re:maci .. Nagytúlaj oda teszi ahova akarja. Amúgy jó. A certi nem jött le értem ezért kitömtem magam egy kis fotexel.. Jakob meg akarja tépni re: phyl veszteség
Tegnap vették a matávot mint a szemetet, záróba vettem, erre ma semmi jele a tegnapi erőnek. Igaz csak 1 ft kellett volna hogy elérje az eladásom, pech. mire meg visszaérek, 529..
Franciaországban ma kezdődik a G20 országok pénzügyminisztereinek és jegybankárainak kétnapos találkozója, amely után közleményt adnak majd ki.
A csúcstalálkozó fontos témái lehetnek: a nemzetközi monetáris rendszer reformja, a fogyasztói árak volatilitására való figyelemfelkeltés és a nemzetközi politikai vezetés reformja. valamint Kína szerepének meghatározása. Franciaország álláspontja a kérdéssel kapcsolatban az, hogy a renminbit be kellene venni az ún. SDR kosárba – a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elszámolási pénzét meghatározó devizák kosarába-, akár még azelőtt, hogy a kínai deviza elérné a teljes konvertibilitást. Az IMF igazgatója már korábban felvetette ezt a tervet már.
A fennálló politikai ellentétek ellenére Franciaországban komoly reményeket fűztek ahhoz, hogy sikerül elfogadtatni a deficit- és eladósodás-indikátorok mellett egyéb, a fizetési mérleg és a hitelmennyiség növekedésére figyelmeztető indikátorokat is. Ez segítene felismerni az országok közti egyenlőtlenségeket és megakadályozná az egyes gazdaságok elszigetelődését.
Az IMF nemzetközi monetáris és pénzügyi bizottságának reformjáról is értekezhetnek, eszerint a G20 pénzügyminiszterek közvetlen hatáskörrel rendelkeznének a nemzetközi monetáris rendszerrel kapcsolatos stratégiai kérdésekben. Franciaország a pénzügyi tranzakciók megadóztatásáról is tárgyalna, amely akár a G20 által fejlesztésre és környezetvédelemre fordítható támogatásokat is növelheti, 2020-tól évi 100 milliárd dollárral. A pénzügyminiszter-asszony szerint a terv az Egyesült Államok támogatása nélkül is véghezvihető- nyilatkozta a házigazda francia pénzügyminiszter, Christine Lagarde a Financial Times-nak a hét elején.
Nem ilyen bizakodó a japán pénzügyminiszter, aki szerint csak részleges megállapodások születhetnek. Kína és Németország a fizetési mérleggel kapcsolatos mutatóval kapcsolatos döntést halogathatja, valamint Kína a reálárfolyam indikátorát sem fogja támogatni a várakozások szerint.
Ha lenne pénzed holnap mit vennél max. befektetési idő 1 hónap?