Ha 2009 ben volt nyereséged, amit bevallottál és az adóját megfizetted, akkor a 2010 évben keletkezett veszteséged adójának értékét (vagyis a bukó 20%) szembe állíthatod a 2009 ben befizetett adóval, de maximálisan a befizetett adó összegéig. Ebben az esetben igényelhetsz vissza pénzt.
Vagyis, ha 2010 ben befizettél a 2009 évi nyerőd után 300.000 árfolyamnyereség adót. És 2010 évben keletkezett veszteséged adója 200.000, akkor vissza igényelhetsz apeh bácsitól 200.000 et és még marad 100.000 ft kereted, amit ha idén is buknál esetleg, majd jövőre még vissza tudsz igényelni.
Ha 2009 ben veszteséget vallottál be, és a 2010 éveben nyereséges voltál, akkor ugyanúgy szembe állítható a két tétel adója. Vagyis kevesebbet kell befizetned idén.
Tehát, ha 2009 ben a veszteséged adója 300.000 ft volt (és ezt anno fel is tüntetted a bevallásodon), 2010 évi nyereséged után 200.000 ft adót kellene fizetned, akkor nem kell adót fizetned. És szintén maradt 100.000 forint kereted az idei adóévre.
Egyébként meg gondolom nyomtatványkitöltő programot használ a könyvelő, letölthető a kitöltési útmutató is. Onnan meg már egy ovis is megcsinál egy szja-t. Ott van benne, minden megmagyarázva, és a törvényi hivatkozás is benne van.
Jaj, fiúk, a t@köm elszáll. A könyvelőmet is minek fizetem?
Hívom, hogy hol a lóvé, amit az előző évi veszteség miatt, az az előtti évből visszakértem.
Erre... hát, de az nem úgy van. Erre mondom neki, hogy 2009 óta így van, hogy 2 évig elkonszolidálhatom a nyereséget, veszteséget.
Nincs meg valakinek ez a törvény száma véletlenül? :)
Nem tudod elbliccelni a fényképezőgépes lóvét? Legyél olyan mint a bankok a FED-től hitelezésre kapott bailout-tal. "Jó-jó majd kihelyezzük hitelbe DE ELŐBB MEGFORGATJUK KICSIT." :)
ecsém, ez átok. Miért, könyörgöm, miért látom, hogy mi fog történni, közben meg nincs pozim.
De ha lenne pozim, akkor biztos nem látnám.
Van képem róla, de lusta vagyok. TA alapon 599 (résbetöltés) még akár ma, holnap Pénteki zárások, majd H.-től W1-en 700 feletti területek is elérhetőek.
Ha...
ppfffuu gyerekek en megint vendegsegben voltam... huh.. tele vagyok csak annyit mondok es most ertem haza :)
molnta fonokasszonynak valaki mondja mar meg vegre hogy azt hogy "megvan" egybe kell irni..
majd mindjart olvasom meg vissza
de ahogy beinditom a forexet latom mar eppen megindul a kitores ezerrel
hopp nyomtam egy vetel gombot meg egy oket egybol aztan latom kicsit nagy lett a pozicio meret
ment meg vagy 10 pontot aztan kidobtam szep kis nyeroben
szoval igy felig bagyadtan is skalpoltam egyet gyorsan :)
most meg bealltam ra eladasra egybol tetorol de csak kicsivel
majd reggelre meglatjuk mi lesz
ha megis felfele megy ezt meg akkor is tartom egy kicsit... mondjuk pentekig mert ez nekem gyanus ha felfele megy most nagyon
nemtom miert
"Vége a dalnak! Eddig tarthat az euró tündöklése
2011. január 15. | 10:45 portfolio.hu
...A Morgan Stanley devizapiaci stratégái szerint a dél-európai államok különösebb problémák nélküli e heti kötvényaukciói utáni piaci feszültségcsökkenés, illetve az euró ereje inkább csak átmeneti jelenség lehet. Érvelésük szerint ezek az országok az első és második negyedévben még komoly piaci alapú forrásbevonással néznek szembe (a lejáró adósságuk refinanszírozásához) és amíg az eurózóna döntéshozói nem találnak hatásos, valóban megnyugtató módszereket, konstrukciót az adósságválság megfékezésére, addig az euró tartósan leértékelődési nyomás alatt fog maradni. Egy idei európai központi banki kamatemelés esélyei bár kissé növekedtek a csütörtöki Jean-Claude Trichet nyilatkozat után, de az alap forgatókönyve a Morgan Stanley-nek az, hogy az 1%-os ráta csak jövőre fog emelkedni.
