44 év után ma játszotta a magyar válogatott az első EB-meccset, ellenfelünk a szomszédos Ausztria volt és a kezdés remekül sikerült: 2:0-ra megvertük ugyanis a sógorokat. A 62. percben Szalai szerzett gólt, majd egy osztrák piros jött. Stieber...
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=61&i=233357
Pár helyen már négy éve tették le az alapkövet, akkor szarrááztak az iskolások rövidújjú cuccban, a miniszter balog bácsi erenyő alatt mondta a beszédet, ámítás az egész...a lófasz épül itt
Én azért egy meccs eredményéből nem vonnék le messzemenő következtetéseket. Én is örülök a győzelemnek, de ennek sok összetevője volt. Majd az EB után lehet értékelni. Illetve, a VB selejtezők után. Izland ellen nem nagy mellénnyel kell pályára lépni (mint a portugálok), mert könnyen zakó lehet belőle... Azt is megjegyezném, hogy - szerencsére - nem magyar/magyar mentalitású a szakvezetés...
Ahhoz, hogy azt mondjam, van látható fejlődés, a válogatottnak is egyelnetes teljesítményt kellene nyújtania hosszabb távon (1-2 év), és a klubcsapatoknak sem kellene kiesnie az első kupafordulóban, vagy a selejtezőben. Addig nem nagyon vagy miről beszélni, mert az elmúlt 30 évben többször is azt gondoltuk már, hogy kint vagyunk a gödörből, azt még mélyebben találtuk magunkat...
igen egy kicsit túlreprezenált a foci - de lásd, úszó vb-t is fogunk rendezni jövőre, és igaz hogy uniós pénzbesegítéssel, de vmi többtucatnyi uszoda fog épülni az elkövetkező pár évebn a tervek szerint! tehát ne hidd azt hogy csak a foci számít! az úszó vb valóban többe fog kerülni mint tervezték, de hidd el az is meg fog térülni, mert ha jól tudjuk megrendezni akkor országimázs javító lesz világszerte, és az új úszópalota sokat segít majd a tömegsportnak is. a Tüskecsarnokot is Orbán fejezte be, ott állt már vagy 10 éve félbehagyottan. a Komjádit szintén felújítja, a Bvsc Szőnyi úti uszodája nemrég lett szintén felújítva. Debrecenben szintén Orbán húzatta fel azt az új uszodát, amiben sikeres EB-t rendeztünk kb. 2 éve
és megintcsak tévedsz: hiába van kevés pénz a mygar focibajnokságban pl. az osztrák bajnoksághoz képest, mert igenis versenyképes játékosokat tud felmutatni!! hát leírtam már itt, hogy a tegnapelőtti osztrákverő magyar válogatottban pályáralépett játékosok nagyjából fele az még itthon játszik = versenyképes az osztrákokkal!! nem akarod érteni, hogy a sportban másképp értelmeződik a versenképesség és gazdaságosság is, mint mondjuk egy autó összeszerelő üzemben!! mert annál sokkal több tényezője van
Miért a fociba ömlik a pénz nagy része, amikor van egy csomó sikersportágunk? Nem azokat kellene még jobban támogatni? Pl. stadionok helyett (a közemberek által is használható) sportpályákat, uszodákat, stb. lehetne építeni. Sportolni ott is lehet(ne). Puskásék sem a Népstadionban tanultak meg focizni...
Szóval nem a sport támogatása ellen vagyok, de erősen túl van reprezentálva ebben a foci. Ha jól emlékszem (olvastam valahol) az összes TAO pénz 80-90%-a oda megy. Ez nem normális.
"Ha csinálok egy vállalkozást, és az életképtelen, elvárhatom-e, hogy az állam életben tartsa a vállalkozásomat úgy, hogy az továbbra is az enyém?"
csak részben tartja életben az állam, támogatások formájában. van önerő is, de az nem elég. a kérdésedre a (#195) számú hozzászólásom 2. pontja a válasz - nem reagáltál rá, pedig tökéletesen leírja a mai magyar valóságot. arra sem reagálsz mert nem akarsz(nem tudsz), hogy azért kell állami támogatás a sportnak (is) nálunk, mert ny-európához képest, Ausztriához képest mi egy szegény ország vagyunk (aminek az 1990-ben csődbement szocializmus volt az oka)
" A nyugdíjjárulékot tessék a törvény szerint nyugdíjra költeni."
Eddig OK, csakhogy nem arra költötték egy részét, hanem elutalták a manyupoknak. Ezért (is) hiány keletkezett a nyugdíjkasszában, amit a törvény szerint a költségvetésnek kellett minden évben kipótolnia - vagyis a költségvetés finanszírozta a folyó nyugdíjkifizetések egy részét mialatt a manyupokban éveken át halmozódott a járulékbefizetések egy része.
