Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
Ami az ügyben publikus, azt a neten megtalálni! Lehet kételkedni benne, de a város lezárta, mert nem megfelelő, akkor....? Tedd fel úgy a kérdést magadnak, hogy vásárolnád azt a vizet amit egy szeméttelep alól szivattyúznak? Tegyük fel kapnak rá engedélyt a kitermelésre! Beruháznak palackozóra. Arra simán adnak engedélyt, a víz egy külön dolog. Elkezdik a termelés! Ekkor lép a konkurencia és jönnek a támadások!! Ásványvíz a szemét telep alól!! Hiába van engedély a vizet nem veszik meg! Bukik minden beruházás. Nagyon kockázatos dolog lenne szvsz.
az ember ugy elszennyezte már a földet hogy nem csak a talajvizekbe szivárgott le a szenny,hanem sokkal lejebb.a dunában 800 000 szennyezöanyag van amit én pisilok sokkal kevesebb
Igaz e?? hmm.., minden fent van a neten, csak össze kell rakni! Csak olyat írtam le!! Nem kell eldobálni a papírt, ez csak egy része a cégnek. Annyi van, hogy ezekkel a kutakkal én nem számolnék....
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi