A Telekom kapcsán változatlanul nincsenek szélsőséges mozgások, de ez a heti grafikon szempontjából inkább pozitívum. Az árfolyam éppen a 200 hetes mozgóátlaga környékén mozog, ami az osztalék fizetése és az aukció után már kedvezőnek számít, nincs éles lefordulás a fontos ellenállásokról, inkább erőgyűjtés figyelhető meg. Bár az utóbbi hetek gyertyáinál voltak ideig-óráig kedvezőbb technikai képek, ezek az emelkedések végül egy felső kanóc formájában negatívumok maradtak technikai alapon, ezért kedvező az, hogy most szépen lassan, de biztosan a szint fölé kezd kerülni a Telekom. Az igazi pozitívum persze inkább az lenne, ha a 430 forintot is sikerülne markánsan áttörni, ez már jelentene egy határozottan jobb megítélést a piacon, továbbá az RSI és az MACD indikátorok nem a legpozitívabbak, ezért is lenne szükség a 430 forintos szintek áttörésére. A támaszokat továbbra is első körben 420 forintnál érdemes figyelni.
440 nél kiszállok és más magyar papirokat is eladok. Más tőzsdeken jobban megbecsülik a befektetőket. Itt csak harácsolás és mindenáron beraasztás megy.
Szerintem majd kifejti. De, akik régóta figyelik ezt a részvényt, eddig nem látták benne, ezt az oszti vágás utáni emelkedést. Eddig oszti vágás után lesett az oszti mértéke és még annyi, azaz 2-szerese, és utána csak vergődést láttunk hosszú ideig. Most talán az srv és "szekszardi" által is említett vmi a háttérben eddig ezt megakadályozta:))))
Évtizedek óta figyelem (és adom-veszem) a papírt, de elég furcsának tűnik nekem is ahogy emelkedik az utóbbi időben, nem vagyunk ehhez szokva. Én nagyon bizalmatlan is vagyok ezzel kapcsolatban.
Főleg mert már nagyon az :) Ezek a nagy vételi mutogatások elég vészjóslónak tűnnek, valószínűtlen, hogy vételi szándékot jelentenének mivel nemigen realizálódnak, csak feltűnnek néha demonstrálni (csalogatni?).
Végülis az srv-nek láthatjuk a pozitív hatását. Máskor ilyenkor már szépen csorgott vissza. Így legalább 429-ig lehet tudni, hogy nagy eladó nem már nem lesz. Persze vevő sem, de azok talán majd szeptembertől érkeznek.
Private Banking friss: --MTelekom napi:Ez a papír néz ki a legjobban a nagyok között. Egy szép de rövid távú emelkedő minta alakult ki. Amíg a trendvonal felett tudja tartani magát, addig emelkedhet tovább. A 422-es szintről pattanhat meg újra és folytathatja útját a 438 felé. Még mutat lehetőséget felfele, mert a 406 környéke nagyon erős támasz lett,az alá egyébként se lenne várható. Támaszok: 391; 375; 359.Ellenállások: 438; 453.