Ám mivel a költségvetés is deficites volt, ezért hitelt kellett felvennie arra (is), hogy a nyugdíjkassza hiányát pótolni tudja. Így államadósság keletkezett emiatt (is).
A manyupokban lévő pénzek államiba történő visszatérésekor ezt az államadósságot csökkentették és ezt a költségvetési hiányt pótolták. Ami szerintem sem volt indokolt az az, hogy ennek a nyugdíjpénznek a hozamát magánzsebekben hagyták illetve, hogy egy kis részéből nemzeti vagyon lett bár ez gyaníthatóan néhány nemzeti cég részvényeinek nemzeti vagyonba kerüléséből adódhatott.
- 2/3-a államadósság csökkentés,
- költségvetés (közpénz)
- reálhozam (magánpénz!)
- nemzeti vagyon (közpénz)
Szezon-fazon keverés: az iskolák eddig is "állami" tulajdonban voltak (egy-két kivételtől eltekintve), csak az önkormányzatok/alapítványok üzemeltették. Most ugye az üzemeltetési jogot vették el az önkormányzatoktól, és tették át egy olyan szervezet utódjába, ami teljes csőd volt... Az utódtól sem várok mást (sajnos).
Ha csinálok egy vállalkozást, és az életképtelen, elvárhatom-e, hogy az állam életben tartsa a vállalkozásomat úgy, hogy az továbbra is az enyém?
Ne csinálj versenyképtelen vállalkozást!
Aki megcsinálta az általad kifogásolt vállalkozást az nem te voltál!
Az hogy működik az tényleg csoda! De működik!
megint irreális vagy: hát nem azt sivítja a kórusotok hónapok óta, hogy "a csúnya kormány államosítani akarja végleg a közoktatást, felháborító"? ott baj ha "államosítás" történik, de a sportakadémiáknak meg azt javasolnád hogy azokat államosítsák - az nem baj? másrszt ha államosítanák, akkor meg azon lovagolnátok, hogy "itt jön vissza a Kádár rendszer". és igen, normális hogy magántulajdonosaik vannak spotrkluboknak, mert itt ma kapitalizmus van. csak nem akarod felfogni és megérteni, hogy nem vagyunk anyagilag egy Ausztria szintű gazdag ország sem magánemberi, sem céges, sem állami szinten: ezért kénytelen beszállni finanszírozóként az állam is, hogy ne haljon meg végleg a sport. de te ezt nem érted, mert nem is akarod. nagybarna(valójában nagy vörös)maci szintjére sűllyedtél, de ez szerncsére nem az én bajom :o)
Ha csinálok egy versenyképtelen vállalkozást, elvárhatom-e az államtól, hogy tartson el? Mindezt úgy, hogy az országot nem Magyar Népköztársaságnak hívják...
"totál irreális érvelés!! tudod egy sportakadémia az mindig hosszabb távon mutatkozhat csak meg, hogy megtérül vagy sem..."
Ha ennyi állami pénz megy oda, akkor normális-e, hogy magántulajdonosaik vannak? Nem kellene államosítani ezeket? A bajom pont az, hogy magánvállalkozások kapnak egy csomó közpénzt...
totál irreális érvelés!! tudod egy sportakadémia az mindig hosszabb távon mutatkozhat csak meg, hogy megtérül vagy sem - ezen logikád alapján akkor a "tanítanék" mozgalom se tüntessen azzal a szlogennel, hogy tegyünk több pénzt az oktatásba stb. stb. mert semmiféle garancia nincs rá hogy akármilyen kormány akármilyen kerettanterve és pénzbeli befeketetései megtérülhetnek-e valaha is a jövő generációk javuló(???) eredményeinek a tükrében- lásd már be hogy a kákán is csak a csomót keresed, tele rosszindulattal! "A profi sport meg nem állami befektetés kellene, hogy legyen" - igen: de csak a nálunk szerencsésebb tröténelmi fejlődésű országokban lehetséges ez! lásd Ausztria: ott nem volt 43 év szocializmus amely 22 milliárd dolláros államadósságot hagyott maga után 1990-ben + 1 millió munkanélkülit (mert lepukkant elmaradot infrastruktúrát és ipart, piacokat vesztve hagyot maga után) - hanem ott egy leglább háromszor akkora életszínvonalon és 3x annyira vagyonosabb emberek éltek már 1990-ben is, meg ma is, az nem egy kifosztott romhalmazként érte meg 1990-et, mint a magunkfajta ex kommunista országok!! tehát ez demagógia, amivel érvelsz!
Elvertük az osztrákokat az EB első magyar meccsén
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=61&i=233357