011. április 20.-tól Masterplast Nyrt. néven működik tovább a Masterplast Group Zrt., a váltás része a társaság középtávú stratégiájának. A vállalat az első negyedévben 13,1 millió eurós bevételt ért el, amely megfelel az előzetes terveknek.
Nyilvánosan működő részvénytársasággá alakult át 2011. április 20.-tól a Masterplast Group Zrt. A működési forma váltással együtt átalakult a vállalat legfelső vezetése is. Létrejött az Igazgatótanács, amely ellátja az igazgatóság és a felügyelőbizottság feladatait. Az Igazgatótanács elnöke Tibor Dávid, alelnöke pedig Ács Balázs. Létrejött az Audit bizottság is, amelyben az Igazgatótanács független tagjai - Bojár Gábor, Dr. Gara Iván, és Andrew Szőnyi - kaptak helyet.
"A jelenlegi átalakulás szerves része a vállalat középtávú stratégiájának" - jelentette ki a változással kapcsolatban Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. Igazgatótanácsának elnöke. "A cég fejlődése már évek óta ezen stratégia alapján történik, és amint elérkezettnek látjuk az időt újabb jelentős lépést teszünk a tőzsdei bevezetés irányába" - tette hozzá Tibor Dávid.
A Masterplast Nyrt. 2011. első negyedévében 13,125 millió eurós bevételt ért el, amely megegyezik az előzetes célkitűzésekkel, és csak minimális mértékben marad el az egy évvel korábbi, 13,302 millió eurós forgalomtól. "Elégedettek lehetünk az első három hónappal, hiszen annak ellenére, hogy az elmúlt évben végrehajtott racionalizálás miatt kevesebb leányvállalattal dolgoztunk, sikerült megismételni a tavalyi bevételt" - közölte az első három hónap eredményeivel kapcsolatban Tibor Dávid.
Háttérinformáció:
Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió egyik vezető építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 12 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal. A vállalat 2010-es árbevétele 85,2 millió euró volt. A társaság 2008 óta tagja a Budapesti Értéktőzsde Tőzsdeképes Cégek Klubjának.
+1: Hozzáteszem, hogy az MP-vel szépen kerestem az elmúlt 2-3 évben, jó a cég, csak a környezet és az időzítés valahogyan nem kedvez most neki. Lesz még nekem is papírom! ;)
Én tényleg azt gondolom (NEM lebeszélési és negatívkodási szándékkal), hogy - nincsenek vevők (aki akart, az bevásárolt korábban, vagy a jegyzésnél); - ameddig nincs EU pénz, addig itthon nincs állami forrás a programok támogatásához (lakásfelújítás, energetikai támogatások, nem tudnak mit ígérni, ha mégis ígérnek valamit, nyárig 20x változhat); - lakosság önereje, illetve hitelképessége folyamatosan romlik, kamatok elszálltak; - eü vonal is jó dolog, de itthon nagy tartozások vannak, központi beszerzések leállítva, elhalasztva, covid védekezés is visszaesett. - építőipar is esik vissza; - a többi új szektor beérése pedig 1-2 év. stb. Nem látom, hogy mitől indulna meg a köv. hónapokban, ha most novemberben nem mozdult felfelé. :-(( Én kb. 1 éves távon látok benne fantáziát, de manapság 1 hétre sem lehet tervezni. (Az elmúlt 2 hónapban pedig a blue-k és elég sok midcap/smallcap papír is elindult felfelé, ez meg csak le, és le. Olyan a chart 1 hónapja, mintha elnyújtva, apránként szállna ki valaki. Kb. oda csorgott vissza, ahonnan a jegyzés előtt felrántották.) Természetesen mindenki maga dönt, nyilván az időtávtól is függ, a pakk nagyságától, alternatív hozamlehetőségtől, stb. Aki akarja, tartja, aki nem, az átszáll(t) másba, mindkét oldalt megértem.
És ha mégis? Semmi nem lesz az EU-s pénzekből szerintem; de legalább fél évig biztosan nem. Senki nem fog szigetelni, örülnek az emberek, ha megélnek. A helyzet most nagyon úgy áll, hogy EU-s pénz nem lesz. És akkor felújítás/szigetelés sem. :/
Törölt felhasználó2022. 11. 30. 14:52
#11632
Szerintem ez meg ismét csak egy paraztatas... semmi más.. amikor 2700et megnézte akkor is az volt... nyilván a masterplast nem csak az EU -s pénzekre számított a következő 1 évre...
Nyár előtt nem lesz EU pénz, sajnos. 1 hónapja (jegyzes óta) csak esik. Ma egy pillanatra benézett 4 alá is, aztán 4000-en vették. (stabilizáció vagy srv volt szerintem). Viszont eltűntek a könyvből a 4 körüli pár ezer db-os vevők. Ha valaki megunja és elad egy kicsit, simán megnézheti a 3900-at is mostanában. :-(
Nem szép a chart, 25 forintra a havi minimumtól. (és 3860 volt a 3 havi min. a szeptemberi nagy felhúzás előtt.) Ha nem ma, akkor a jövő héten szerintem benéz 4 alá. :-// Spekiket is elviszi most innen pl. a PErgy sztori.
Megértem hogy csalódott vagy, azonban itt hiába vered az asztalt, nem fogja felvinni az árfolyamot. Még mindig azt mondom, ha nem tetszik a döglött papír, akkor add el és keress pénzt mással. Ugyanez a tőke jobb papírban hasznot is hozhat, itt meg csak frusztrál minket, mert te csalódott vagy.
Jegyzésnél most vettek intézményi befektetők kb. 1,7 m db-ot (kb. 7 Mrd Ft), ez a jelenlegi papíroknak kb. 10%-a, amiből a 2 állami tőkealaphoz került 3-3 Mrd értékben. (pontos infót erről nem tettek közzé)
Hát ez se igaz...nézd vissza a chartokat...OTP is zuhant napon belül... párszor mennyit is...?! A lényeg, hogy szeretnél pénzt keresni...én is, más is...de ettől még nem mutyi..de ez akkor az én véleményem.
Bocs, de oltári hülyeséget te írsz! Az OTP, MOL, Richter esetében teljesen más a helyzet, mert abból intézményi befektetők (alapok) táraznak ki, ha gond van, elsősorban fundás okok miatt, amivel nem lehet versenyezni... (Csányi is veszi ilyenkor ezerrel a szingapúri alapján keresztül, hogy fogja az esést, meg jó helyen beszálljon.:))) Ezekből a papírokból viszont általában nem táraz ki senki, mert nagyobb mennyiségben nem tartja senki - néha persze előfordul - és ezért sokkal könnyebb "irányítani" a kereskedésüket, ez tény, meg az is, hogy a cég nem akarja, hogy - lehet csak idén - feljebb menjen az árfolyam, ezt a vezér is megmondta pár héttel ezelőtt. Ezért ez irányított, nem valós piac, amikor a vezér megmondja mennyi legyen az árfolyam és annyi is lesz!!!!! A Csányi hiába mondja, hogy lesz az otp még 20000, oda nem lehet "felrakni" a papírt egykönnyen, de ezeket a kis szarkupacokat könnyen lehet ide-oda rakosgatni, ha szükséges. Én ezért csalódtam a masterban, hogy ilyen durván beleszól a részvény árfolyamába és mesterségesen irányítja, mi legyen vele. Ennyi.
Masterplast