"A jövő költségvetés adóbevételeinek 58 százaléka megalapozott, 12 százaléka részben megalapozott, 30 százaléka pedig nem megalapozott, vagyis nem alátámasztott és becslésünk szerint az előirányzat összegében nem is teljesíthető" - mondta Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke pénteken a költségvetéssel kapcsolatban megfogalmazott véleményük ismertetésekor.
"A minisztérium szerint minden szám a helyén van."
Matolcsy megerősítette: milliméter-papírra írtak mindent, hogy pontosan a helyükön legyenek a számok. Arra a kérdésre, hogy a számok stimmelnek-e, nem tudott egyértelmű feleletet adni, mert nem tudja, mik azok...
"Az NGM szerint az ÁSZ nem vette figyelembe, hogy a jogszabályi előírások, a bevallások részletezettsége és elérhető statisztikai információk alapján mi az, ami az NGM részéről reálisan teljesíthető."
amúgy ez jogos kritika :)
az ÁSZ nem vette figyelembe az NGM élén álló valaminek az értelmi képességeit :)
"...nem kérte volna a minisztériumot nem létező adatok szolgáltatására - jegyzik meg.
A közlemény szerint ezt az NGM észrevételezte is, alternatív adatforrásokat kínálva fel az ÁSZ számára, amelyek éppúgy alátámasztották volna a tervezés megbízhatóságát."
tehát nem létező adatokat ki lehet szedni alternatív forrásokból :)
wow...
"Palotaforradalom van Tündérországban! Az Állami Számvevőszék gyakorlatilag kettéhugyozta a költségvetést, mint részeg mikulás a hóangyalt. Igen, ez az az Állami Számvevőszék, amelynek élére Domokos László egykori fideszes honatyát nevezte ki a Nemzeti Együttműködés kormánya. Ezt azért nem árt hangsúlyozni, mielőtt újabb ballib összeesküvést és a tudjukkik összehangolt támadását haluzná megint valami félbolond, és könyvet találna írni róla."
ÁSZ: Nem megalapozott a jövő évi adók harmada
link