Eközben a dollár kilátásait azért látják kedvezőnek a befektetési bank szakértői, mert az amerikai gazdaság idén várhatóan intenzív, 3,6%-os GDP-bővülést mutat majd fel, ezzel érdemben felülteljesíti mind az eurózónát (1,5%), mind a japán gazdaságot (1,2%). A Morgan Stanley szerint a kedvező amerikai gazdasági kilátásokat erősíti az a tény, hogy a mostani foglalkoztatottság-növekedési ütem - bár elmarad az utóbbi 9 recessziós periódus utáni átlagos teljesítménytől, de - jobb, mint az 1991-es és a 2001-es nagy recesszió utáni.
Az eurózóna elhúzódó adósságválgása, illetve az amerikai gazdaság ereje miatt a Morgan Stanley 1,3333-nál dollárvételi/euró eladási ügyletet nyitott és "első körben" arra számít, hogy az árfolyam 1,27-ig süllyed az árfolyam (a stop-loss szintet 1,35-re állította be). A dollár ereje a bank szakértőinek várakozásai szerint itt nem fog megtorpanni és arra számítanak, hogy a harmadik negyedévben 1,18-ig süllyed a kurzus.
A Bank of America Merrill Lynch elemzése arra a következő gondolatmenetre épít: a közelmúltban elindult újabb amerikai költségvetési élénkítő program növeli annak esélyét, hogy az amerikai jegybank júniusban befejezi második monetáris élénkítő csomagját, ez pedig az állampapírpiaci hozamkörnyezet tartósan magasabb szinteken maradása irányába mutat, ami egyúttal a magasabb hozamkörnyezet miatt a dollár malmára hajtja majd a vizet.
A Merrill Lynch stratégái arra számítanak, hogy az idei első negyedévben az EUR/USD árfolyam 1,23-ig, a második és harmadik negyedévben 1,20-ig süllyed, majd idővel a fókusz az eurózóna adósságválsága felől az amerikai költségvetési és adósságkockázatokra helyeződik át, ami az euróvevők túlsúlyát hozhatja. Idén év végre így 1,30-ra emelték az addigi 1,20-ról az előrejelzésüket, majd 2012 végére a kurzus meglátásuk szerint 1,35-ig emelkedhet vissza. ..."
TRIX nem a barátom, bár sokaknak bejön. :)
Még mindig meg van a longom.
Vagy ideje lenne lepakolnom, vagy betennem egy nyerőbe húzott szűk stopot éjszakára.
Csak utóbbi esetben félő, hogy kapásból egy agyvérzéssel indítanám a napot...
Vagy nagyon hosszú éjszakám lesz...
Tickre ott billeg ahol előre meg lett mondva. Én mindenesetre nem piszkálok semmit, a hét hátralévő részében, nagyon elfáradtam a monitor bámulásában. :)
Toltam utoljára még egy oil shortot, nincs pozim. Olyan furcsa. :)
A fordulóval kapcs. azt gondolom, nem fog egyből felmenni pár nap is eltelhet amíg eldönti merre is van az arra. Meg ki tudja milyen csontváz hullik ki a szekrényből. Szal passz. Ezért is nem szeretnék hozzányúlni.
Forex tréderek ide
Gondolom lerágott csont, de az újszülöttnek minden vicc új.