"Tovább bonyolódik a Wallis-botrány, egy újabb sértett jelentkezett, aki valóban nem a Wallisnál vásárolta az autóját, mégis elvették tőle, szomorúbb, hogy a rendőrség nem hajlandó választ adni négy hónapja.Múlt héten került nyilvánosságra a Wallist ért nagymértékű sikkasztási botrány, amiben összesen 322 millió forinttal károsították meg az autókereskedést. A történet szerint 24 autót adott el egyik értékesítőjük úgy, hogy azok bevételéből egy forintot sem tett be a céges kasszába."
Talán föl kellene kérni a triót, hogy tartsanak egy közös interaktív tájékoztatót az AW-részvényeseknek (kgy helyett) és vázolják föl hogy szerintük hogyan sikerült cirka egy év alatt a bevezetés után 260forint fölé tépett árfolyamot nyolcvan százalékkal beverni. Pontosan milyen lépéseket tettek ennek akadályozására, illetve milyen lépéseket tesznek a bizalom visszaállítására. A Wirecardnak elég volt három nap a nyolcvan százalékos zakóhoz. Az AW egy évig sétált lefelé a lejtőn. A legfőbb gond szerintem a 15% körüli közkézhányad és ebben komolyabb intézményi vevők híján nem is várok jelentős előrelépést.
Kitört. Ha ebben a tempóban tör tovább felfelé, napi húsz fillérrel, félmilliós forgalmakkal, az év végére elérjük a 150 forintos szintet. Ha a korrekciókat is számításba vesszük, akkor kicsit később, de összességében akkor is nagyszerű perspektíva.
A lakosság egész pontosan 5050,9 milliárd forintnyi készpénzt őriz otthon, ez háztartásonként átlagosan 1,23 millió forintot jelent. Lehetnek persze olyan családok is, amelyek ennél többet, több tízmillió forintot rejtegetnek otthonukban. (Azt is érdemes ugyanakkor hozzátenni, hogy a háztartások többségében nincs ennyi készpénz.)Érdekes adalék az is, hogy a kormány korábban úgy gondolta, az új államkötvény hatására csökken majd a készpénzállomány, de az adatok alapján ez láthatóan nincs így.A készpénz mellett a betétek állománya is nőtt, csaknem 6800 milliárd forintot tart a lakosság lekötetlenül folyószámlabetétben, ami történelmi rekord – írta a lap. Az egyéb betétek mennyisége – ez többnyire lekötött betétet jelent – viszont tovább csökkent 3254,6 milliárd forintra, ami 16 éves mélypont.
hazudtál!! kiszámoltam az egész világon nics 15 milla összeven.---mivel bünözö vagy--te is meg akinek van kess ezért nem lehet 13546214-forintnál több mert akkor mindenki börtönbe lenne!!
Nalam is volt nem reg 15 milla kes es nem vagyok adocsalo es bunozo sem. Hihetlen mi? Pedig semmi extra egy dill része higy kpban allapodsz meg vagy sem.
igen igazad van!! a szerénységet szereted magadban meg gondolom az eszed is meg izmos is vagy meg szép meg ilyesmi................ de pénzed az nincs! nem baj másnak se sincs !!:D:D:D:D:D
AutoWallis Nyrt+topic