Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2022. 01. 07. 15:47
Előzmény: #25079  raus
#25100
Itt is az lesz mint Megakranban minden héten 1 millió darabbal több lesz az eladói oldalon?
gassly65 2022. 01. 07. 15:33
#25099
pumped by bugger
Törölt felhasználó 2022. 01. 07. 15:22
Előzmény: #25079  raus
#25098
Mága pákolni meg eladói oldal?
Törölt felhasználó 2022. 01. 07. 15:21
Előzmény: #25079  raus
#25097
1 millió darab eladó van 23huf ig ennek is annyi mint Megakrannak.
Törölt felhasználó 2022. 01. 07. 14:18
Törölt hozzászólás
#25096
Törölt felhasználó 2022. 01. 07. 14:18
Törölt hozzászólás
#25095
Törölt felhasználó 2022. 01. 07. 14:18
Törölt hozzászólás
#25094
Törölt felhasználó 2022. 01. 07. 14:18
Törölt hozzászólás
#25093
Törölt felhasználó 2022. 01. 07. 14:18
Törölt hozzászólás
#25092
Törölt felhasználó 2022. 01. 07. 14:18
Törölt hozzászólás
#25091
1valaki
1valaki 2022. 01. 07. 12:51
Előzmény: #25087  Qwertzuio
#25090
Jól teszi! Legalább fizikailag egészséges marad!
"Lassan járj, tovább élsz!"
Ez is egy módszer!
Meg a Pató Pál úr féle módszer is...
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 01. 07. 12:48
Előzmény: #25087  Qwertzuio
#25089
Manopi nyerni fog ,mert nyugodt
kupec 2022. 01. 07. 12:45
Előzmény: #25087  Qwertzuio
#25088
És ezzel együtt sem maradt le semmiről...
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 01. 07. 12:43
Előzmény: #25086  1valaki
#25087
Kivéve manopi az estben. O sétál
1valaki
1valaki 2022. 01. 07. 12:35
Előzmény: törölt hozzászólás
#25086
A szkeptikusok gyalog mennek, a gondolkodók felszálln(t)ak a vonatra és messzire mennek! :-))
Robinyo 2022. 01. 07. 12:31
Törölt hozzászólás
#25085
kupec 2022. 01. 07. 10:40
Előzmény: #25083  Qwertzuio
#25084
Nem tippelgetek, ez a menedzsment feladata.
De bízom abban, hogy ők is szeretik a pénzt, ezért nem a csőd a céljuk, abból semmiképpen nem jönnek ki ugyanis pozitívan.
Qwertzuio
Qwertzuio 2022. 01. 07. 10:36
Előzmény: #25082  kupec
#25083
Mit vársz ide? 
kupec 2022. 01. 07. 10:31
Előzmény: #25081  csova
#25082
mint mindig... :-)
csova 2022. 01. 07. 10:30
Előzmény: #25079  raus
#25081
lemardt kolléga?

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek