Nem a keserűség szólt belőlem, félre ne értsd. Olcsón vettem a pakkomat, és a másodfok döntése előtt eladtam 20%-át biztos ami biztos, így csak azzal amivel kiszálltam több mint négyszereztem a teljes befektetésemet. Ezekután persze emelkedtünk bőven tovább és amit benne hagytam az ma már elég szép kis summát ér. Persze nem tagadom nem volt jó nézni ahogy lefeleződött többször is mikor már azt hittem sínen vagyunk, de nem ez a fő gondom, nyilván megértem mennyivel jobban megviselt ez másokat, akik csak nemrég száltak be és nézték a nagy bukójukat. Minden tiszteletem pl. stuck_at_177-nek. Óriási arc, nagyon megérdemli a nagy nyerőt, persze nem tudom mekkora pakkja van benne mert az sem mindegy azért a lelkinyugalom szempontjából. Visszatérve a fő gondolatra, lehet, hogy a következő napok, hetek vagy esetleg hónapok meghozzák amire annyit és olyan kitartóan vártam, és lehet hogy akár meg is százszorozom a befektetésem, de útközben mégis elveszett valami, ahogy írtam, amit már a végeredmény sem fog tudni visszaadni. Nem keserű vagyok, mégegyszer mondom, csak inkább egy kicsit csalódott mert jó lett volna úgy igazán örülni annak ha bejön a dolog. De ezt valahogy már nem érzem, elrontották. Na mindegy, hagyjuk a lelkizést és BCS inkább virítsa a lóvét ;-) ...
Vissza kell térnie lassan az új idők szelének, mint Vajna halála előtt volt. Összeadás-kivonás után én màn' elővenném a szorzótáblát szívesen. Köszönöm a helyesbítést.
mi éppen Zakopanéban voltunk amikor olvastam az AV hírt, csak olvastam- olvastam.. nehezen értelmeztem (Vajna András György úr - Ő lenne az Andy Vajna??) a nagy hírt.. Vajna bácsi halála előtti pénteki (01-18) záró 139,5 Ft volt , 12,5 Ft-ra vagyunk tőle..
Teljesen korrekt, hiteles és őszinte, amit írsz és ahogy érzel. Vajnával már révbe értünk volna, de a sors közbeszólt. Az vágott engem is nyakon..emlékszem, Athénban voltunk október 14-én, majdnem kövekre szedtem az Akropoliszt örömömben... Most pedig az van, hogy 11 Ft-ra vagyunk a Vajna halála előtti pénteki zárótól, talán 138 Ft volt. Szóval megértelek, bitang nehéz bírni lelkileg, de gondolj arra, hogy valószínűleg itt vagyunk újra a megoldás kapujában, másrészt légy büszke rá, hogy kaptál annyi tudást, lehetőséget, rátermettséget stb., hogy tőzsdézhess és nem vagy átlagos, pénzügyileg kevésbé értő, kincstárjegyes Pista bácsi.
Vagy reggel...a prime is reggel ment a bétre.én azon véleményen vgyok hogy kár ezt húzni tovább...úgy is kiderül egyszer hogy mi van vagy nincs.szavazni pedig úgy komoly ha van bőven idö a mérlegelésre!legalább a látszata meglegyen...szvsz ez így lenne korrekt.szvsz nem lesz minden kipontozva...
nagyon megkomponáltnak tűnik a mai műsor! :))) Konzi közgyűlés pipa. Opi közgyűlés pipa. J1G lemondása pipa. Est közgyüli előterjesztések még nincsenek fent. (mellesleg a két ML cég közleményből: Jászai részvényes marad, így érdekelt a fúzió sikeres lezárásában, bla-bla bla.)
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A