"Egy nap nők nélkül" – Általános női sztrájk jön Trump ellen
Az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb tüntetését megszervező Women's March bejelentette következő lépését, amivel tiltakozni akarnak Donald Trump kormánya ellen: általános sztrájkra hívnak minden amerikai nőt.
Egyelőre csak a sztrájk tervét jelentették be, a dátum kihirdetését későbbre ígérik. A Women's March szervezte meg Trump beiktatását követő tüntetést, melyen országszerte milliók jelentetek meg, és az egész egy nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát. A szervezők akkor jelentették be, hogy mozgalommá fogják szervezni magukat.
"Akkor, amikor olyan alapvető értékeinket fenyegetnek, mint a szabadság és az egyenlőség, a Women's March elkötelezett az olyan cselekvések iránt, melyek erősítik a közösséget, illetve összekötnek helyi, nők- és kisebbségek által tulajdonolt üzleteket."
- írták abban a közleményükben, melyben bejelentették azt is, hogy bojkotott hirdetnek minden olyan vállalat ellen, amelyik támogatja Trumpot. (CNN)
"...Donald Trump rendeletet hozott a bevándorlási szabályok szigorításáról, ez pedig világszerte tiltakozásokat váltott ki, az Egyesült Államokban több per is indult emiatt. A perek költsége azonban magas, így most sokan azt találgatják, ki finanszírozza a bírósági eljárásokat. Korábban Soros György neve merült fel, de a finanszírozás mögött akár a Google is állhat..."
"...Az egyik ilyen lehetséges befektető Soros György alapja, a Soros Open Society Institute lehet, az ugyanis vállaltan finanszíroz nemcsak az Egyesült Államokban, de más országokban is különböző bírósági pereket.
Most azonban egy másik finanszírozó neve is felmerült, amely a Trump elleni mozgalom finanszírozásában részt vehet, ez pedig nem más, mint a Google, vagyis annak anyavállalata, az Alphabet. Emögött a logika azontúl, hogy a Google-nek a perköltségekhez képest szinte korlátlan forrásai állnak rendelkezésre az, hogy a technológiai cégeknek elemi érdeke az, hogy képzett és relatíve olcsó munkaerő álljon rendelkezésükre, ráadásul a vállalat is részt vesz abban a kvázi mozgalomban, amelyet fontos amerikai cégek indítottak, ez a kezdeményezés most már több, mint 120 vállalatot tömörít. A Bloomberg úgy tudja, hogy a Google mellett más tech cégek is részt vállalnak a finanszírozásból..."
"...Alighanem végül az amerikai legfelső bírósághoz kerül majd az a szenvedélyektől fűtött jogvita, amelyet az váltott ki, hogy Donald Trump elnök rendeletben függesztette fel hét muszlim többségű ország állampolgárainak a belépést az USA területére. Ugyanis akár támogatja, akár elutasítja a területileg illetékes, San Franciscó-i fellebbviteli bíróság a tilalmat az egész országra kiterjedően átmenetileg feloldó, Washington állambeli szövetségi bíró döntését, a vesztes fél fellebbezni fog, és a kérdésről a főváros Washingtonban mondják ki majd az utolsó szót. Az pedig precedenst jelent, mire jut az alkotmánybírósági szerepet is betöltő legfelső bíróság, amely hosszú időre meghatározhatja, a bevándorlási és vízumpolitikában a törvényhozásnak vagy a végrehajtó hatalomnak van nagyobb mozgástere..."
aki otthon van az a terrorista aki pedig rárúgja az ajtót mert odamenet gyilkolászni a hős.
Ugyan az amerikai kommandósok másfél héttel ezelőtti jemeni akciója kisebbfajta vérfürdőbe torkollt - helyi források szerint legalább 15 civil, köztük nők és gyerekek vesztették életüket a kommandósok lelepleződése után kirobbant tűzharcban -, fő célpontjuk túlélte a támadást.
A Navy SEAL Team 6 több tucatnyi kommandósa az éj leple alatt próbált behatolni az al-Kaida jemeni szárnyának (AQAP) egyik megerősített bázisára, de a terroristák felkészülten várták őket. Az akció célja részben hírszerzési volt. Laptopokat és mobiltelefonokat akartak zsákmányolni, ezért is kellett szárazföldi csapatokat is bevetniük.
De céljuk volt az AQAP vezére, Kaszim ar-Ramini elfogása vagy megölése is.
Ebben kudarcot vallottak. Ar-Rimi él és virul, sőt, hangüzenetben cukkolta Trump elnököt a kudarcos akció után. Ar-Rimi a felvételen "a Fehér Ház kecskéjének" nevezi Trumpot, ami biztos nagyon sértő lehet az arab kultúrában, ahol a nemtetszés legfőbb megnyilvánulása, ha papuccsal dobálják meg az embert.
A brit képviselőház elnöke azt mondja, Trumpot nem fogják beengedni a parlamentbe
John Bercow, a brit parlament alsóházának elnöke azt mondta hétfőn, hogy ha Donald Trump amerikai elnök Nagy-Britanniába érkezik, ő nem fogja beengedni a parlamentbe.
Bercow szerint Trump a rasszista intézkedéseivel és szexista megnyilvánulásaival bizonyította be, hogy nem méltó a brit intézményhez, a parlament ugyanis az elnök szerint nem nem támogathat 2017-ben ilyen elveket.
A Képviselőház elnökének arra nincsen jogosultsága, hogy megakadályozza Trump látogatását, de mivel ő a parlament egyik kulcsának őrzője, azt meg tudja akadályozni, hogy Trump betegye a lábát a Westminster-palotába, és ezzel a jogával élni is fog.
Theresa May brit miniszterelnök már meglátogatta Donald Trumpot az Egyesült Államokban, és ott a diplomáciai szabályoknak megfelelően May meghívta Trumpot Nagy-Britanniába. John Bercow és más alsóházi képviselők szerint a brit miniszterelnöknek el kellene gondolkodnia azon, nem lenne-e bölcsebb visszavonni ezt a meghívást.
Hétfőn munkáspárti képviselők is kezdeményezték, hogy a Képviselőház elnöke tagadja meg Trumptól, hogy beléphessen a parlamentbe, ezt a petíciót 163 képviselő írta alá. (Guardian)
"...Trump friss, részleteiben nyilvánosságra egyelőre nem hozott rendeletére most csúnyán kiakadt Phil Angelides, aki 2009 és 2011 között a bankválság okait vizsgáló bizottság, a Financial Crisis Inquiry Commission elnöke volt.
A Quartz által idézet levél szerint:
A pénzügyi válság során családok milliói vesztették el otthonukat. Emberek milliói vesztették el állásukat. A gazdaság tönkrement, és országszerte közösségek pusztultak el. A nagy Wall Street-i bankok elismerték, hogy rosszat tettek, és több tízmilliárd dollárnyi bírságot fizettek ezért. És most, bankárokkal az oldalán, Trump megkezdi az amerikai családokat és a gazdaságunkat védő intézkedések teljes felszámolását. Ő R Ü L T..."
A Trump!
és izgalmas