jó talán a 2008 as válaság környéke..némileg alatta. vagy pas
Törölt felhasználó2020. 04. 05. 18:41
#242917
Ha ismét havi piros 1500 alá lesz akkor kemény idő lesz sztem mol ban. Így is de úgy meg pláne az. Ugyanis akkor totális forduló van..jó ég tudja milyen aljal.
Elnézést, siettem! Mol A hatalmas márciusi zuhanás után a
részvény az 1 500 forintos támasz közelébe esett, majd az erősen
túladott tartományban járó Mol ezt követően felpattant. Az erősödés
elakadt a 2 100 forintos szint közelében, a Mol ezután ismét lefordult
és az árfolyam az 1 950 forintos szint alá került vissza. Bár a héten
ismét megpróbálkozott az 1950 forintos szint visszafoglalásával, az
árfolyam végül mégsem tudott felette bezárni pénteken. Az 1 950-es szint
közeléből ismét lefelé elmozdulva az 1 500 és 1 470 forintos támaszzóna
jelenti a következő fontos megállót. Míg a jelenlegi szintekről felfelé
mozdulva el, az 1 950 forintos ellenállást leküzdve ismét a 2 100
forintos szint áttörésével próbálkozhatna meg az árfolyam.
A Mol 12 hónapos célárfolyamát a Goldman Sachs elemzője 2200 forintra
mérsékelte a korábbi 3400 forintról, és semleges ajánlást fogalmazott
meg a korábbi vételi javaslattal szemben. A csökkenő olajár kedvezett a
Mol finomítói árrésének, a szerdán közzétett adatok szerint a márciusi
finomítói marzs a februári és januári hordónkénti 4,8 dollárról 9,3
dollárra emelkedett. A csökkenő olajár jellemzően kedvez a finomítói
marzsnak, továbbá az Ural-Brent különbözet alakulása is támogatta a
marzsokat.
Elvileg egyet értek veled, de amióta a MOL részvény után kapott osztalékra bepróbálkozott a NAV, hogy fizessek szocho adót, azóta igen pesszimistán nézem a jogszabályok alkalmazását. A saját szájuk íze szerint variálnak sok esetben. Most éppen egy jogkövetési vizsgálat folyik nálam, és a Kincstártól a hitelintézeti tv. alapján akarnak banktitkokat megszerezni, holott a Kincstár nem hitelintézet, hanem befektetési szolgáltató jelen esetben, rájuk másik tv. vonatkozik, ami alapján ugyanúgy megtudhatják ugyanazt az értékpapír számlámról, de mégis a hitelintézeti tv. alapján akarnak eljárni.
Félre ne érts! Nem fizetni akarom. Más okból írtam be. Jól tudod, nem fizették vissza. Amit ma a járványra költ a kormány, azt holnap valamilyen módon bevasalja valaki(ken).
Nem vagyok adószakértő, de szerintem ha adod/veszed mondjuk a MOL részvényt a BÉT-en, akkor az az "Ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelem" szabályai szerint adózik, ami az SZJA tv.67/A. §. Ez nem összekeverendő az árfolyamnyereségből származó jövedelemmel, amit az SZJA tv. 67. § szabályoz. A 67/A §-ra én nem hiszem, hogy vonatkozik a SZOCHO tv., legalábbis én nem látom, hogy hol említené az SZJA 67/A §-t. Lehet, hogy tévedek.
Most is létezik TAO, csak éppen nem a társadalom látja annak hasznát, hanem a fociőrült vezetőnk haveri társasága, mert a foci klubbok profitálnak belőle, nem pedig az össztársadalom. Habár olvastam, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Penyige önkormányzata visszautalja az államnak azt a pénzt, amit eredetileg a focipályájuk felújítására nyertek –, hogy inkább költsék a vírus járvány megfékezésére. Szegény térségiek még erre is odafigyelnek. Mészáros és orbány veje mennyit utalt, hogy vegyenek maszkot, vagy lélegeztető gépet?
Nem mondtam igazat, mert minden az EGK bármely tőzsdéjéről származó osztalék szocho mentes, a 2018. évi LII. tv. 5.§ (3) bekezdése alapján: (3) Nem esik az 1. § (5) bekezdés c) pontja szerinti adófizetési kötelezettségalá az Európai Gazdasági Térség bármely tagállamában működő, a tőkepiacrólszóló törvény szerint elismert (szabályozott) piacnak minősülő tőzsdérebevezetett értékpapírnak az adott tagállam joga szerint osztaléknak(osztalékelőlegnek) minősülő hozama. De minden árfolyam nyereség szocho adó köteles az 1. § (5) bekezdése alapján: (5)3 Az (1)-(4) bekezdésen túl adófizetési kötelezettség keletkezik a) a vállalkozásból kivont jövedelem [Szja tv. 68. §], b) az értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelem [Szja tv. 65/A. §], c) az osztalék [Szja tv. 66. §], vállalkozói osztalékalap [Szja tv. 49/C. §], d) az árfolyamnyereségből származó jövedelem [Szja tv. 67. §], e) az Szja tv. 1/B. § hatálya alá tartozó természetes személy e tevékenységből származó jövedelme,

MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.