MNB: Ma tartja kamatdöntő ülését az MNB Monetáris Tanácsa, amely az előzetes várakozások alapján kiemelten fontos lesz, mivel a jegybank kamatemelésről dönthet. A lépésre közel 10 év után kerülhet ismét sor. A jegybank a megelőző hónapok kommunikációjával már megágyazott a kamatemelésnek, viszont a pontos mérték még kérdés. Az elemzői konszenzus 30 bázispontos emelést vár, amely a jelenlegi 0,6 százalékos alapkamatot 0,9 százalékra emelné. Emellett az egynapos betéti és egynapos hitel kamatlábak esetleges változásait is érdemes figyelni. Az irányadó egyhetes betéti ráta is várhatóan emelkedni fog az alapkamattal együtt az előzetes várakozások szerint, akár egy szintre is kerülhet a két eszköz. A kamatdöntés mellett a frissített gazdasági előrejelzéseit is közzéteszi a jegybank, valamint a csütörtökön megjelenő Inflációs Jelentésben az ehhez kapcsolódó részletes adatsorokat is megismerhetjük. Matolcsy György jegybankelnök tegnap éles véleményt fogalmazott meg a parlament által elfogadott 2022-es költségvetéssel kapcsolatban. A jegybankelnök szerint a költségvetés tervezett 5,9 százalékos GDP-arányos hiánya jelentős kockázatokat épít be a gazdaság működésébe. Ezért a jegybank célja, hogy minél előbb a 3 százalékos szint közelébe süllyedjen le a hiány. A tervezett költségvetéssel az infláció is tartósan magasabb pályára kerülhet, ezzel szemben az egyensúlyi pályára való visszaállásra és az infláció mérséklésére lenne szükség Matolcsy szerint.
csak is a kannás dom perignont először, a padlásról kiváló lesz sztem most kellően felmelegedett:):) (Hegykőn töltöttünk 4 napot, hogy ismét megnézegessük a nyugati vidékedet):)
Ujíííí. Ebű kitörés lesz még pedig felfele!!! Még a végén fel kell mennem öreg csontjaimmal a padlásra.... Lekell hoznom a régóta dédelgetett Dom Perignont...JA!!! Azért fő az óvatosság... először csak a kannássat…és Csak NEKTEK! Főleg BUBUNAK! Hogy érezze a törődésemet... :))
És akkor onnantól nem lehet majd autót venni? Nagy dilettantizmus valamit előírni a messze jövőre, amikor nincs még kezelhető alternatíva. Mint Lázár a még meg sem születettek dohányzási tilalmáról. Bár az más tészta de ugyanekkora blődli. Újságírók meg...
Törölt felhasználó2021. 06. 18. 19:54
Előzmény:
törölt hozzászólás
#228625
Tedd már be máshova is, nehogy valaki lemaradjon róla!
Gyerekek! No para jó lesz ez! Csak egy kis tankönyvbe illő korrekció. Bollinger szétnyílt és a részvény felfele lépett ki belőle, ergo: éppen túl vett lett rövid távon. RSI 68 ról korrigált vissza 60-ra, itt is a túlvettséget mutatja rövid távon. Legyen egy kis korrekció oszt uccu fölfelé ismét:))) Nem eladni, tartani, sőt venni, venni. venni. Tőlem nem kapják meg jó árasítva. Egyébként tényleg érdekes Károlyunk mély hallgatása! No digi farkas, no freki para. Lehet, az "agytrösztök" is most dolgoznak az új DIGI farkason.... Lássuk!
Hááát igen egy már kb évvel előtte belengetett 27 Ft osztalékot nem fizették ki digifarkas és frekitender tartaléka...miután digifarkas megdöglött, frekidíj pedig kb fele lett a vártnál jöttek ezzel az srv maszlaggal csökkenő osztalék mellett, 20 majd 15 Ft ..
" Rákosi Tibor" hun van?? igen nagy a csönd... lefogadom áztatja a tökeit az Adrián valami NER jachton.... korrekt az lenne ha a kapott 5 ft/ részvényt egyből kifizetnék nekünk.... Ugye Tibcsi!?! Csak akkor nem lenne mit lenyúlni.. meg odaadni a haveroknak....a Fradinak stb... tróger banda ennyi... Lehet Farkaska megharagszik... de az!!
Csak az a célja a DT-nek, hogy minél olcsóbban felvásárolja a kint lévő rv mennyiséget, bevonja majd így csökkentse a kinnlévő pakkot, ezáltal tovább nő a részesedése... A fontosabb, hogy mit akar csinálni utána? Eladja? Kivezeti? Ez utóbbi esetben járhat jól, aki kitart, ha kifizetik az addigra vőven 6xx ft-os saját tőke összeget
Mtelekom