1 eurós célárunk volt, arra vártunk (jé, miért is 311 a nevem?? mert akkoriban éppen annyi volt az euro (de azóta nem hangoztatom, mert nem igazán vagyok rá büszke)
Szerintem a Rádió 1 még nem országos lefedettségű, elég sok saját helyi műsornak is kell lennie. A hirdetés az közös a reggeli műsor is, ügyesen összehozták, hogy vagy 20 helyi rádióból csináltak egy szövetséget. De egy tényleges országos frekvenica ami kereskedelmi és nem közszolgálati az egész országban fogható olyan mint a Sláger vagy a Danubius volt, sokkal értékesebb. Persze az is jó lenne, ha ne adj Isten jönne a TV2 csoport, 1-2 újság is. A kaszinót már remélni sem merem:). De pont azt 1-2 napja olvastam egy cikkelt a Brückner Gergőtől, hogy a kaszinóknak a nyerségtermelésen kívűl egyéb járulékos "hasznuk" is van, azt gondolom, hogy azt nem tenném be egy NYRT-be hanem meghagynám a helyükben offshore tulajdonban, úgy is tud belőle részesülni akiknek kell.
Igen, a forgalom az elrobbanni látszik, lassan a Bux kosárban lenne a helyünk, ahol korrekciónak kellett volna jönni, ott is erővel zabáltak fel minden elhulló papírt (én is pár ezret) , kíváncsi leszek hétfőn merre tovább!? Valaki 140-re vár fordulatot. Néhány hónapja, valaki aki régről benn ragadt felsorolt néhány fontos szintet ahol a 300 volt az utolsó, amire azt mondta, hogy sokan voltak bent! De ki az aki azóta tartja, és most szállna ki?
Mindenkinek csak annyival szálljon be ha akar ami nem fáj. Ha meg biztos benne az Ő dolga. Ez így korrekt. Valamennyivel én megkockáztattam lentebbről de ez mindenkinek a saját dolga. döntsön mindenki maga. Én látok benne lehetőséget (láttam benne már 40-től is) de ez ne befolyásoljon senkit. A piac meg nem tőlem mozog ezért IS piac:)
Köszönöm Asia! Olvasgatok a témában, próbálom értelmezni a leírtakat! Nem nagyon értem azt a folyamatot, hogy Bakai, ha sikerre vitte a Rádió 1-et, és békében átadta vezetői széket, miért épít most konkurenciát.? Ami ráadásul elég jól indul, és biztosan vesz el az R1 1.4 millió hallgatójából nem keveset! Vagy ő az előre tolt bástya, aki mögött a király megbújik, és tulajdonképpen egy várat építenek! Kíváncsi vagyok milyen mélységben van itt Vajna? Nem hinném, hogy csak egy - két országos lefedettségű csatornáról lenne itt szó! Ha pedig így van, akkor az ő körei elég széles spektrumot ölelnek, ami a határokon is bőven átnyúlhat, talán egy kicsit a politika is nehezebben fér hozzá teljes mértékben! Ez nekünk jó hír lenne! Viszont biztos vagyok abban, hogy a kártyák okosan lesznek kiterítve, hosszabb idő alatt. Azt remélem pár héten belül azért nagyobb bizonyosságot kapunk afelől, hogy Andy van a háttérben, és nem egy csatornát, meg két disco-t hoznak ide! Jó indikátor lesz a következő napok forgalma, és vevői túlsúlya! Mert ha Vajna Úr jön mellszélességgel, filmstúdiókkal, gyémántjaival, befolyásával, akkor az túlmutathat Mészáros Úron is!
Jogos, meglàtjuk! Csak alapvetően nagy különbség, hogy a politikai-gazdasági berendezkedés megváltozott (Ner), továbbá BCS nem lesz irányító tulajdonos a cégben, akàrmi is volt. Fél év szenvedés után, most van okunk az örömre,tudjuk, hogy bármi megtörténhet persze. Ezért vagyunk spekulánsok. Kis pénz, kis foci... Tudja mindenki, mire vállalkozott és köszönjük az intő szavakat természetesen.
Nem akarnám elrontani a karnevált, az örömmámort, de én azért a pezsgőbontás előtt még megvárnám a konkrétumokat. Már csak a múltbeli tapasztalatok okán is...Volt itt már csodamegmentő, be is jelentették, igaz nem most hanem 2012-ben: https://index.hu/kultur/media/2012/03/13/a_svajci_gem_alap_beszall_az_est_mediaba/ Árfolyam elszállt, mindenki happy volt, aztán jött a gyors kijózanodás, fake news volt az egész. Eszméletlen sok embbert tettek tönkre Balázs "úrék". Kérdezzétek sobadit úgy látom ő képben van, mire is számítson az aki, nem elég megfontolt.
Vége van ..minden ármánykodásnak, minden cselszövésnek, minden elbizonytalanító szónak, minden emberi szemétségnek... Jövő héttől az ünneplésé a terep, megérdemeltük, mert kitartottunk! Eddig mi féltünk, most féljen az, aki venni akar.Tovább az úton hittel, kitartással! Éljenek a rockerek! Lord- Szóljon a rock https://youtu.be/1aMbTKAZT3o Köszönjük szépen az édesanyá(k)nak is: Lord-Anyám https://youtu.be/YVQfZYKVHFs
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A