. 16:36
Előzmény: #24973  Heinczi
#24977
Mi van ha azért tartják a tőzsdén h adót optimalizáljanak, tehát egy nyereséges cég vesztesége a Nordban jelenik meg?
Dexcar 2021. 11. 14. 16:31
Törölt hozzászólás
#24976
Heinczi
Heinczi 2021. 11. 14. 14:21
Előzmény: törölt hozzászólás
#24975
Jó cikk.
Nordtól függetlenül Magnus jó kis cég, komoly növekedési pálya lehet. Teljesen nem zártam ki még, hátha forrás miatt mégis tőzsdére jön. Nord jó váz lehetne, átnevezik, aztán jöhet a friss részvény kibocsátás. Láttunk már ilyet. 
Meglátjuk, de fentiek nagyon nyomják a repülőgép ipart, reptereket, ez nyilvánvaló. 
Tarány ameddig nem száll ki Beltávból, addig nekem opció marad.
Dexcar 2021. 11. 13. 21:42
Törölt hozzászólás
#24974
Heinczi
Heinczi 2021. 11. 09. 14:43
Előzmény: #24969  raus
#24973
Ez nem igaz ebben a formában.
Kis számvitel: saját tőke nem csökkenhet tartósan a jegyzett tőke alá.
Ha így maradna, akkor be kellene zárni a boltot. Azért szállították le az alaptőke, hogy a saját tőke merlegfocsoport a jegyzett tőke felett legyen.
Minden más spekuláció.
Mint ahogy az is, hogy miért csinálták meg ezt, miért tartják tőzsdén, ha nincs semmi cél? Ha hagyták volna a jegyzett tőkés storyt, törvényileg bezárhatták volna a boltot.
Törölt felhasználó 2021. 11. 09. 13:56
Előzmény: #24969  raus
#24972
Nem kell ez a sok sajnalkozas, foleg ha hamis a mosoly es a sziszeges. Sajnald inkabb a setes barataidat akiknek 1200 at vizionaltal, mielott onnan leleptek, bocsesz. 
raus 2021. 11. 09. 11:32
Előzmény: #24970  kupec
#24971
Minek új könyvizsg ha minden jó volt?!
Gondolkozzunk gyanús ez hogy akik vettek 30 felett örökre megvettek azt ha kiteszik mindenki így jar
kupec 2021. 11. 09. 11:05
Előzmény: #24969  raus
#24970
Az alaptőke leszállítására a törvényi előírások teljesítéséhez volt szükség, ha jól értem az értékcsökkenések korábbi tételeinek új könyvvizsgáló által módosított elszámolása miatt. Ez a 2020. évi jelentés alapján nyilvánvaló kellene legyen Számodra is, ha nem vagdalkozni akarnál - itt is. Szóval most a cég rendben van, papíron mindenképpen, így bizakodhatunk a jövőben, illetve az előrelépésekben. Aztán majd elválik, hogy mi lesz a jövő! ;-)
raus 2021. 11. 09. 10:39
Előzmény: #24968  Heinczi
#24969
Alaptőke leszállítás az maga a ceg becsukasanak a fázisa!! Viszik ki belőle!! 
Sokan beszivtak megy a keg genesis stb melle!! Sajnálom őket! 
Heinczi
Heinczi 2021. 11. 09. 07:58
#24968
Azért szvsz ne legyetek ennyire biztosak abban, hogy nullázódik a cég.
Senki nem említette, hogy a saját tőke rendezés előfutára lehet annak, hogy rendezni akarják a számokat eladás előtt. Persze erről továbbra sincs hír, de ettől még lehet.
Most amúgy, ha én lennék a vevője a cégnek, örülnék. Most össze fog zuhanni az ár, így szinte ingyen meg lehet majd venni. A kicsik kiszállási hulláma ma elindul, és közbe egyre lejjebb kerül az ár. 
Ez így szinte kiváló. Beltáv részeges 1,2-1,6 milliárd is volt. Most töredékéért meg lehet majd venni, OTC trivia. 
Én speciel mostmár a végét, vagy nulla és kivezetés (van rá esély), vagy most kezdődik az igazi móka. Közel a választás, egyre közelebb, ha ezzel a céggel akarnak valakit, hetek kérdése, max 1-3 hónap. 
sly36
sly36 2021. 11. 09. 07:43
Előzmény: törölt hozzászólás
#24967
..és a jegyzésen kívül hogy kerül részvény a kicsik kezébe?
Valóban nem érted vagy csak nem akarod megérteni, hogy miről szól a történet itt?
Dexcar 2021. 11. 09. 07:09
Törölt hozzászólás
#24966
sly36
sly36 2021. 11. 09. 06:56
Előzmény: törölt hozzászólás
#24965
Ebbe azért gondolj bele mégegyszer. A kisrészvényesek kezébe honnan került a részvény és mennyiért? Az, hogy utána egymás kezébe dobálják, az már más dolog. 
515 milliós alaptőke csökkenés van, 64,4 millió részvénnyel. 
“Beltáv tömhetne, de nem teszi.”
Majd csak figyelj...
Ez nem a 2 Ft-hoz fog közelíteni, hanem a nullához...
Szvsz.
Dexcar 2021. 11. 09. 06:46
Törölt hozzászólás
#24964
sly36
sly36 2021. 11. 09. 06:33
Előzmény: törölt hozzászólás
#24963
Dehogynincs mit lopni.
A kisrészvényesek pénzét.
Ez a lényege, ezért vannak a tőzsdén.
Dexcar 2021. 11. 09. 06:16
Törölt hozzászólás
#24962
Törölt felhasználó 2021. 11. 09. 02:38
#24961
Opus  nutex nortelekom rohamosan halad a nulla fele.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek