Hát igen, benéztem valóban. Eladtam 302-n egy részét, és a maradékot is 313-mon. Lehet, hogy hülyeség volt, de az eredeti elképzelésem hamis volt, és így már nem tetszik.
gondolom eladási igényt csak arra lehetett jelezni, ami már a birtokában volt 07.30 előtt...ami ma vesz, arra hogyan jelzett múlt héten eladási igényt???
addig írásban jelezned kellett az eladási igényedet feléjük. csak a végleges szerződés megkötésének és a transzfernek a határidejét határozták meg 08.05-ben
ez így van rendjén, lévén ez két külön esemény (igény lejelentése, majd annak végrehajtása=szerződés+transzfer)
így aki ma úgy vesz, hogy 07.30-ig nem jelezte azt, hogy azt eladná a norbi lowcrap-nek, az már zrt -re gyúr
Csak azért nem vettem ki az összes eladót reggel, mert közben beszéltem a brókercéggel, és nem voltam 100%, hogy működik a ma megveszem péntekig elmegy sztori.
"szerintem a részvények gyakorlatilag sz.rt sem érnek a zrt-vé alakulás után, nójbi és réka kihigít majd mindenkit vagy csődbe viszi előbb-utóbb a kócerájt."
Előtte is ennyit ért, ugyanis norbika bármikor felemelhette volna a licenszdíjat, amit kér a NUL Nyrt.-től, mivel azt nem vitte be a NUL-ba. Eladott egy üres céget, pontosabban egy nagy halom ígéretet adott el. A cikkek alapján, amik anno leírták, összefoglalták a kibocsátási tájékoztatót, nem szabad volt venni ebből a cégből, mert ha sikeres is lenne / lett volna az update termékpaletta, akkor is annyit ér a cég, amennyit norb gondol érte "adni".
Összesen annyival tud védekezni, hogy a határidő tudott volt, és tájékozódj, ahol tudsz. Ezt a hirdetményt jobb helyeken az adott (elfogadási, felajánlási) időszak előtt két héttel - egy hónappal közzé szokták tenni, nem az időszak utolsó előtti napján, több szempontból már a zéró vonalon túl. Nonszensz.
Nem bizony. Attól a pillanattól, hogy visszaengedték, aki betette 440-re eladásra, azt nap végén meg kellett volna venniük. Minden más csak a pitiség és a csalás. Hülyeség az egész. Egy korrekt pillanata nem volt ennek a paapírnak, amióta szóba jött, hogy bevezetik. Sajnálom, hogy ilyet megtehetnek a BÉT-en. Sosem lesz forgalma. Van a 4 nagy és pár kisebb és annyi. Nem változott semmi a nyitás óta, pedig voltak már páran akik vezették.
És hol lehet eladni? A BÉT-en megveszik ha beteszed? Ha igen akkor mi a probléma? Ha nem, akkor pedig vissza a kérdéshez. Hol lehet eladni 440-ért a 60 nap alatt? :)
Ez tulajdonképpen nem baj, a BÉT-en való kereskedést kellett volna előbb lezárni megfelelő időben (legalább 3 nappal előtte, de inkább több héttel előtte), mint az ajánlat lejárati ideje. Na meg egy korrekt tájékoztatás a részvények felajánlásának módjáról.
A helyzet az, h. nójbi illetve spanjainak innentől kezdve meg van a lehetőségük (a felajánlások tudatában), h. pár millával, oda tegyék az árfolyamot ahová csak akarják (extrémen le vagy fel).
Ezért sem lett volna szabad ilyen feltételek mellett vissza engedni a porondra...
Az, hogy ki veszi, azt nem tudom. Mindenesetre a papír úgy 50 körül áll meg először, ha kikerül. Tehát ha a tulaj venni akar, akkor ott kezdi el venni.
Az érdeke nyilván, hogy minél kevesebbet kelljen kiadnia rá. Na de akkor mi ez a 440-es kivásárlási ár?
Én azt tanácsoltam mindenkinek, hogy ne is foglalkozzon a kibocsájtáskor a papírral. Most viszont azt, hogy aki mégis vett az adja el a tulajnak 440-en és felejtse el örökre!
Ez nem átverés, hanem gazdasági bűncselekmény. Ezért bizony börtönbe megy, ha nem veszi meg 440-en amit vállalt. Ez a legjobb reklámja annak, hogy a magyar tőzsdén hivatalosan lehet bűnözni.
"Gondolom nagy lehet az átfedés az update fogyasztók és az update befektetők halmazán, így ebbe a vacakba javarészt a Nóbi hívők fektettek, tőlük pedig nem várható el hogy gazdaságilag megalapozott döntéseket tudjanak hozni. "
Elmondom, mi volt:
Nagyon sokan - köztünk én is - irkáltunk nojbi FB-oldalára, az ilyen hívőktől meg megkaptuk - a későbbi törlés és letiltás mellé - hogy irigyek, hazugok, szemetek, gyökerek, mocskok, lúzerek stb vagyunk, nem értünk mi ehhez, takaródjunk.
És ezek a hívek utána lelkesen érdeklődtek, hogy hol és hogyan zsákolhatnak a 990 forintos(?)- ha jól emlékszem - induló részvényárfolyamon.
" A vállalat minden részvényes részére elküldte a formanyomtatványt (eladási nyilatkozat), ezt kell kitöltve a céghez visszaküldeni, a részvényeket pedig a társaság KELER-nél vezetett számlájára kell transzferálni. "
(Szerintem)
Úgy látszik a megvezetettek is kezdik látni a dolgot.
Legalábbis ha nézem a kereskedést, én ezt látom.
Gondolom nagy lehet az átfedés az update fogyasztók és az update befektetők halmazán, így ebbe a vacakba javarészt a Nóbi hívők fektettek, tőlük pedig nem várható el hogy gazdaságilag megalapozott döntéseket tudjanak hozni.
Ezt használta ki a guru, kicsit talán etikátlanul...
Amíg a BÉT-en volt a cég addig sem volt korrekt, miért lenne az kivonuláskor?
Asszisztáltak szépen hozzá az illetékes hivatalok..
sávszélesítés miegymás.
A cél egyértelműen a minél kevesebb részvény megvétele 440-ért volt, pl. megtévesztésül a figyelmetleneknek két dátum stb.
A kis khöcsög szerintem 440 körül kitömte volna a jónépet, ha lett volna rá módja és balekja (magyarán csinált volna pénzt a felajánlók részvényeinek megvételére).
Az újabb károkozás már megtörtént, ez korrigálhatatlan, büntetést persze még kaphat.
patkány banda, egy? nappal a határidő lejárta előtt adják ki a közleményt a rv visszavásárlás pontos menetéről...megint megvezetett jópár embert nójbika,
kiváncsi leszek mi történik október végéig az árfolyammal,
szerintem a részvények gyakorlatilag sz.rt sem érnek a zrt-vé alakulás után, nójbi és réka kihigít majd mindenkit vagy csődbe viszi előbb-utóbb a kócerájt.
Ave minden6ó.
Norbi mindent megcsinál , csak h. maradjon pénze. Mert az nincs neki. Ezt a szemetet meg már régen ki kellett volna vezettetni , akár hivatalból is.
Szerintem közel sem ér egy részvény 440-et. Ezt Nóbi is tudja, így simán átmehet eladóba, és esze ágában sem lesz megvenni főleg hogy azt csak tőkebevonással tudná megtenni...
A kivezetés körüli bizonytalanság, a bizalomhiány nem indokol ilyen kis diszkontot, szerintem lejjebb fog beállni (hacsak a cég nem kezdi el venni magát).
Norbi Update Nyrt.
link
(Vagy ez már tényleg a vég...?)